Richard Wurmbrand – Egy közönséges ember, aki nem közönséges körülmények között élt

Richard Wurmbrand – Egy közönséges ember, aki nem közönséges körülmények között élt

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: Adorján Kálmán
A címben olvasható módon szeretett bemutatkozni Richard Wurmbrand, a keresztyénné lett zsidó, hitre jutott egykori ateista, Krisztusnak sok éven át fogságot szenvedő követője.

Ötéves lehetett, amikor apja elővett egy könyvet, amelyben pályaválasztás előtt álló fiataloknak adtak tanácsokat: mit kell tudni az ügyvédi, orvosi, tiszti és a többi pályáról. Sorban feltette nagyobb fiainak a kérdést: „Mi akarsz lenni?” Miután válaszoltak, a legkisebbhez fordult, és őt is megkérdezte: „Hát te, Richard fiam, mi szeretnél lenni?” Richard megnézte az apja kezében lévő könyv címét: Általános útmutatás a mesterségekhez, és így válaszolt: „Általános útmutató szeretnék lenni!”

Isten kegyelméből sok különféle ember számára vált útmutatóvá, hogy megtalálják a Krisztusban való életet, az igazi szabadságot. Evangélikus lelkipásztorként hosszú élete során megjárt nagy magasságokat és a szenvedés nagy mélységeit is. Nem szűnt meg tevékenykedni sem a háború nehéz éveiben, sem a kommunista terror idején. A kommunista börtönökből való szabadulása után írt könyveiben, amelyeket több mint hatvan nyelvre lefordítottak, megosztja a börtönökben szerzett tapasztalatait.

Gyermek- és ifjúkora

1909. március 24-én született Bukarestben, egy román zsidó család négy fia közül a legfiatalabbként. A család Isztambulba költözött. Fogorvos apja Richard kilencéves korában meghalt. Amikor tizenöt éves lett, a család visszaköltözött Romániába, ahol nagy szegénységben éltek. Richard rendkívüli értelmi képességekkel felruházott gyermek volt: tízéves korára kiolvasta apja könyvtárát, és már fiatalon kilenc nyelven folyékonyan beszélt. Olvasmányai eredményeképpen nagy szkeptikus lett belőle, mégis érdeklődött a vallás iránt. 

Csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, a Komintern (Kommunista Internacionálé) iskolájában tanult. Bukarestben tőzsdei ügynökként dolgozott, mellette kicsapongó életet élt. Noha szilárdan meg volt győződve arról, hogy Isten nem létezik, szíve mélyén mégis kívánta, hogy ezt a világot valamilyen értelem vezesse. 

1936-ban vette feleségül Sabina Ostert, de tovább élte könnyelmű, züllött életét. Tüdőbajos lett, szanatóriumba került. Ekkor nemcsak megállni kényszerült, hanem arra is, hogy elgondolkozzék életén, szembenézzen tetteivel, materialista életfilozófiája elégtelenségével, a halál tényével és félelmével.

Megtérése

Bár megtérése előtt már ismerte az evangéliumi történetet, élete nagy fordulata még váratott magára. Pár hónap szanatóriumi tartózkodás után elutazott egy hegyi faluba lábadozni. Itt megismerkedett Christian Wolfkesszel, egy öreg német áccsal, aki Bibliával ajándékozta meg. Később tudta meg, hogy az ács a feleségével együtt ezzel a Bibliával a kezében órákig imádkozott érte és feleségéért. 

