2

  • „Értitek, hogy mit tettem veletek?” – Világimanap a MEÖT szervezésében – P. Tóthné Szakács Zitával beszélgettünk

    Budapest – 2015. január 24-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottsága szervezésében világimanapi előkészítő konferenciát tartanak Budapesten. A világimanapról beszélgettünk a bizottság elnökével, P. Tóthné Szakács Zita református lelkipásztorral.

    Bővebben

  • „Szegények mindig lesznek veletek…” – A hajléktalanok és az evangélikus gyülekezetek

    Budapest – „Szegények mindig lesznek veletek…” (Mt 26, 11), mondta Jézus tanítványainak. Igen, tapasztaljuk ezt a fájdalmas valóságot hazánkban és az egész jóléti nyugati társadalomban. A szegénység kérdése nagyon összetett. Megszüntetni nem lehet, de a társadalomnak és az egyháznak feladata a nyomor megelőzése, kezelése és enyhítése. Amikor a jézuskövető közösség találkozik az éhezővel, fázóval, hajléktalannal nem mérlegelhet, cselekedni kell. Nem háríthatjuk ezt a feladatot csak az állami ellátórendszerre.

    Bővebben

  • „Itt az egyháznak küldetése van” – Új­ra­ na­pi­ren­den­ az ­evan­gé­li­kus­ kór­ház­ ügye

    Budapest – Előterjesztés készült a kormány részére a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) egészségügyi intézményének megalapításával összefüggő intézkedésekről. A dokumentum jogalapot teremt arra, hogy 2015-ben tárgyalást kezdjen az emberi erőforrások minisztere és az evangélikus egyház elnöksége. Az előterjesztés másik lényeges eleme, hogy a 2016-os költségvetés tervezésekor a kormány az egyházi egészségügyi intézmények kiegészítő támogatásáról döntve az evangélikus intézmény működtetésének anyagi feltételeit is megnyugtatóan rendezze. A dokumentum a napokban kezdte meg közigazgatási útját, s június végére kerülhet előzetes anyag a kormány asztalára.

    Bővebben

  • Járosi Andor a magyar kultúra napján – Beszélgetés a Térszínház igazgatójával, Bucz Hunorral

    Budapest – Járosi Andor (Újsándorfalva, 1897. december 5. – Magnyitogorszk, 1944. december 26.) evangélikus lelkész, teológiai tanár, író, az erdélyi szellemi élet meghatározó alakja, aki a vészkorszak idején nemcsak felszólalt az emberi jogokért, hanem egyúttal üldözötteket is mentett. Az életéről szóló dokumentumfilm, a Cselekvő hit kerül vetítésre a Térszínházban a magyar kultúra napján. Ennek apropóján beszélgettünk a színház igazgatójával, Bucz Hunorral.

    Bővebben

  • Templomon kívül is terjeszti az igét: közel 30 kilótól szabadult meg a testépítő igehirdető

    Tokaj – Bizonytalanul nézett körbe az edzőteremben, és kérdezte tőlem, én mit szoktam itt csinálni. Azóta eltelt egy év. Ma már magabiztosan lép a vasak közé, tudja honnan indult, tudja, mi a cél, szenzációs fogyásáról másoknak is szívesen beszél. Asztalos Richárd, a Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség lelkésze, valamint a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperes-helyettese 28 kilótól szabadult meg csaknem fél év alatt. Titka nem a csodaszerekben keresendő: tudatos táplálkozás és kitartó edzésmunka van mögötte. A Tokaji Hírek vele készült interjúját közöljük.

    Bővebben

  • Figyeljünk oda egymásra! – Cserháti Pétert egyházunk felhívása kapcsán kérdeztük

    Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház által közzétett, az egyház népéhez és a jóakaratú emberekhez intézett, a rendkívüli hidegben segítségnyújtásra buzdító „Fogadjátok be egymást...!” felhívás kapcsán megkerestük dr. Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatóját, aki egyben az Északi Egyházkerület korábbi másodfelügyelője, a MEVISZ első elnökségi tagja és a Bárka szakcsoport alapító tagja. Felesége, dr. Cserhátiné Szabó Izabella a fóti gyülekezet lelkipásztora. Cserháti elsőként a Kossuth rádió január 12-i „Erős vár a mi Istenünk!" című evangélikus félórájának hallgatóival osztotta meg tapasztalatait.

    Bővebben

  • Mit tehetünk az üldözött keresztényekért? – Asif Mall, a Release International munkatársának budapesti látogatásáról

    Budapest – Asif Mall, a Release International (a Mártírok Hangja angliai társszervezete) munkatársa a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezésében Budapestre látogatott. Az Aliansz Imahét pénteki napján, a Felsőerdősori Metodista Gyülekezetben tartottak beszámolót a világban élő testvéreink életéről, hitéről és szenvedéseiről, szervezetük közöttük végzett munkájáról.

    Bővebben

  • „…és mi is változunk…” – Emlékezés a száz éve született Benczúr Lászlóra

    Budapest – Benczúr László lelkész testvérünk 1915. január 5-én született, ám pályafutására, mosolygós arcára még emlékezünk sokan. Amikor kilencvenesztendős volt, akkor dr. Hafenscher Károly emlékezett meg róla meleg szívvel. Most pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy születésének századik évfordulójára való emlékezésünk alapja saját „öninterjúja” lehet, amely 1996-ban jelent meg Változnak az idők, és bennük mi is változunk címmel.

