2

  • Keresztény kávékaland

    A Magyarországon ismét virágzásnak induló kávékultúra eredményeképp számos igényes és hangulatos kávézó várja a mozgalmas napokból kiszakadni vágyókat. Egy csésze cappuccino mellett folytatott baráti beszélgetés, egy frissítő eszpresszó vagy egy hűsítő jegeskávé felderítheti a napunkat. Fokozhatja a kávézás élvezeti értékét, ha általa támogathatunk egy rokonszenves célt. Talán kevesen tudják, de számos keresztény kávézó üzemel, előfordulhat, hogy akár a közvetlen környezetünkben. Mitől keresztény egy kávézó? Hol találhatók, és hova mikor érdemes ellátogatni? A KötőSzó blog kávézótúrájából kiderül!

    Bővebben

  • Milyen az istentisztelet? Mi a liturgia? | Beszélgetés dr. Hafenscher Károllyal

    Sokféle vélemény létezik azzal kapcsolatban, hogy mik a legfontosabb cselekményei a kereszténységnek. De – azt hiszem – ezek közül is kiemelkedik az istentisztelet, amely a hívő közösség közös ünnepe az Isten jelenlétében. Az pedig, hogy mit történik egy ilyen alkalommal nagy részben a liturgiától függ, amely a forgatókönyve a „szent műnek”, amely arra hivatott, hogy megjelenítse és közvetítse a Krisztus megváltó munkájának üzenetét a jelenlévőknek. De tulajdonképpen mi történik az istentiszteleten? És mi a liturgia konkrétan?

    Bővebben

  • Gyógyír szétszabdalt régiónknak

    A trianoni békediktátum aláírása századik évfordulójának évében arra keressük a választ, hogy vajon egy évszázad elteltével az összetartozásnak milyen formái élnek tovább a magyar nemzet, a hívő közösségek és a családok életében. Kérdéseinket Korányi András egyháztörténésznek, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzorának tettük fel.

    Bővebben

  • Evangéliumot fúrni a tradicionalizmus betonjába – A Muravidéken jártunk

    Szlovéniába lépve hegyes-völgyes, rendezett táj fogadja az érkezőt. Öröm látni – és egyúttal lehetetlen nem észrevenni –, hogy a szegénység nem könyököl ki majd minden ház ablakán. A Muravidék nem csak csodálatos látványával ragadhat meg minket: azt is érdemes tudni róla, hogy a Szlovéniai Evangélikus Egyház egyfajta központja is, hiszen tizennégy gyülekezetéből tizenkettő itt található. Ezen a vidéken szolgál a fiatal evangélikus lelkész házaspár, Andrejek Mitja és Andrejek-Györfi Judit is. Őket kérdeztük hivatásuk kihívásairól, szépségeiről és a szlovén egyházi sajátosságokról.

    Bővebben

  • Csak semmi kishitűség! – Prőhle Gergely a Mandinernek

    „Önsorsrontás nagyon jobbra tolni a rendszert” – vallja Prőhle Gergely. A Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, korábbi PIM-főigazgató, államtitkár és diplomata szerint a nemzet- és rendszerépítés csak kellő nagyvonalúsággal lehetséges, a polgári politizálásnak pedig tekintettel kell lenni a mérsékelt konzervatív körök elvárásaira is. A Mandiner.hu interjúja.

    Bővebben

  • Evangelizáció templomban és motoron

    Magasba nyúló templomtorony tövében lutheránus szigetként húzódnak meg a muraszombati gyülekezet hivatali épületei, amelyek hamisítatlan szlovéniai rendezettségben, szélesre tárt kapukkal hívogatják az arra járókat. A tavaly szeptember 28. óta püspöki székhelyként is működő gyülekezetben Leon Novak püspökkel nemcsak egyházáról és szolgálati terveiről beszélgettünk, hanem a szlovéniai egyeurós pénzérme, illetve nagy szenvedélye, a motorozás is szóba került.

    Bővebben

  • Pásztornak lenni, nem béresnek – Egy apostoli küldetésű sáfár lelkész huszonöt éve Szombathelyen

    Negyedszázados szolgálat és építőmunka után augusztus 31-ével lemond lelkészi állásáról Gregersen-Labossa György, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség parókusa. Indíttatásról, küldetésről, családról, az elvégzett és a jövőben rá váró feladatokról kérdeztük a „menedzser” lelkészt.

