1

  • Püspöki útmutatás az úrvacsoraosztás jelenleg lehetséges módjáról

    Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa 2020. június 10-én kelt pásztorlevelében ajánlásokat tett az úrvacsora vételével kapcsolatban. Az alábbiakban levelüket szó szerint adjuk közre.

    Bővebben

  • Újra lesz Evangélikus magazin a Duna Televízióban

    Budapest – 2020. június 14-én, vasárnap a Duna Televízióban 10.25-kor újra jelentkezik a járvány után a frissen szerkesztett Evangélikus magazin.

    Bővebben

  • Új elnöke van a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatnak

    Nyíregyháza – A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2020. június 10-én szerdán tartotta éves közgyűlését, ahol megválasztották az elkövetkező évre a hálózat új elnökét. A tisztséget egy éven át Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája tölti be.

    Bővebben

  • A Szerencsejáték Zrt. 50 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezetet a járvány okozta nehézségek leküzdésében

    Budapest – A nemzeti lottótársaság 50 millió forint értékű támogatást nyújt a segélyszervezet munkájához a Covid-19 vírus által okozott hatások enyhítésére a hátrányos helyzetű családoknál, elsősorban az érintett gyermekeknél. Az adományozás keretében 500 rászoruló család jut azonnali kríziscsomaghoz, mely élelmiszert illetve higiénés eszközöket tartalmaz, valamint a felajánlással 600 nehéz körülmények között élő gyermek nyári táboroztatását és fejlesztését is támogatja országszerte a nemzeti lottótársaság.

    Bővebben

  • Élet-alapú gazdaság

    Genf – Protestáns világszervezetek közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, amellyel a nemzetek kormányait, a bankokat, az ENSZ tagjait és a keresztény közösségeket szólítják fel cselekvésre. „Egy élet-alapú gazdaságra van szükségünk. Olyan rendszerre, ahol a teremtett világ és az emberek nem eladóak; és egy olyan teológiai rendszerre, ahol a megváltás nem áru – nyilatkozta dr. Martin Junge, az LWF főtitkára. – Azért emeljük fel a hangunkat most, hogy létrejöjjön egy olyan gazdasági rendszer, ami az embereket és a bolygót veszi előre, nem pedig a profitot, és ami megvédi az emberi jogokat és mindenki megélhetését.”

    Bővebben

  • „Ha sok élőlény szenved, akkor az ember sem boldogulhat” – Tűnődések a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend 30. ülése után

    Budapest – Idén egyházunk Üllői úti központja adott helyet a Jézus Testvérei Rend (JTR) jubileumi ülésének. A vírusveszélyre tekintettel került megtartásra, szűk körben. Nem volt lehetséges, hogy szélesre tárjuk a kapukat, de mindenképpen akartuk a találkozót, hogy számot adjunk az eltelt több évtizedről. D. Szebik Imre nyugalmazott püspök és Balog Zoltán miniszteri biztos, református lelkész szolgáltak a rend tagjain kívül az ülésen.

    Bővebben

  • A büki evangélikus templom harangjainak megjavítására készülnek

    Bük – Nem lehet már tovább halogatni a büki evangélikus templom harangjának javítását. Ez is az ingatlanfejlesztési program része az egyházközségben. Számos biztonsági intézkedés mellett ismét tartanak istentiszteletet a gyülekezetben és az úrvacsoraosztásban a finn példát követik. A Trió TV közéleti magazinjában megjelent riportot itt tekinthetik meg a 23. perctől.

    Bővebben

  • „Ama nemes harcot megharcoltam, a futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Tim 4,7.) – Jeszenszky Tiborné Bócz Klára emlékére

    Kiskunhalas – Jeszenszky Tibor 22 éven át volt Kiskunhalason lelkész. Özvegye, Bócz Klára nemrégiben hunyt el. A jelenlegi lelkésznő, Honti Irén elbeszélése szerint Klárika néni személyében nagy lélek járt közöttünk, így példája tanulságos lehet minden evangélikus testvér számára. Most búcsúztatásának szövegét közöljük honlapunkon. A képek egy része Jeszenszky Tiborné 90. születésnapi köszöntéskor készült, a másik abban az évben karácsonykor.

