2

  • Kovács Viktor, a dobos-gitáros lelkész

    Ajka – Vajda István nyugdíjba vonulásával új lelkész érkezett az ajkai evangélikus gyülekezethez Kovács Viktor személyében. A fiatal lelkészt, aki az elmúlt két évben a Somló környékén, a somlószőlősi és a kertai evangélikus gyülekezetekben szolgált, felszentelése után pedig három évet töltött budapesti szolgálatban, augusztus 6-án iktatták új hivatalába. Kovács Viktorral a TV Ajka stúdiójában beszélgettünk.

    Bővebben

  • A jó vezetőnek stabil értékrendje van – Interjú Lénárt Viktorral

    Lénárt Viktor a Piliscsabai Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze, a GROW csoport vezérigazgatója, vezetési szakértő. Munkája során nagyvállalatokkal dolgozik együtt felsővezetők fejlesztésén, szervezetfejlesztési és kultúraalakítási programok támogatásán. Örömmel mutatjuk be mint a GLS nemzetközi konferencia idei magyar előadóját. A vezetéselmélet és az egyház kapcsolatáról, hivatásról beszélgettünk vele, és arról, hogy szerinte mitől lesz valaki jó vezető a munkahelyén vagy a gyülekezetében.

    Bővebben

  • Ordass Lajosné visszaemlékezése - VIDEÓ!

    1978. augusztus 14-én hunyt el Ordass Lajos, a mártír sorsú evangélikus püspök. Az exkluzív, eddig máshol nem látható, 1989-ben készült videón felesége elbeszélése alapján családi életük aspektusából láthatjuk a püspök és felesége hányatott életét.

    Bővebben

  • Párbeszéd a párbeszédről

    2015-ben két fontos vallásközi nyilatkozat is született, melyek a zsidó-keresztény párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák. A szombat.org szerkesztősége dr. Orosz Gábor Viktort, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensét, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának elnökét kérdezte a nyilatkozatokról.

    Bővebben

  • Zsoltártól zsoltárig

    Mátrafüred-Sástó – Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, irodalomtörténész és Verebics Petra doktorandusz beszélgetett a Szélrózsán a Zsoltárok könyve alapján a szövegek keletkezéséről, a zsoltárok megszólító erejéről és arról, hogy mi történik akkor, ha egy költő komolyan veszi, hogy a Zsoltárok könyve neki is szól…

    Bővebben

  • Villáminterjú Heinrich Bedford-Strohm bajor püspökkel és Balog Zoltán református lelkésszel

    Budapest – Talán a Föld Sója Találkozó legizgalmasabb pódiumbeszélgetésének bizonyult az egyházunk országos felügyelője, Prőhle Gergely helyettes államtitkár moderálásával július 9-én zajlott diskurzus, amelyen Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere és Heinrich Bedford-Strohm bajor püspök fejtette ki álláspontját a reformáció és az egyházak európai jövőjéről, különös tekintettel a kontinensünket elárasztó menekülthullámra. Nagy László, az MTVA evangélikus műsorainak szerkesztője közvetlenül a beszélgetés után intézett kérdéseket a vitázó felekhez.

    Bővebben

  • Mi a boldogság?

    Mátrafüred-Sástó – Vajon a világ leggazdagabb embere vagy a szegénységben élő a legboldogabb? Mit válaszol arra a kérdésre egy evangélikus lelkész és egy klinikai szakpszichológus, hogy mi a boldogság? Mit is jelent valójában a boldogság keresése? Többek között e kérdésekre keresték a válaszokat a Szélrózsa fórumbeszélgetésének résztvevői.

    Bővebben

  • Áldás-e a művészet?

    Mátrafüred-Sástó – Kovács-Gombos Gábor festőművész és Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész ült egy asztalhoz a Szélrózsán, hogy a művészet és a szakralitás kapcsolatáról beszélgessenek.

    Bővebben

  • Áldás-e az egyház?

    Mátrafüred-Sástó – A jó hangulat, a koncertek mellett a társadalmi kérdésekkel való foglalkozás lehetőségét is kínálta az idei Szélrózsa. A találkozó érdekes pontja volt, amikor kiderült, hogy merhetünk az egyházról kritikusan is beszélni. Kamarás István és Bartha István disputáján legalábbis ebben a szellemben volt téma az egyház múltja, jelene és jövője.

    Bővebben

  • Segíteni jó! – Interjú Wolf Kati énekesnővel

    Mátrafüred-Sástó – Wolf Kati, a tehetségkutatóból ismert, népszerű énekesnő a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet meghívására volt jelen a Szélrózsán, ahol a rászoruló embereken való segítés fontosságára hívták fel a figyelmet. A művésznő kedvesen és közvetlenül állt az evangelikus.hu kamerája elé.

