1

  • Sikeres volt az összefogás: Új kemencét vásárolhatott a pszichiátriai osztály

    Kecskemét – Megérkezett a megyei kórház pszichiátriai osztályára az a kerámiaégető kemence, amelynek megvásárlására még áprilisban rendeztek jótékonysági koncertet az evangélikus templomban. A rendezvény olyan jól sikerült, olyan sokan támogatták a nemes ügyet, hogy még anyagköltségre is futotta a kétmilliós bevételből. Az új kemencét csütörtökön délután mutatták be a sajtónak, hogy egyúttal megköszönjék a támogatók segítségét is.

    Bővebben

  • Evangélikus lelkész kapta a Szent László-díjat

    Budapest – Ünnepélyes képviselőtestületi ülésen – a hagyományokat követve, a Szent László Napok nyitó eseményeként – adta át D. Kovács Róbert Antal polgármester Kőbánya elismeréseit, kitüntetéseit a Kőrösi Kulturális Központ színháztermében 2019. június 27-én. Idén Kinczler Irén evangélikus lelkész részesült Szent László-díjban.

    Bővebben

  • Legyen Ön is szervezője az Orgonák éjszakájának!

    Budapest – Az Orgonák éjszakája első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon. Július 20-án egyszerre szólal meg a hangszerek királynője országszerte a Filharmónia Magyarország szervezésében. Csatlakozzon szervezőként és nyerjen értékes nyereményeket.

    Bővebben

  • Börtönmissziósok és börtönlelkészek találkoztak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

    Budapst – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem kollégiumának kápolnája adott helyet 2019. július 20-án a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete idei rendes közgyűlésének és konferenciájának.

    Bővebben

  • Csővári kitekintés – avagy: Mit láttak a pestújhelyiek Pest megye határán?

    Csővár – Sokáig emlegetni fogják Szentháromság vasárnapját a pestújhelyi evangélikusok. A Czöndör István vezette csővári gyülekezet szeretetteljes meghívását fogadva majdnem ötven fő indult útnak 2019. június 16-án a XV. kerületből, hogy a Pest megye északkeleti csücskében fekvő településre látogasson, ahol a 11 órakor kezdődő tanévzáró istentiszteleten Szabó B. András hirdette az igét.

    Bővebben

  • Bemutatták Zászkaliczky Pál igehirdetés-kötetét

    Budapest – Királyi vendégségben címmel jelent meg Zászkaliczky Pál evangélikus lelkész igehirdetés-gyűjteménye. A kötetet telt ház előtt mutatta be Réthelyi Miklós professor emeritus és Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész az Evangélikus Országos Múzeumban (EOM), 2019. június 26-án.

    Bővebben

  • Beépül a szociális intézmények normatív támogatásába a bérminimum-emelés többletkiadásainak állami átvállalása

    Budapest – A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, s a hozzájárulás a jövő évtől beépül a normatív támogatásba – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára 2019. június 24-én, Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Bővebben

  • Showtime a múzeumban

    Budapest – Utazás a só körül címmel sokszínű „show”-val várta az érdeklődőket június 22-én az Evangélikus Országos Múzeum a 17. Múzeumok Éjszakája országos programsorozat keretében. A tematika alapötletét Az élet sójához – Nádas Péter 2016-ban megjelent kisregényéhez – kapcsolódó, Forgách András grafikáiból rendezett időszaki tárlat adta. A só számtalan kreatív ötletnek engedett teret az EOM munkatársai körében a Luther Labortól a lutheránus asztalközösségig, az állandó kiállítások vitrinjeiben és a pince pódiumán egyaránt.

    Bővebben

  • Roszík Gábor és Beer Miklós a Magyar Szabadságért-díj idei várományosai

    Gödöllő – Budapest – Ebben az évben Roszík Gábor evangélikus lelkész, 30 évvel ezelőtt első ellenzéki képviselőként a parlamentbe került gödöllői politikus (65 éves, a képen balra) és Beer Miklós római katolikus pap, a Váci egyházmegye püspöke (76 éves) érdemelték ki a Magyar Szabadságért-díjat. Az elismerést június 29-én, 20.30 órakor a Magyar Szabadság Napja gödöllői, alsóparki eseményén adják át a kiválasztott személyeknek.

    Bővebben

  • Az Evangélikus Missziói Központ – Magyar Evangélikus Rádiómisszió imakörlevele

    Újra jelentkezünk körlevelünkkel a minket lelki, szellemi, erkölcsi, anyagi és egyéb módon támogató testvéreink felé, akik közé számítunk Téged is. Kérjük, imádkozz velünk Te is a Lélek vezetése alatt!