    Bővebben

  • Maroknyi magyar kitartása – Az összetartozás napja Felvidéken

    Sajógömör – Nem Budapesten szeretnénk átélni ezt a napot – e sorok írói mindketten így éreztek a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójával kapcsolatban, de nem tudtuk, hol máshol tegyük. Amikor az évfordulót megelőző napon egy jövőbeli riportot egyeztetve felhívtuk Bálintné Varsányi Vilma lelkésznőt, kiderült: autó híján nem tud eljutni június 4-én a sajógömöri hívekhez, akikkel több éve ápolja a kapcsolatot, s akik között szolgál. Számunkra nem volt kérdés: szívesen elvisszük, és a gömöri közösséggel együtt fogunk emlékezni a máig felfoghatatlanra. Úti beszámoló június 4-ről.

    Bővebben

  • Országhatáron imára kulcsolt kezekkel – Ágfalván is megemlékeztek Trianonról

    Ágfalva – 2020. június 4-én megemlékeztek az ágfalvi evangélikus templomban is a trianoni katasztrófáról. A versek, a zene és a gyertyagyújtás előtt elhangzott bevezető gondolatokat és az alkalmon készült felvételeket az alábbiakban adjuk közre.

    Bővebben

  • „A mennyországban mind egyformán Isten gyermekei leszünk”

    Budapest – 2020. június 4-én volt éppen 100 éve annak, hogy a versailles-i Nagy-Trianon palota Cotelle-csarnokában Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd rajta hagyta a kézjegyét azon a dokumentumon, ami a történelmi Magyarország sorsát végérvényesen megpecsételte. A szomorú centenárium apropóján szervezetünk egy olyan online eseménnyel készült, amelynek témája a hit és a magyarságtudat kapcsolatát próbálta körüljárni. Ebben a közös gondolkodásban – természetesen nem véletlenül – olyan atyák és lelkészek vettek részt, akik maguk is valamelyik szomszédos ország magyar kisebbségéhez tartoznak és próbálnak a saját anyanyelvükön missziót folytatni gyakran más anyanyelvűek körében is.

    Bővebben

  • Folytatódik a Népi Építészeti Program

    Budapest – A Népi Építészeti Program idén nyáron két újabb lehetőséget ír ki támogatás igénylésére, júniusban a tájházak, júliusban pedig magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak nyújthatnak be kérelmet szakmai előkészítésre és felújításra – közölte a Teleki László Alapítvány 2020. június 8-án az MTI-vel.

    Bővebben

  • Emlékező írás jelent meg Orlai Petrich Somáról, elhunytának 140. évfordulóján

    Pápa – Száznegyven esztendeje hunyt el a hajdani pápai diák, a XIX. század éledő magyar képzőművészetének jeles úttörőjére, – Jókai Mór szavaival élve – az „ihletett festész”: Orlai Petrich Soma. Életéről az Infopapa.hu oldal jelentetett meg egy rendkívül részletgazdag írást, két részletben. Ezt ajánljuk.

    Bővebben

  • Megjelent a Dunántúli Harangszó 2020. nyári száma

    Győr – Az idei második Dunántúli Harangszóban a nyári időszakra kínálnak olvasnivalót a szerkesztők az alábbi témákban, címekkel.

    Bővebben

  • Megjelent a Lelkipásztor 2020. júniusi lapszáma

    Budapest – Az 1925-ben alapított Lelkipásztor – Evangélikus lelkészi szakfolyóirat Magyarország egyik legrégebbi teológiai szakfolyóirata. A havonta megjelenő lap szerkesztésének szakmai színvonalát az Evangélikus Hittudományi Egyetem tudományos apparátusának háttere biztosítja. A Lelkipásztor elsősorban az evangélikus lelkészek gyakorlati munkáját kívánja segíteni, de a teológiai tudományok iránt nyitott és fogékony egyháztagok érdeklődésére is igényt tart. A szaklap 2020-tól Evangélikus teológiai szakfolyóirat alcímmel jelenik meg. Az alábbiakban a legfrissebb, júniusi lapszámot ajánljuk.