    Bővebben

  • Luther és Bach a zenében – Beszélgetés az egyházzenei továbbképzésről

    Luther és Bach szellemisége a zenében – Ismét egyházzenei továbbképzés indul az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Borsos Beatrix, Drobina Andrea, Farkas Boglárka, Pap Kinga Marjatta, Szabó Andrásné és Szűcs Benjámin Ottó tavaly vett részt az akkreditált képzésen. Őket kérdeztük, hogy milyen tanulságai voltak a számukra a tanfolyamnak.

    Bővebben

  • MÖS: Személyre szabott segítség gyerekeknek

    Kilencedik alkalommal indítja el idén Iskolakezdés együtt! segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. Célja olyan gyermekek támogatása, akiknek az esélyei már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének társaikénál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra a szükséges iskolaszereket. A járványhelyzet miatt több család került nehéz helyzetbe, ezért a szervezet, megduplázva a korábbi célt, idén kétezer gyermeket szeretne támogatni. A pénzadománygyűjtésről Gáncs Kristófot, a segélyszervezet elnök-igazgatójának helyettesét, kommunikációs igazgatót kérdeztük.

    Bővebben

  • Legyünk őszinték és tiszták, mint a gyermekek!

    Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Szántóné Benkovics Éva 2016 óta szolgál a Bakonycsernyei Evangélikus Óvodában. A gyermeki tisztaságról, a szülőkkel való együttműködésről és a gyermekről mint példáról is beszélgettünk.

    Bővebben

  • 30 éve rendezték meg a NOREA rádiómissziós konferenciát

    Ősagárd – A rendszerváltás után a norvég evangélikus rádiómisszió 1990 októberében, Ősagárdon rendezte meg missziói találkozóját. A külföldön és hazánkban élő, különféle misszióban munkálkodó evangélikus lelkészek előadásaikban nemcsak a múltról számoltak be, hanem együtt gondolkodva a szabad jövő lehetőségeiről is tanácskoztak.

    Bővebben

  • Kocsár Miklósra emlékezünk – VIDEÓK!

    Egy éve, augusztus 29-én hunyt el a református származású Kocsár Miklós, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes művész. Hangszeres művei mellett számtalan kórusművet komponált, melyek közül kimagaslanak a Nagy László verseire komponált darabok. Közülük egy művel és a szerző 75 éves születésnapjára rendezett ünnepi hangversennyel emlékezünk a mesterre a Zákeus Média Centrum felvételeivel.

    Bővebben

  • Gyülekezet a városért – 3. rész: Meg tudok bocsátani magamnak és másoknak

    Szolnok – Istennel egy teljesen új élet kezdődik. Az ember maga mögött hagyhatja mindazt, amitől Isten nélkül sohasem szabadulhatott volna. Az ember a családjában tanulja a beszédet és az alapvető viselkedésmintákat. A gyülekezet Isten családja, ahol azt tanuljuk, gyakoroljuk és adjuk tovább, hogy Isten hogyan szól hozzánk, hogyan bánik velünk. Kondacsné Rigó Krisztina mintegy „beházasodott” ebbe a családba. Személyes hitvallása szerint itt tanulta meg, mit jelent Jézus révén újat kezdeni, bocsánatot nyerni és megbocsátani. Ma már ebben a családban tanítja a gyermekeket Isten szeretetére.

    Bővebben

  • „Rendszeresen egyházellenes hangot üt meg” – Beszélgetés Mirák Katalin történésszel

    „Közismert reakciós" – írta 1960 táján egy lelkészről a belső elhárítás ügynöke. A saját püspöke. „Nyugati útjain túlzottan barátkozó, puha, titkokat fecseg ki" – ezt viszont róla írta egy másik III/III-as besúgó. Szintén püspök. Ilyen döbbenetes dokumentumokon kívül sok emberi drámát is bemutat a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának Háló főcímű könyvsorozata, amelynek a harmadik kötete jelent meg nemrég. A könyvsorozatot Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990 alcímmel a Luther Kiadó adja ki, a Bevezetés című első kötet 2010-ben, az Egyházvezetők 1. és 2. kötete 2014-ben és 2020-ban jelent meg.