Megtérését így írja le Mélységekben járatta őket című könyvében: „Feküdtem az ágyamon az Újszövetséget olvasva, és ahogy teltek a napok, Jézus olyan valósággá vált számomra, mint például az a nő, aki főzött nekem. Nem mindenki megváltott, aki felismeri őt; a Sátán ismeri őt, mégsem keresztyén. Ezt mondtam Jézusnak: Nem leszek soha a te tanítványod. Pénzt, utazást és élvezetet akarok. Eleget szenvedtem. A te utad a szenvedés útja, és annak ellenére, hogy egyben az igazságé is, nem fogom követni! Hallottam biztató válaszát: Járj az én utamon! Ne félj a kereszttől! Rájössz majd, hogy ez a legnagyobb boldogság. Tovább olvastam, és elöntötte szememet a könny. Nem tudtam megállni, hogy ne hasonlítsam össze életemet Jézuséval. Ő ragyogó, én tisztátalan vagyok, ő önzetlen, szíve telve szeretettel, míg én kapzsi és gyűlölködő vagyok. Régi elméletem összeomlott az Ő bölcsessége és szeretete előtt. Krisztus a lelkem mélyére hatott, ahová a lelkiismeretem már nem ért el. Hasonló helyzetben éreztem magam egy kínai mese szereplőjével, akit elfárasztott a tűző napon való vándorlás, és leült egy öreg tölgyfa árnyékába pihenni. Milyen szerencsém van, hogy megtaláltalak! – mondta. A tölgyfa ezt válaszolta: Nem szerencséről van szó. Négyszáz éve várok rád. Jézus egész életemben várt rám. Most találkoztunk.”

Sabina, aki hat hónapja volt Richard felesége, nem örült a férjében végbemenő változásnak. Lánykorában nem érdekelték a lelki kérdések, és szűkölködés között felnőve házasságától remélte élete jobbra fordulását. El kellett telnie egy kis időnek, amíg ő is megutálta a világi életet, és megtért. Ettől kezdve megváltozott életük. A Norvég Lutheránus Zsidómisszió gyülekezetében részesültek a keresztségben.

Szolgálata

Az anglikán egyház zsidómissziójának lelkészeként, a bukaresti iroda titkáraként szolgált, amíg 1940-ben Románia és Nagy-Britannia között megszakadt a kapcsolat, és a missziónak távoznia kellett az országból. Elkötelezett előmozdítója volt a keresztyén felekezetek egységének és közösségének. Magánúton teológiai tanulmányokat végzett, és a háború után a lutheránus egyházban is lelkésszé szentelték. A Norvég Lutheránus Zsidómisszió gyülekezetének lett pásztora.

A második világháború éveiben – sőt már azokat megelőzően – a romániai nacionalista, antiszemita és magyarellenes mozgalom, a Vasgárda nem nézte jó szemmel a Wurmbrand házaspár szolgálatát. Zsidó fiatalokat menekítettek ki a gettóból, menedékhelyeken hirdették az igét. Néhányszor le is tartóztatták őket illegális keresztyén tevékenység vádjával. Egy alkalommal az Universul című lap főszerkesztőjének közbenjárására állt el a katonai törvényszék a halálos ítéletük kimondásától. Sabina szülei, két lánytestvére és fivére a náci zsidóirtás áldozatai lettek.

A világháború után, a kommunisták hatalomra jutása idején az egyházak egyre szigorúbb állami ellenőrzés alá kerültek. Ennek ellenére Wurmbrand továbbra is fenntartotta kapcsolatát a nyugati egyházakkal. Egyik fontos tevékenysége az országot megszálló Vörös Hadsereg katonáinak evangelizálása volt. Megtérése napján azt kérte Istentől, hogy mehessen misszionáriusként Oroszországba, még ha azután egész életében börtönben is kell ülnie. „Az Úr nem engem küldött az oroszokhoz, hanem az oroszokat hozzám” – írja visszaemlékezéseiben. 

Tízezerszámra nyomtatták és osztották szét orosz nyelven az evangéliumot. Sok közkatona és tiszt jutott hitre. A legkülönösebb módon is igyekezett „becserkészni” egy-egy orosz katonát. A lányokat arra biztatta, hogy szépségükkel is segítsenek Krisztushoz vezetni embereket. Egy lány leült egy egyedül borozgató katona mellé, és elfogadta a felkínált pohár bort, majd azt javasolta, hogy menjenek beszélgetni egy csendesebb helyre. „Veled bárhova!”, mondta az orosz, akit a lány Wurmbrandék házához vezetett. A katona megtért, és másokat is elhívott hozzájuk.

