1

  • Pünkösd: egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei

    Budapest – Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.

    Bővebben

  • Keresztények, kereső és apatikus ateisták

    Friedrich Nietzsche német filozófus híres kijelentésétől – „Isten halott! Isten halott is marad! S mi öltük meg őt!” – hívőként rendszerint azonmód elhatárolódunk. Viszont a Bencés Kiadó gondozásában nemrég megjelent Távol az Isten – Hit és hitetlenség párbeszéde című könyv szerzői éppen ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak. Művükben érdekfeszítően elemzik a mai Európa hithez való viszonyát.

    Bővebben

  • A magukra hagyott időseket segítik a szeretetszolgálatok

    Pápa – Szükség van rá, hogy napi szinten ajtót nyissunk az idős emberekre – véli Rostáné Piri Magda vasi evangélikus esperes, lelkész, aki a bobai és a devecseri diakóniai szeretetszolgálatról számolt be a Gyurátz Körben.

    Bővebben

  • A Lélektől indított és Isten országáért végzett szolgálatokról – Az Aliansz pünkösdi hírlevele

    Budapest – Az alábbiakban olvashatják a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz pünkösdi körlevelét.

    Bővebben

  • Homokanimációs mesével hozza közel iraki segélyprogramját a MÖS

    Budapest – Egy mese a világban pusztító gonoszról, mely időről időre felébred és rombol, áldozatokat szed, családok életét teszi tönkre. Nem az Óperenciás tengeren túl, hanem itt: nem is olyan távol, mint gondolnánk. Egy mese a világban segítő jóról, mely nem adja fel, amint lehet segíteni siet, újjáépít, gyógyulást, reményt és jövőt ad a szenvedőknek. Nem valamiféle tündérként, hanem embereken keresztül, az összefogás erejével...

    Bővebben

  • Színes programok – Hálatelt szívek

    Szombathely – Szombathelyen tartották a hetedik Gusztáv Adolf Vasi Hálaadó Napot 2019. június 2-án. Közel ezren gyűltek össze a Vasi Skanzenben ezen a szép napsütéses napon, melyre az egyházmegye minden gyülekezetéből érkeztek képviselők.

    Bővebben

  • Finnországi anzix – Személyes sorok egy debreceni tollából

    Debrecen – Jyväskylä – Családommal zenetanárként több évig éltem Finnországban. Férjemmel zeneiskolában tanítottunk, gyermekeim iskolába jártak. Bár már régen itthon élünk, kapcsolataink az évek során egyre nőttek, különösen nekem, hiszen szinte minden évben lehetőségem nyílt visszatérni „második hazámba”. Azt gondoltam, én már nem sok újat tapasztalhatok Suomiban, elég jól ismerem az országot, embereket, szokásokat. Tévedtem... A következőkben Joób Árpádné írását olvashatják:

    Bővebben

  • Valódi csodák elevenedtek meg a kaposvári családi napon

    Kaposvár – 2019. június 2-án tartották tanévzáró családi napjukat a kaposvári evangélikusok, melynek keretében többek között tanévzáró istentiszteletre, bibliai totóversenyre és egy előadásra is sor került, amelyen Raffai Balázs hitoktató-kémiatanár igazi bibliai csodákat mutatott be a kémia eszközeinek segítségével. A legnagyobb ámulattal a tenger kettéválasztását figyelték az előadásra összegyűlt családok.

    Bővebben

  • Uram jó nekünk itt lenni! – Lelkésziktatás Pilisen

    Pilis – Kettős lelkésziktatásnak örülhettek mindazok, akik 2019. június 2-án a pilisi evangélikus templomban összegyűltek. Kárnyáczki Eszter és Szöllősi István Sándor mint házastársak, szolgatársak, és munkatársak álltak egymás mellett az oltárnál.

    Bővebben

  • Meghívó ökumenikus karvezetőkurzusra és kántortovábbképző tanfolyamra

    Fót – Ökumenikus karvezetőkurzus és kántortovábbképző tanfolyamot tartanak 2019. augusztus 25–28. között az Evangélikus Kántorképző Intézetben (2151 Fót, Berda József utca 3.). Az alábbiakban a részleteket olvashatják.