    Bővebben

  • LUTHER 499,- – Interjú Németh Zoltánnal

    Mátrafüred-Sástó – Németh Zoltán, a Gyülekezeti és Missziói Osztály osztályvezetője az evangelikus.hu kérdésére a Luther 499,- sátorról, az ott található játékokról, a Luther-shop kártyáról és az Evangélikus képeskönyvről is beszélt.

    Bővebben

  • Bánki Benjámin, avagy slam poetry a Szélrózsán – Videó

    Mátrafüred – Sástó – Az idei Szélrózsa egyik „meglepetés-előadója” Bánki Benjámin volt, aki slam poetry előadásával többször is megörvendeztette a közönséget. Nézze meg az evangelikus.hu Benjáminnal készült interjúját, valamint hallgassa meg újra (és újra) a Szélrózsán elhangzó előadásokat.

    Bővebben

  • Evangélikus lelkiség?

    Mátrafüred-Sástó – Lupták György, az evangelizációs és missziói bizottság elnöke és Németh Zoltán, egyházunk országos irodája gyülekezeti és missziói osztályának vezetője a 11. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó fórumbeszélgetésén a 21. század missziói lehetőségeiről és az evangélikus lelkiség értelmezéséről folytatott disputát.

    Bővebben

  • Iszlám és Európa?

    Mátrafüred-Sástó – Lehet-e aktuálpolitikai kérdésekről pártpolitikai érdekektől mentesen beszélgetni? A 11. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón valódi vallásközi párbeszéd valósult meg, amelynek résztvevői a fanatizmussal, a terrorizmussal, a párhuzamos társadalmakkal kapcsolatos kérdésekre is megkíséreltek választ találni.

    Bővebben

  • Brassói beszélgetés a Magyar Országgyűlés elnökével, dr. Kövér Lászlóval

    Brassó – Az első csángó magyar világtalálkozó felett a fővédnökséget a Magyar Országgyűlés elnöke vállalta, aki személyes jelenlétével is megtisztelte az eseményt. És Kövér László nemcsak eltöltött másfél napot a barcasági csángók között, de részt vett a zarándoklaton, az előző nap délutánján a brassói belvárosi színház patinás épületében rendezett gálaesten beszédet is mondott, majd pedig – a színház különtermében – fogadást adott. Az Evangélikus Élet szerkesztőjére is itt szánt néhány percet.

    Bővebben

  • Mit jelent a szabadság?

    Mártafüred – Sástó – Lehetünk-e úgy szabadok, hogy közben másokat elnyomnak? „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – fogalmazott Bibó István. Dr. Köbel Szilvia jogász és dr. Csepregi András evangélikus lelkész a 20. század történéseiből kiindulva kereste a válaszokat és további kérdéseket a jelen kérdéseire (is).

    Bővebben

  • “Úgy akarjuk a magunk biztonságát, hogy abba nem vagyunk hajlandóak másokat beengedni” – Interjú Fabiny Tamás püspökkel

    Dr. Fabiny Tamás evangélikus lelkész, teológus, 2006 óta az Északi evangélikus egyházkerület püspöke. Mindkettőnk számára szokatlan helyszínen, Mátrafüred–Sástón adott interjút, a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági találkozón. Épp egy olyan előadás után tudott rám időt szánni, ahol kedvenc zenéit ismertette meg az érdeklődőkkel. Sose hittem volna, hogy egyszer egy püspökkel közösen fogok Kexet, Cseh Tamást vagy Simon and Garfunkelt hallgatni. De ez is csak azt mutatja, hogy az egyházakkal és egyházi személyekkel kapcsolatban milyen sok előítélet van bennünk – még bennem is, aki pedig hívő evangélikus vagyok, tehát „insider”.

    Bővebben

  • Első előtti lépés

    Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a közösségi oldalakon az a Luther-figura, melynek ötszáz napját kísérhetjük figyelemmel. Luther Mártont egy dunántúli református lelkész házaspár, Bella Violetta és Bella Péter kíséri végig az útján, velük beszélgettünk a kezdeményezésről és terveikről.

    Bővebben

  • A Szélrózsa szervezőit kérdeztük, hogy nekik mit jelentett az idei találkozó

    Közel ötven munkaágban több mint háromszáz önkéntes dolgozott azon, hogy a 11. Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó jól sikerüljön. A rendezvény szervezőit kérdeztük, hogy nekik mit jelentett az Áldás leszel mottóval meghirdetett összejövetel.

    Bővebben

  • Bartha István és a Pogány katekizmus

    „Egy mai fiatal el sem hinné, hogy mivel csesztettek minket.” Bartha István evangélikus lelkésszel, a Pogány katekizmus című kötet szerzőjével Kövesdi Miklós Gábor beszélgetett.