    Bővebben

  • Ígéret – szép szó… – Püspöki látogatás Domonyban és Vácegresen

    Domony – Vácegres – Március idusán minden nagyon ünnepélyes, tartalmas és gazdagító volt, amikor Fabiny Tamás elnök-püspök és Carsten Rentzing nyugalmazott német püspök tettek látogatást nálunk a domonyi és vácegresi gyülekezetben. A hála és az öröm helyett mégis a szomorúság és a tanácstalanság könnyeivel kellett az alkalom után elválnunk, mert tudtuk, hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó vasárnap, amikor templomba jöhetünk. Akkor Fabiny Tamás püspök tett nekünk egy ígéretet – újra meg szeretne látogatni, ha a karantént követően majd ismét megnyithatjuk a templom kapuját. Püspök úr a címben szereplő mondásnak minden bizonnyal ismeri a folytatását, hiszen Szentháromság ünnepén valóban ellátogatott hozzánk újra, hogy a két falusi gyülekezetben hirdesse az igét.

    Bővebben

  • Valóságos (pünkösdi) csoda – Épül a mártírok emléktemploma Budakeszin

    Budakeszi – A budakeszi evangélikus templom építési munkálatai a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben sem álltak le, sőt most kaptak csak igazán új erőre. A 2017. november 29-i alapkőletétel után sokáig kevés látványos dolog történt, ám ez év elején meglendült a munka. Ami pedig most történik, az valóságos pünkösdi csoda. Egy olyan közösségben, ahol minden generáció jelen van, valósággá válik az, amiről Péter apostol az első pünkösdkor prédikált: „…ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak…” (ApCsel 2,17)

    Bővebben

  • Szent vendégség – Jubileumi kortárs keresztény ikonográfiai biennálé

    A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelye az idén őszre tervezett, de a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott nemzetközi eucharisztikus kongresszushoz csatlakozva, ugyanakkor a kiírásban is az ökumenét megfogalmazva Szent vendégség (Eucharisztia/Úrvacsora) címmel hirdette meg az idei, immár tizedik biennálét. A kialakult veszélyhelyzet okán az országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást csupán két napig lehetett megtekinteni, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a tárlat anyagát némi szöveges kiegészítéssel online is bemutatják.

    Bővebben

  • Ajándék Bibliák gyengénlátóknak

    Budapest – A Magyar Bibliatársulat az 1990-es években gyengénlátók számára adott ki Bibliát. A nagy alakú, nagybetűs kiadvány – a betűméret megegyezik a képen láthatóval – a Károli-fordítást tartalmazza több kötetben. Ezekből a speciális, ószövetségi könyveket tartalmazó Bibliákból kínál ajándékba a Luther Kiadó közel ötszáz, három részből álló egységcsomagot.

    Bővebben

  • Mit tanultak az egyházak a járványhelyzetből?

    Budapest – Ismét asztalhoz ülünk a SZEMlélek Klubban, hogy fontos dolgokról beszélgessünk, párbeszédet kezdeményezzünk – írták a Szemlélek blogon.

    Bővebben

  • Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

    Budapest – Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar falu programnak a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásaira – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2020. június 6-án, szombaton az MTI-vel.

    Bővebben

  • Töltekezni naponta a kegyelem ízével – Istennel járó életről, a lélek csendjéről mesél Prodán Márta könyve

    Életem első saját könyvének bemutatóján egy verseskötettel együtt szerepelt a Tócsatükörben. [Füller Tímea kötetét 2013-ban jelentette meg a Luther Kiadó. – A szerk.] Nagyon furcsa egy alkalom volt ez. Előtte megjelent egy kis füzetben, számomra meglepetésként, a Tök Tóbiás című mesém, és össze is gyűltünk ezt megünnepelni, tehát az érzés ismerős lehetett volna, mégis kicsit meghatódva és fellelkesülve léptem be a szépen feldíszített terembe.