    Bővebben

  • Világítótorony a Balaton partján – Húszéves a balatonboglári templom

    Balatonboglár – Templomuk felszentelésének huszadik évfordulóját ünnepelték a balatonboglári evangélikusok 2019. június 1-jén, szombaton. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna helyi lelkész, a Somogy-Zalai egyházmegye esperese végezte. Zenével és verssel közreműködtek a Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola diákjai.

    Bővebben

  • Isten magtára – Megújult a nemeskéri templom

    Nemeskér – A négy évig tartó templomfelújítási folyamat lezárulásáért adott hálát a nemeskéri gyülekezet 2019. június 2-án, vasárnap. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Ihász Beatrix, a Soproni Egyházmegye esperese, valamint Hegedűs Attila helyi helyettes lelkész végezték. Közreműködött a helyi kórus, valamint a soproni Fidelissima vegyeskar.

    Bővebben

  • Gyülekezeti napot tartottak Pápán

    Pápa – Gyülekezeti napot tartott a Pápai Evangélikus Egyházközség vasárnap a Lutheránus sziget templomkertjében. A közösségi program a templomban istentisztelettel kezdődött, melyen Gabnai Sándor balatonfüredi lelkész hirdetett igét, szolgált a Pápai Evangélikus Kórus Elekes Márton gitárkíséretével, és a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjai, valamint kiállítást nyílt: a falak mentén felállított molinókon a protestáns iskolatörténet mérföldkövei láthatók, olvashatók nyár végéig.

    Bővebben

  • Konfirmáció Szekszárdon – Képriport!

    Szekszárd – Június első vasárnapján ismét felemelően szép esemény volt a szekszárdi gyülekezetben. Tizenkét ifjú és egy felnőtt erősítette meg hitét az Úr színe előtt Sefcsik Zoltán lelkész szolgálata mellett. A konfirmandusokat Németh Judit felügyelő asszony köszöntötte és biztatta az aktív gyülekezeti szolgálatra. Örömteli, hogy a gyülekezet fiatalodik és a legkisebbek között is van utánpótlás.

    Bővebben

  • 30. Budapesti Bach-hét: H-moll mise – VIDEÓ!

    Budapest – A h-moll mise keretezi a 30. Budapesti Bach-hét műsorát június 3. és 9. között, az ingyenes hangversenyeknek a Deák téri evangélikus templom ad otthont.

    Bővebben

  • 34 millió forinttal támogatták a Tesco vásárlói a rászoruló gyermekeket

    Budapest – Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapataként, a Tesco vásárlói és kollégái közel 34 millió forintot gyűjtöttek össze az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtő kampányában. Az Ökumenikus Segélyszervezet célja, hogy az adományokból hátrányos helyzetű gyermekek egész éves fejlesztését, felzárkózását illetve nyári táborozását segítsék.

    Bővebben

  • Con spirito - lélekkel

    Budapest – A Filharmónia Magyarország szervezésében 2019-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál. Ingyenes programokkal, kivételes művészekkel is találkozhat a közönség az országos rendezvénysorozaton. A fesztivál Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyházán várja zeneszerető közönségét lelki feltöltődésre. Különleges programokkal találkozhatnak utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben pünkösdkor, június 5. és 10. között.

    Bővebben

  • Mosolynapot tartottak Kölcsén

    Kölcse – A Kölcsei Evangélikus Egyházközség a Magyar Falu program keretében missziós napot rendezett 2019. június 2-án, Exaudi vasárnapján. A kultúrházban megrendezett evangélizációs alkalmon Sándor Frigyes Miskolc belvárosi lelkész és felesége, Povazsanyecz Gyöngyi szolgált.

    Bővebben

  • Megjelent a Dunántúli Harangszó 2019. nyári száma

    Győr – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, a Dunántúli Harangszó negyedévente jelenik meg. Ezúttal a nyári számot tarthatja kezében az olvasó. Az alábbiakban a szerkesztői ajánlót olvashatják.

    Bővebben

  • Vallástétel – Vizsga-istentisztelet volt Maglódon

    Maglód – 2019. június 2-án került sor Lukács Máté András lelkészjelölt vizsga-istentiszteletére a maglódi evangélikus templomban. A maglódi gyülekezetben eddig Laczi Roland, Benkóczy Péter, Pethő-Szűcs Mária, László Lajos Gergely, Kulcsár Márton és Zahorecz Pál szolgáltak hatodévesként. Lukács Máté András így a gyülekezet hetedik, és Németh Mihály lelkész hatodik mentoráltjaként érkezett 2018 őszén Maglódra. Gyakorlati éve alatt megismerhette, és el is sajátíthatta mindazokat a feladatokat, melyek a lelkészi szolgálatban várnak majd rá. A gyakorlati év lezárása, egyben csúcspontja kétségtelenül a vizsga-istentisztelet.