    Bővebben

  • Kutyej Pál: A jaminaiak sokat tesznek azért, hogy szebb környezetben éljenek

    Békéscsaba – Kutyej Pál a nemzetiségi, érdekegyeztető, külkapcsolati és egyházügyi bizottság elnöke, a 12-es számú választókerület önkormányzati képviselője Békéscsabán. Mint mondja, a jaminaiak sokat tesznek azért, hogy szebb környezetben éljenek, és az önkormányzat is számos területen ezen igyekezett ebben a ciklusban.

    Bővebben

  • A Tranoscius háromszáz éve tartja a lelket a csabaiakban

    Békéscsaba – Csaba újratelepítői 1718 késő nyarán érkeztek, és ott álltak meg, ahol ma a főtér van. Mikor megérkeztek, a jószágoknak vizet mertek, majd fáradtan, szomjukat oltva ők is ittak a főtéri kút vizéből. Suhajda János lelkészük előrelépett, elővette a magával hozott Tranosciust. Példáját mindenki követte. Levetették széles karimájú kalapjaikat, és rázendített 700 hang az egyik énekre. Letérdeltek, ezzel jelezték, hogy megérkeztek új otthonukba. Múltidéző sorozatunk első részében a Tranosciusról beszélgetett a Beol.hu Ando György néprajzkutatóval.

    Bővebben

  • Találkozások, közösség, híd – Lelkészcsaládok rekreációs napokon

    Pannonhalma – A nyári programokat tervezve évek óta először ez kerül be a naptáramba: rekreációs napok. Nem mintha kötelező lenne, de úgy érzem, igazi kuriózum, hiánypótló pár nap ez, ami nagyon hiányozna, ha nem lenne. A Déli Egyházkerület évek óta lehetőséget biztosít arra, hogy a lelkészek, lelkészcsaládok együtt pihenjenek és töltekezzenek pár napon keresztül a nyár elején. Ez most is így volt 2019. június 18–20. között, amikor Pannonhalmán és annak környékén (cseszneki vár, Bakonybél, Bakonyszentlászló, Mosonmagyaróvár) tölthettünk közösen pár napot.

    Bővebben

  • Meghalt Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező

    Budapest – Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után – tájékoztatta családja az MTI-t. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál.

    Bővebben

  • Sok ballagó diákunk vette komolyan Srí Lanka támogatását

    Budapest – „A szolidaritási akció keretében ezer ballagó diák viselte az „I Help Srí Lanka” kitűzőt az evangélikus gimnáziumok ballagásain, az ajándékra szánt pénzekből pedig 511 220 forint adomány gyűlt össze” – tudta meg szerkesztőségünk Gáncs Kristóftól, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs vezetőjétől.

    Bővebben

  • 72 óra: Elindult a regisztráció!

    Budapest – A 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akciót 12. alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház 2019. október 10–13. között. Az akció a magyarországi és a határon túli magyar fiatalokat egyaránt hívja, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért, segítsenek ott, ahol szükség van rájuk!

    Bővebben

  • Hová menjünk istentiszteletre a Balaton környékén?

    Balaton – A balatoni evangélikus gyülekezeteink nyári istentiszteleti rendjét és alkalmait ajánljuk.

    Bővebben

  • Doktor Pont – Egészségházzal Kastélyosdombó felzárkózásáért

    Kastélyosdombó – Doktor Pont néven adott át hiánypótló intézményt Kastélyosdombón az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. A több mint egy évtizede stratégiai partnerként együttműködő felek ezúttal Kastélyosdombó felzárkózásának érdekében fogtak össze a település önkormányzatával. Kastélyosdombó és közvetlen környéke infrastrukturális szempontból fejlesztésre szorul, eddig helyben nem volt biztosított megfelelő létesítmény a rendszeres orvosi, illetve fogorvosi ellátáshoz. A legközelebbi nagyobb településekre, Barcsra és Szigetvárra való eljutás pedig jelentős plusz költséget jelent az amúgy is nehéz körülmények között élő lakosok számára.

    Bővebben

  • „Honnan van az erőd?” – A szombathelyi és ágfalvi mentálhigiénés kollégák közös napja

    Szombathely – A Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ helyi és ágfalvi telephelyének mentálhigiénés munkatársai 2019. június 17-én egy közös napot töltöttek együtt.

    Bővebben

  • Amikor összerogy egy épület… — Alapkőletétel Bócsán

    Bócsa – „Ti azonban szent nemzet vagytok!” – Péter apostol szavaival kezdte az ünnepi istentiszteletet Lupták György evangélikus esperes lelkész a bócsai gyülekezet vasárnapi ünnepén. 2019. június 16-án történelminek számító esemény zajlott a községben: a falu evangélikus templomának alapkőletétele.