    Bővebben

  • Úton lenni boldogság – Varga Gyöngyi Nomád teológiája

    Budapest – „Nem az a legfontosabb, hogy mielőbb odaérjünk, hanem maga a vándorlás” – vallja Varga Gyöngyi az Ószövetség vándorlásaira, az Isten által olykor kerülőutakra terelt életekre gondolva. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője augusztus 27-én online alkalmon mutatta be Nomád teológia című kötetét. A Luther Kiadó legfrissebb könyvét a Boda Zsuzsa vezette beszélgetés keretében ismertette a szerző.

    Bővebben

  • Gyülekezet a városért – 2. rész: Összeér az ég a földdel

    Szolnok – Mi a különbség a teológus és a geológus között? Ég és föld. Kiss Károly geológus arról vall, hogy hogyan tartozik össze mégis a hétköznapi élet földi valósága Istennel. Milyen út vezet a személyes Isten-kapcsolathoz? A hívő ember hivatását is sajátos logika, Isten szíve szándéka szerint éli meg. A gyülekezet feladata, hogy az evangélium eszközével négy irányban segítsen az embereknek kapcsolatot építeni: Isten, a másik ember, a város szükségletei és a hétköznapi hivatás felé.

    Bővebben

  • Egybecsengés: Előttem az utódom – Mellettem az elődöm – 12. rész

    Aszód – Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. „Más generációhoz tartozunk, más a habitusunk, másra vagyunk érzékenyek, ugyanakkor nagyon sok a közös vonásunk: mindketten első generációs értelmiségiek vagyunk, falusi gyökereink vannak, fontosnak tartjuk a kétkezi munkát, szeretjük egyházunkat és a természetet” – fogalmazza meg Veizer Valéria, miben különböznek egymástól és miben hasonlítanak egymásra dr. Roncz Bélával. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatójával és igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

    Bővebben

  • Dr. Boleratzky Lórándra emlékezünk

    Budapest – 2020. augusztus 26-án lett volna 100 éves dr. Boleratzky Lóránd ügyvéd, egyetemi magántanár. A Hegyvidék újság 2008-ban vele készült beszélgetésével emlékezünk rá.

    Bővebben

  • Gyülekezet a városért – 1. rész: Rehabilitálni a város kapcsolatát Istennel

    Szolnok – A hívő közösség feladata nem az, hogy gyülekezetet építsen, hanem hogy a gyülekezet révén a várost, a tágabb emberi közösséget megújítsa az evangéliummal. Istent újra személyes és közösségi életünk legtermészetesebb központi meghatározójává kell tenni. Ez a felismerés tette a szolnoki evangélikus gyülekezet elkötelezett tagjává, vezetőjévé Bakondiné Tóvizi Ágnest. Saját tapasztalatai is segítették gyógytornászként abban, hogy az embereket elveszített fizikai képességeik visszanyerésében vezesse. Most a város Istennel való kapcsolatát segít rehabilitálni az evangéliummal szociális, spirituális, kulturális értelemben.

    Bővebben

  • „Ha látnád a legjobb képet magadról, nem azzá szeretnél válni?”

    Hétről-hétre újabb olyan történettel – interjúval, videós cikkel – jelentkezik a SZEMlélek, amelynek főszereplője képes volt nem csupán saját sorsát az előítéletek, társadalmi berögződések árjával szemben megfordítani, de mások életére is sorsfordító hatást gyakorol. A sorozatban Serbán Tihamér biztonságtechnikai mérnök, rendszergazda sorsfordító történetét adták közre legutóbb.

    Bővebben

  • „Örömmel várjuk a megszólítást” – Lelki segítségnyújtás járvány alatt

    Március elején már sejtettük, de igazán 16-a, az iskolák bezárása és az otthoni munkavégzés, az úgynevezett home office bevezetése idején vált világossá: olyan időt élünk, amilyet generációnk még soha. De mi az, hogy világjárvány? Veszélyben az életünk, a szeretteink, a megélhetésünk, a megszokott életvitelünk? Mi lesz velünk, s meddig tart mindez? Szorongás, magány, a napi esetszámok követése, aggasztó külföldi képsorok a híradóban. Sok kérdésre ma sincs megnyugtató válasz, sőt a járvány második hullámától tart a világ. Egyházunk az elsők között csatlakozott a Magyarországi Baptista Egyház kezdeményezte, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának égisze alatt létrehozott telefonos lelkisegély-telefonszolgálathoz. A pandémia idején szerzett tapasztalatokról kérdeztük Németh Zoltán lelkészt, egyházunk országos irodája gyülekezeti és missziói osztályának vezetőjét.