    Bővebben

  • Széljegyzet egy elhalasztott könyvbemutatóhoz – Interjúkötet Novotny Zoltán sportriporterrel

    Talán nem rónak meg magazinunk szerkesztői, ha elárulok egy munkahelyi titkot. Amikor még január végén elkezdték tervezgetni egyházunk ingyenes kiadványát, a Mi, evangélikusok címmel azóta megjelent „reklámújságot”, többek között azon gondolkodtak, kik azok a közismert, a maguk szakterületén meghatározó világi személyiségek, akikről az átlagemberek nem feltétlenül tudják, hogy evangélikusok. Épp ilyeneket szerettek volna ugyanis megkérni arra, hogy írjanak egy rövid vallomást, mit jelent számunkra lutheránus voltuk. S itt jön a munkahelyi titok: az elsők között került a listára Novotny Zoltán újságíró, sportriporter, Deák téri presbiter neve.

    Bővebben

  • Gyakorlat teszi… – Ápolók szakmai vizsgája zajlott Sopronban

    Sopron – A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnáziumban két ágazatban folyik szakképzés. Míg az egészségügyi szakképzés hosszú, évtizedes múltra tekint vissza, a művészeti vonalon a kortárs táncosok képzése szinte most indult: a második évfolyam ősszel kezdi meg tanulmányait.

    Bővebben

  • „Az Úristenhez ... eljut az ima, akármelyik pap is imádkozik” – Demes András lelkész emlékére

    Ez év május 16-án Argentínából kaptam egy levelet ott élő barátomtól, Demes Ferenctől. Értesített, hogy elhunyt a testvére, Demes András (1942-2020). A Demes család- és Ferenccel való ismeretségem, egy korábbi helytörténeti könyvem kapcsán került a figyelmem középpontjába. Részben Ferenc segítségével került számomra ismertté egy több száz éves református lelkészi dinasztia életrajza. Úgy gondolom, hogy méltó lesz Demes András emlékéhez, ha most felidézem, milyen családból is származik ez a most elhunyt, kiváló ember.

    Bővebben

  • Megrendezik a KÖSZI Nyomkereső táborokat

    Piliscsaba – A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület 2020 nyarán két turnusban, különböző korosztályoknak rendezi meg a 19. KÖSZI Nyomkereső (ottalvós) táborokat Piliscsabán: a 3–8. osztályosoknak, 2020. július 26. – augusztus 1.; illetve a 7–12. osztályosok számára 2020. augusztus 9–15. között.

    Bővebben

  • Trianon 100: Megemlékezés Dunaújvárosban és Kisapostagon

    Dunaújváros – Kisapostag – Többek között emlékműavatással, koszorúzással, kiállítással és előadással emlékeztek meg Kisapostagon, valamint Dunaújvárosban az evangélikusok a trianoni békediktátum 100. évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Napján.

    Bővebben

  • Evangélikus istentisztelet lesz a Duna Televízióban Szentháromság ünnepén

    Budapest – 2020. június 7-én, vasárnap 11 órai kezdettel evangélikus istentiszteletet közvetít a Duna Televízió Budahegyvidékről. Igét hirdet Keczkó Szilvia lelkész.

    Bővebben

  • Emelkedik a külhoni lelkészek jövedelemkiegészítése

    Budapest – Két részletben megkétszerezi a határon túli lelkipásztorok jövedelemkiegészítő támogatását a kormány – mondta el az MTI-nek 2020. június 4-én Balog Zoltán református lelkész.

    Bővebben

  • Részlegesen feloldják a látogatási tilalmat a szociális intézményekben – Az idősotthonokban vallási esemény is megtartható

    Budapest – A járvány nyugvópontra érkezett, amit az is igazol, hogy nem történtek jelentős változások a járványügyi adatokban az elmúlt huszonnégy órában – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs 2020. június 4-én tartott online sajtótájékoztatóján.

    Bővebben

Seiten

1 abonnieren