    Bővebben

  • Déli püspök szolgálatai az északi határon

    Balassagyarmat – 2019. június 2-án, exaudi vasárnapján Kondor Péter a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke a helyi lelkész meghívását elfogadva Balassagyarmatra látogatott, és a gyülekezeti istentiszteleten igehirdetéssel szolgált. Az egykori püspöki székhelyként működő egyházközség hálás szeretettel emlékezik a nagy elődökre, és ma is, ha csak egy mód van rá, szerét ejtik, hogy a hivatalban lévő püspököket – szolgáljanak bármelyik egyházkerületben – meghívják maguk közé valamilyen ürüggyel.

    Bővebben

  • Jelenits István és Pilinszky János egy asztalnál

    Budapest – A magyarórákat az iskolában egyenesen riasztónak találta. Egyik első szerzeménye a könyvkereskedésből – melyet a nadrágszárába rejtett szülei szemei elől – Dosztojevszkij egyik regénye volt. Épp az orosz mester születése után száz évvel született és halála után száz évvel hunyt el – Pilinszky János költő. Szokatlan összefüggésekre és új szempontokra világított rá Jelenits István piarista szerzetes, tanár rendhagyó „irodalomóráján”, melyet az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány tizenötödik évadának záróestjén tartottak meg 2019. május 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

    Bővebben

  • A reformáció és a csillagászat

    Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Múzeum szervezésében került sor 2019. május 29-én Farkas Gábor könyvtörténész (OSZK) A reformáció és a csillagászat című előadására. Az alkalmon bevezető gondolatokat mondott Lackner Pál.

    Bővebben

  • PIKNIKkel ünneplik az egyház születésnapját

    Budapest – Focikupa katolikus-protestáns örökrangadóval, evangélikus püspök igehirdető, pünkösdi és metodista dicsőítők, Taizé-imaóra – estébe nyúló piknikre várják a fiatalokat a magyarországi keresztény egyházak ifjúsági vezetői 2019. június 6-án, csütörtökön. A hagyományos pünkösd előtti ökumenikus zenés találkozó formájában megújul, de üzenete változatlan: valódi találkozásokra hívja a vizsgaidőszak közepén az egyetemista korosztályt.

    Bővebben

  • Lezajlott a XI. Zsinat harmadik ülésszaka

    Budapest – 2019. május 31-én a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata ülésezett az Üllői úti székházban.

    Bővebben

  • Gyűjteményünk szakmai megállapodást írt alá

    Budapest – Az Evangélikus Országos Gyűjtemény szakmai együttműködési megállapodást kötött 2019. május 21-én az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetével (KITI).

    Bővebben

  • Fontos döntések születtek az Ökumenikus Segélyszervezet évi rendes közgyűlésén

    Budapest – 2019. május 29-én tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A rendezvényen részt vettek az Ökumenikus Segélyszervezetet alapító egyházainak vezetői, delegáltjai, a szervezet vezetői, munkatársai. A közgyűlés keretében megtörtént az éves pénzügyi beszámoló és zárszámadás, továbbá az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója beszámolt a jövőbeni tervekről is.

    Bővebben

  • Megjelent a Lelkipásztor 2019/6. száma

    Budapest – Orosz Gábor Viktor szerkesztésében megjelent a Lelkipásztor – Evangélikus lelkészi szakfolyóirat 2019. évi júniusi száma. Szeretettel ajánljuk.

    Bővebben

  • Szent Korona Nap Dunaújvárosban

    Dunaújváros – Első alkalommal került megrendezésre városunkban a Szent Korona Nap. Az evangélikus templomban tartott előadássorozaton hazánk legfontosabb jelképéről tudhattak meg mindent az érdeklődők.

    Bővebben

  • Ismét több száz egyházi középiskolás járt a miskolci egyetemen

    Miskolc – 2019. május 31-én, pénteken ismét Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napot rendeztek a Miskolci Egyetemen.

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 1 csatornájára