Román kommunisták között is dolgozott. Olyan könyveket adtak ki, amelyeknek címlapján Karl Marx képe szerepelt, az első oldalakon pedig az ő és Lenin vallásellenes érvelései voltak olvashatók. A cenzor általában nem olvasta tovább, a könyvek tartalma pedig a továbbiakban teljességgel keresztyén volt.

1945-ben összehívták az egyházak kongresszusát, amelynek célja az volt, hogy az egyházi képviselők fejezzék ki lojalitásukat a kommunista államvezetés iránt. Wurmbrand felesége biztatására – „Menj, és mosd le Krisztus arcáról ezt a szégyent!” – világosan kifejtette, hogy az egyház szolgáinak feladata nem emberek, hanem Isten szolgálata és dicsőítése. Három év múlva teljesedett be Richard válasza: „Megyek, de akkor neked nem lesz többé férjed.” Sabina erre így válaszolt: „Gyáva emberre nincs szükségem. Menj, és tedd meg!” Bátran vállalta a következményeket, akkor is, amikor három évre elhurcolták a Duna-csatornához kényszermunkára.

Börtönévek

Összesen tizennégy évet töltött börtönben, két részletben. Mielőtt másodszor is megkapta volna a Krisztusért való szenvedés ajándékát, így imádkozott: „Istenem, ha tudsz a börtönökben olyan emberekről, akiken segíthetnék, lelkekről, akiket megmenthetek, küldj vissza, és én készségesen elvállalom.” 

Első alkalommal 1948. február 29-én, az utcáról rabolták el a titkosszolgálat ügynökei. Húsz évre ítélték, amiből nyolc és fél évet töltött le, ebből hármat magánzárkában. Álnéven szerepelt a börtönök nyilvántartásában, halálhírét közölték családjával. Az utána érdeklődő külföldi diplomáciai testületekkel azt közölték, hogy külföldre szökött. 1956 tavaszán szabadult a Jilava börtönből. Szabadulása után, bár visszavonták lelkészi működési engedélyét, minden figyelmeztetés és fenyegetés ellenére újrakezdte szolgálatát az üldözött egyházban. 

1959. január 15-én tartóztatták le másodszor. Ítélete huszonöt évre szólt, de öt év és öt hónap múlva, 1964 májusában szabadult általános amnesztia révén.

A fogság évei alatt tanúja volt Isten megőrző kegyelmének, a kommunista börtönökben tapasztalt rémségek, embertelen bánásmód, kínzások közepette is. Tanúja volt annak, hogy Isten csodás módon meg tudja őrizni akkor is, amikor erejének, ellenálló képességének határára jut, amikor már nem az ő hite, szeretete tartja, hanem csakis Isten hűsége.

Tanúja volt annak, hogy rabként is lehet bátran, félelem nélkül szólni kihallgató vagy vallatótisztnek, a börtönviszonyokat vizsgáló ügyésznek, de sohasem az Isten mindenek felett való hatalma és az evangélium üzenete nélkül.

Tanúja volt annak, hogy a néma csend, ami a rabok őrületbe kergetését szolgálta, nem más, mint fa, amelyen a békesség gyümölcse terem. Hogy az ima, a meditáció, a prédikáció, sőt az Isten színe előtti tánc nem hiábavaló a magánzárkában sem, mert a magány megtelhet Isten jelenlétével, és hogy amikor többen lehettek, a történetek mesélése vagy éppen a viccmondás is lehet az ép ész megőrzésének eszköze.

Tanúja és eszköze volt megtéréseknek: a kihallgató tiszt, a rabtárs, a jóindulatú Marina doktornő, a vasgárdista kegyelembe fogadtatásának; az egykor zsidókat gyilkoló kínzó és áldozata megbékélésének; az irgalom, a megbocsátás, az önfeláldozás isteni ajándékainak; a halálvárók szobája kilátástalanságának és szabadságának.