    Bővebben

  • A Solymosy család látogatása az evangélikus székházban

    Budapest – A Texasban élő báró Solymosy Ödön (szül. 1937) családjával együtt (feleségével, Ellennel, három fiukkal és az ő családjaikkal) meglátogatta az Üllői úti székházat. A nagylózsi Solymosy család 1945-ben vándorolt ki Amerikába. A '90-es évek elején hazalátogató Solymosy Ödönnek Fabiny Tibor egyháztörténész professzor mutatta meg az őseiről készült nagyméretű festményeket, amelyek a székház akkori tanácstermében függtek.

    Bővebben

  • Pünkösd, a találkozások napja – Beszámoló a Budavári Pünkösdi Találkozásról

    Budapest – Este volt már, pünkösd vasárnapjának estéje, amikor tárogató hangja hallatszott a várfalak felől. És énekek szárnyaltak a budai tájakon kora este. S négy lelkész szájából esti áldás hangzott az egybegyűltek felé, hogy Isten népe ma is pünkösdöt élhessen át, és így induljon küldetésére. De ennek az idilli jelenetnek – amely a reformációi emlékkút körül zajlott Murad pasa-bástyáján – hosszú előzménye volt. Mert pünkösd volt a budavári gyülekezet számára a találkozás napja.

    Bővebben

  • Utazás a só körül – Múzeumok éjszakája az EOM-ban

    Budapest – 2019. június 22-én immáron 17. alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon a Múzeumok Éjszakája program. Az Evangélikus Országos Múzeum is csatlakozik ehhez, Utazás a só körül című programjával. Kérjük, támogassák a múzeumot azzal, hogy a belépő karszalagot náluk vásárolják meg!

    Bővebben

  • Június 20-ig tart a Budavári Bach Fesztivál

    Budapest – 2019. június 20-ig tart a Budavári Bach Fesztivál. A koncerteket a páros napokon rendezik a Budavári Evangélikus Templomban. „A már megtartott két koncert, a hétfői és a szerdai iránti óriási érdeklődés jól mutatja, mekkora igény van Bach muzsikájára, ezért szinte kötelességünk megrendezni ezt a fesztivált” – mondta Bán István, a Budavári Bach Fesztivál művészeti vezetője az M1 csütörtök délelőtti műsorában.

    Bővebben

  • A Tótkomlós rally sérültjei javára gyűjtenek

    Tótkomlós – Karasz Róbert a Tótkomlósi Autósport Egyesület elnöke bejelentette, hogy az egyesület és a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség gyűjtést szervez a 10. Tótkomlós Racing-en történt sajnálatos baleset súlyos sérültjei javára.

    Bővebben

  • Budapesten tanácskoztak a szíriai és iraki háború következményeit kezelő európai segélyprogram résztvevői

    Budapest – 2019. június 13-án Budapest adott otthont annak a nemzetközi tanácskozásnak, melyen a szíriai és iraki háború következményeit kezelő ’Qudra’ segélyprogram végrehajtó szervezetein kívül a programban érintett országok hatóságainak képviselői is részt vettek. A Kongresszusi Központban tartott találkozó sajtótájékoztatóval zárult, melynek célja volt, hogy a szélesebb magyar és európai közvélemény is megismerhesse a Qudra Program eddigi eredményeit, hatásait.

    Bővebben

  • A pünkösdi öröm napjai Mezőberényben

    Mezőberény – Több hónapos felkészülés után konfirmációra került sor Pünkösd ünnepén a Mezőberény I. kerületi (német) Evangélikus Egyházközségben.

    Bővebben

  • Ordinációs előkészítőt tartottak

    Győr – Ordinációs előkészítő zajlott a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület székházában, Győrött, Percze Sándor lelkész vezetésével. Öt hatodéves készül idén lelkésszé avatására és a szolgálatba állásra.

    Bővebben

  • Közösen gondolkodtak az emberiség jövőjéről Tihanyban

    Tihany – A felelős gondolkodás oldhatja fel a világ kettősségét, ami az óriási gazdagságban és a nyomorban mutatkozik meg – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Közös gondolkodás a jövőnkről, az ember felelősségéről szóló, kétnapos konferencia megnyitásakor Tihanyban, a Tihanyi Bencés Apátság melletti „Porta Pacis” konferenciateremben.

    Bővebben

  • Lelkészcsere Csőváron

    Csővár – A Csővári Evangélikus Egyházközség és a Csővári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében 2019. június 9-én, pünkösdhétfőn tartották immár 8. alkalommal a kétnyelvű szlovák-magyar istentiszteletet. Az ipolysági Marta Pohankova nyugdíjas lelkésznő hirdette Isten igéjét ApCsel 2,37 alapján: „Mit tegyünk atyámfiai, férfiak?”.

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 1 csatornájára