    Bővebben

  • Négygyerekes apukák őszintén az apaságról

    Mátrafüred – Sástó – Apaságról, önképről, fejlődésről, változásról beszélgetett Süveges Gergő és Simon Attila a 11. Szélrózsa-találkozón. A két négygyerekes apuka kendőzetlen őszinteséggel mesélt problémákról, örömökről és a bocsánatkérés erejéről.

    Bővebben

  • Még mindig itt vagyok, ezen magam is csudálkozom

    Nyíregyháza – Tanúja volt a világháborúnak, a forradalomnak, láthatta az első televíziós adásokat, és nem felejti el azt sem, amikor megjelentek a városokban az első pékségek. Hogyan lehet szép kort megélni és mi egyáltalán a hosszú élet titka? Az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon lakója, a százéves Péter Mihályné, Annuska néni volt a beszélgetőtársunk.

    Bővebben

  • Áldás-e a pénz?

    Mátrafüred – Sástó – Az idei Szélrózsa-találkozó egyik szombati fórum-beszélgetése előtt pár perccel még kevesen lézengtek a helyszín széksorai között, de a később érkezők már alig válogathattak a néhány üresen maradt ülőhely közül. A szervezők csak reménykedhettek abban, hogy a tetőtéri helyiség kellemesen hűvös atmoszférája mellett a címben megjelölt, közérdeklődésre számot tartó téma is vonzerőt gyakorol a közönségre.

    Bővebben

  • Keressük a csodát, avagy vágyódunk valami másra

    „Ő rendkívüli módon is beavatkozhat a földi életbe, de ez nem automatizmus. Isten él, szól, cselekszik és jelt ad magáról” – fogalmaz az Evangélikus Missziói Központ igazgatója. Mit jelent a csoda? Miért vágyódik mindenki rá? Szeverényi János missziói lelkésszel Erdészné Kárpáti Judit beszélgetett.

    Bővebben

  • Leginkább a természetben látom Istent – Interjú Schulek Csabával

    Budapest – „Szerencsére sem a pályaválasztásunkban, sem a hitéletünkben nem volt családi nyomás” – árulja el Schulek Csaba. A felesége miatta lett evangélikus, a Schulek gyerekek tucatjai a nagyapjuk imáján nőttek fel. A sportújságíró az édesapjától olyan útravalót kapott, amelyet ma is őriz, de beszél a tévézés korántsem keresztényi arcáról is.

    Bővebben

  • Isten szolgája az istenek szigetén

    Balit az élő istenek szigeteként emlegetik. E csodálatos tájon él Csonka István zenetanár. Tanulmányait Kaposváron végezte, emellett a hitoktatói szakot is befejezte. A messzi távolban a kodályi hagyományokat a gamelánzene oktatásában kamatoztatja, és templomi kórust is vezet.

    Bővebben

  • Illyés Gyula ajándékai

    A hetvenéves Illyés Gyulát heteken keresztül ünnepelte az egész ország 1972-ben. Barátai megírták személyes élményeiket, irodalomtörténészek méltatták életművét, szavalók elmondták legszebb verseit, színészek lelkesen formálták meg drámáinak szereplőit, írótársai versben és prózában köszöntötték, méltón.

    Bővebben

  • Jó alkalom a megújulásra – Interjú a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójáról

    Budapest – Kiemelkedően fontos esztendő lesz a protestantizmus történetében 2017, hiszen ekkor ünnepeljük az ötszázadik évfordulóját annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte kilencvenöt tételét. Egyházunk hat évvel ezelőtt hozta létre az emlékévet előkészítő bizottságát, amelynek vezetője Fabiny Tamás. A püspök úr, aki egyben a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) alelnöke is, az interjú készítését megelőző estén érkezett haza Németországból, a szervezet vezetőségének tanácskozásáról, ahol ugyancsak bőven esett szó a közelgő jubileumról.

    Bővebben

  • Zeneművészet és természetismeret – Wohlmuth János emlékezete

    Immáron tizenkét esztendeje gyűjtök adatokat a csillagá- szattal, két éve a földtudományokkal foglalkozó evangélikus személyiségekről: tudósokról, oktatókról, az újkor hajnalán külhoni egyetemeken tanuló hazánkfiairól. A kutató- és gyűjtőmunka néha váratlan eredményekre vezet. Előfordul, hogy a természettudományoktól látszólag távol álló személyek életművében találkozni csillagászati-földtudományi vonatkozásokkal. Pontosan ez történt Wohlmuth János soproni zeneszerző és orgonista esetében is.

    Bővebben

  • Holnap kezdődik a nyár legszelídebb bulija: Palya Bea és Kardos-Horváth János exkluzív a Szélrózsáról

    A Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó üde színfoltnak számít a hazai fesztiválok sorában – Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere szerint is. Palya Bea pedig, a pénteki Szélrózsás koncertjén lehozza a csillagokat az égről. Nézzétek meg az idei fellépőkkel készített exkluzív videókat!

    Bővebben

Seiten

2 abonnieren