Szabadulás, letelepedés az USA-ban

1964-ben történt szabadulása után a Norvég Zsidómisszió és a héber keresztyén Aliansz megvásárolta a kommunista állami vezetéstől a Wurmbrand család szabadságát. A romániai földalatti egyház több tagja is biztatta, hogy legyen a nyugati szabad világban a szenvedő egyház szószólója, segítője. Míg egy átlagos külföldre telepedő volt politikai fogolynak 1900 dollár volt az ára, Richardért 10 000 dollárt kellett fizetni. Az Egyesült Államokban telepedtek le, a kaliforniai Torrance-ban, 1966-ban.

Még egyszer letartóztatták, mert egy, a kommunista Vietnamot támogató találkozón a fő szónoknak, egy lelkipásztornak félbeszakította a beszédét, megmutatva sebhelyeit, az elszenvedett kínzások nyomait. Így került az Egyesült Államok Szenátusának Belbiztonsági Albizottsága elé Washingtonban, hogy tanúskodjék a kommunista országokban élő keresztyének szenvedésének valóságáról. Hírét vette, hogy a román kommunista rezsim végezni szándékszik vele. Ennek ellenére tovább folytatta tanúskodását, és nem hallgatta el azokat a szenvedéseket, amelyeken ő és sok keresztyén testvére keresztülment. 1967-ben létrehozta a Keresztyén Misszió a Kommunista Világért, későbbi nevén Voice of Martyrs, azaz Mártírok Hangja nevű szervezetet, amelynek világszerte célja az üldözött keresztyének helyzetének ismertetése, sorsának könnyítése. Saját és keresztyén kortársai szenvedéseiről könyveiben (Megkínozva Krisztusért, Mélységekben járatta őket, Ha a börtön falai beszélni tudnának, Az üldözött egyház kiáltása, Istennel a magánzárkában) is úgy tanúskodik, hogy azzal is Istent dicsőíti a kegyelem és szeretet üzenetének hangsúlyozásával: „Gyűlöljétek a gonosz rendszereket, de szeressétek az üldözőket, igyekezve, hogy megnyerjétek őket Krisztusnak.” 

Erőteljesen képviseli a keresztyén hit igazságát a hamis ideológiákkal szemben más könyveiben (Marx és a Sátán, Válaszom a moszkvai ateistáknak, Isten létezésének bizonyítékai). Saját népét sem hagyja mondanivaló nélkül (Krisztus a zsidóság útján), az Útban a csúcsok felé – Száz börtönmeditáció pedig a magánzárka „terméséből” való válogatás.

A kommunista rezsim megdőlése után, 1990-ben feleségével hazalátogatott Romániába. A Mártírok Hangja Bukarestben megnyitotta a Stephanus Könyvkiadót, nyomdával és könyvesbolttal, hogy keresztyén irodalmat terjesszenek. 

A börtönévek alatt szerzett súlyos neuropátiája miatt nem tudott járni, ezért élete utolsó öt évét ágyban töltötte. 1999 tavaszán Isten egy szép találkozással ajándékozta meg idős harcosát és feleségét: egykori fogolytársa, Visky Ferenc lelkipásztor látogatta meg őket torrance-i otthonukban. Nevetve emlegették fel, hogyan vitatkoztak a börtönben, hogy melyik is ajándékozta meg a másikat egy szvetterrel. Majd a látogató elővett egy darabka rabruhaszövetet, amelyre ez volt hímezve: „Az elveszettet megkeresem…” (Ez 34,16) Íme, a csíkos rabruha is válhat Isten hűségének tanújává!

Sabina 2000. augusztus 17-én, Richard 2001. február 17-én hunyt el. Isten „általános útmutatója” és hűséges társa célhoz ért.

A szerző erdélyi református lelkész, a Bethánia CE világszövetség elnöke.

A cikk megjelent a Híd magazin 2018. III. számában.

Címkék: Richard Wurmbrand -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!