    Bővebben

  • Ép test és ép lélek – Varga Tamásné a boldog és másokat segítő emberek neveléséről

    Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Varga Tamásné 1989-től segíti a diákok testi és lelki formálódását. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium testnevelés és gyógytestnevelés szakos tanárával az újrakezdésről, az iskola szellemiségéről és a testnevelés fontosságáról is beszélgettünk.

    Bővebben

  • Ma-Holnap – Interjú Tiborcz Dániel evangélikus teológus hallgatóval

    Szombathely – A Szombathelyi Televízió Ma-Holnap című műsorának vendége volt Tiborcz Dániel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem ötödik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatója. Az interjúban a hivatás választásról, az ökumenéről, az élő hitről is szó esik egyebek között.

    Bővebben

  • Egy írónő vallomásai – Tőle jöttem, általa élek, hozzá megyek

    Egy asztalnál a világ címmel jelent meg ez év tavaszán Prodán Márta kötete a Luther Kiadónál. A válogatás a Németországban élő közgazdász – immár első kötetes író – Szösszenetek című, irodalmi szépségű, saját fotóival illusztrált blogjából készült. Interjúnkban az érzékeny, szemlélődő, hitéről, ember- és életszeretetéről megkapó egyszerűséggel és természetességgel valló szerzőnek tettük fel kérdéseinket.

    Bővebben

  • Árokásók helyett hídépítőkre van szükség

    Ünnepi nagyinterjú a Szemlélek.net oldalán egyház és közélet kapcsolatáról Hafenscher Károly és Laborczi Géza evangélikus lelkészekkel, akik bő négy évtizede barátok, miközben egyikük neve a Fideszhez, másikuk az SZDSZ-hez köthető.

    Bővebben

  • Lupták György: Köszönöm, hogy együtt haladhattunk az úton!

    Kiskőrös – Nem könnyű 40 év szolgálatot egy oldalba tömöríteni egy olyan emberről, aki lelkészként és városához hű lokálpatriótaként Kiskőrösön töltött ebből 37 évet - mert Lupták György ilyen ember. Aki amellett, hogy útmutatót adott az embereknek a szószékről és havonta a Kiskőrösi hírekben, tevékenyen kivette részét a közéletből is.

    Bővebben

  • 30 éve történt: Bemutatkozik az ózdi evangélikus gyülekezet

    Ózd –A Zákeus Média Centrum 1990-ben készített felvételén megszólal a gyülekezet lelkésznője Tóth Melinda Anna valamint a gyülekezet gondnoka, Petőfalvi Gusztáv.

    Bővebben

  • Életem legboldogabb napja? - 2. rész

    Sokak számára a mézeshetek helyett karantén maradt: a koronavírus-járvány miatt sokan elhalasztották az évek óta tervezett nagy napot. De nemcsak a házasulandók, hanem a lelkészek is egy sajátos helyzetben találták magukat, ahogy számos vállalkozó is arra kényszerült, hogy újragondolja lehetőségeit. Hogyan élték meg ők ezt az időszakot? És hogyan fordulhatunk ilyenkor is imával az Úr felé? A válaszokból kiderül.

    Bővebben

  • Részigazságok helyett őszinteség

    Keresőkre nyitott közösség és testvéri légkör – néhány szó, amely a dunakeszi, gödi és sződligeti evangélikus gyülekezet mindennapjait jellemzi. A fiatal és elszánt lelkésznő, Chikán Katalin szolgáló közösséget maga köré építve látja el a Dunakeszi Evangélikus Egyházközség lelkészi szolgálatát, hajszál híján tíz éve.

    Bővebben

  • Isten helyére tesz minden mozaikdarabkát

    Világítótornyot idéző, hengeres épület a helyi evangélikusok – Nagy Tamás építész tervezte – lelki otthona a balatonboglári Várdomb oldalában. A húsz éve épített templom fa- és terméskő anyagával szerves részévé lett a tájnak. Oldalában teraszos elrendezésű, virágkompozíciókkal teli kert. Szerte gyermekjátékok, apróságok zsivaja. Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes a verandáról a parókia hűvösébe hív, hogy a kreatív lelkészcsalád szolgálatáról beszélgessünk. Gyülekezeteket bemutató riportsorozatunk júliusi állomásán a Balaton déli partjára invitáljuk olvasóinkat.

    Bővebben

Sivut

Tilaa syöte 2