    Bővebben

  • Helyreállítás az egyik utolsó szemtanú segítségével – Hetven éve bombázták le az óbudai evangélikus templomot

    Budapest – Hasonlóan a budavári hajlékot ért csapáshoz, 1944 szilveszterén egy kerülettel odébb is majdhogynem végzetes bombatalálat érte az evangélikus templomot. Az óbudai gyülekezetben Pohorely Béla az egyetlen élő szemtanú, aki – noha csak mintegy négy hónappal később szembesült vele – az akkori pusztítás szinte minden részletére emlékszik. A nagy múltú egyházközség tiszteletbeli presbiterét karácsony előtt kérdeztük a templom kálváriájáról.

    Bővebben

  • Indiáról – szabadon

    Még 2014 tavaszán járt hazánkban Christian Samraj indiai evangélikus lelkipásztor és családja. Látogatásuknak egyetlen célja volt: szerették volna megismerni egy volt kommunista országnak a lakóit, akikért a hetvenes, nyolcvanas években napi rendszerességgel imádkoztak. Az Evangélikus Élet húsvéti számában akkor beszámoltunk erről, és közöltünk egy Samraj lelkésszel készített interjút. A feleségével, Estherrel folytatott beszélgetés közlését azonban a külmisszió ünnepére tartogattuk, hiszen ő – számtalan szolgálata mellett – azokon igyekszik segíteni, akiket „ötforintos akciójával” az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) is támogat. Gyermeklányokról kérdeztük, akiket családjuk gyakran kitaszít, halálra ítél.

    Bővebben

  • Evangélium Színház – Beszélgetés a kilencven éves Udvaros Béla rendezővel

    Budapest – Ha azt a szót halljuk, hogy Evangélium Színház, akkor Udvaros Béla jut először eszünkbe. A mindig lüktető, lélekerős rendező, aki darabjaival a huszadik századi magyar dráma nagy műveit jelenítette meg és vitte színpadon sikerre. A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjével és Magyar Örökség díjjal is elismert rendező január 10-én ünnepli kilencvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a rendezővel.

    Bővebben

  • Alaphang, összhang, visszhang – A Dunántúli Harangszóról beszélgettünk Kovács Lászlóval és Koczor Györggyel

    Győr – A Dunántúli Harangszó a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület kerületi lapjaként jelenik meg. Kovács László főszerkesztővel és Koczor György szerkesztővel, terjesztési felelőssel beszélgettünk a lap koncepciójáról, olvasottságáról, finanszírozásáról és a jövőbeli tervekről.

    Bővebben

  • Jézus áll az új év kezdetén – Isó Dorottya lelkész az ünnepekről

    Veszprém – Bármi is történik velünk az előttünk álló évben, az Úr Jézus Krisztus, Isten ott lesz, velünk lesz, mert ez az év is Istené – mondta Isó Dorottya veszprémi evangélikus lelkész, akit az újév kapcsán kérdezett a veol.hu.

    Bővebben

  • Két kultúra határán – Beszélgetés Elisabetta Ricci valdens teológussal

    Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen minden évben megfordulnak ösztöndíjasok Németországból és Finnországból. De hogy Rómából?! Nagyon ritka, ezért olyan különleges, hogy az idei őszi félévben mégis a budapesti teológusok között tanul Elisabetta Ricci, aki a római Facoltà Valdese di Teologia hallgatójaként érkezett Magyarországra. Olasz nyitottsággal és hibátlan magyarsággal mesélt kétnyelvű neveltetéséről, magyarországi tapasztalatairól és jövőbeli terveiről.

    Bővebben

  • Fabiny Tamás: Már a próféták is politizáltak

    Budapest – A karácsonyi történet is úgy kezdődik, hogy az evangélista megnevezte a kor politikusait, az egyház tehát annyiban nyugodtan politizálhat, amennyiben a Biblia is azt teszi, az elvtelen kompromisszum viszont már sok. Erről is beszélt az Origónak adott ünnepi interjúban Fabiny Tamás evangélikus püspök. Szerinte istenkáromlást követ el az a politikai erő, amelyik tudatosan él vissza a keresztény jelképekkel, és nem jó, ha Trianonból nemzeti giccs lesz. Emellett az is kiderül, hol függ össze a vasárnapi zárva tartás és a kötelező drogteszt, továbbá, hogy mi a problémája Kubatov Gáborral.

    Bővebben

  • Olimpia, újságírás, keresztyénség – Beszélgetés Novotny Zoltánnal

    A karácsony nemcsak a hagyomány ünnepe, nemcsak a finomságokkal megrakott asztalé és az ajándékoké, hanem elsősorban Jézus születéséé – magyarázza évek óta minden adventben az újpesti gyerekeknek Novotny Zoltán sportriporter. A Protestáns Újságírók Szövetsége elnökével a zsurnalisztaszervezet feladatairól, a magyar olimpiai szervezés esélyeiről és nem mellesleg az ünnepről beszélgetett a Reformátusok Lapja és az reformatus.hu.

    Bővebben

  • „Az Úr szava igaz…” – Interjú Bencze András püspökhelyettessel

    Székesfehérvár – Ordinációja után, kezdő segédlelkészként püspöke Székesfehérvárra küldte ki Bencze Andrást. Elődje negyvennégy éven át szolgált a gyülekezetben – idén immár ő is harminc éve pásztorolja a megyeszékhely evangélikusait. Szolgálatról, családról, egyházról, hitről, Bibliáról és irodalomról kérdeztük a Nyugati (Dunántúli) egyházkerület püspökhelyettesét.

    Bővebben

  • Az ünnep a szívben dől el – Adventi beszélgetés a MEÖT főtitkárával

    Budapest – Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész harmadik esztendeje tölti be a Magyarországi egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkári posztját. A harminchat hónap tapasztalatáról a szervezet december 4-én megtartott nyilvános közgyűlésének apropóján kérdeztük.

    Bővebben

  • Borászattól a szószékig – Interjú Smidéliusz Zoltán nyugalomba vonult esperessel

    Harminckét évi egyházi szolgálat után vonult nyugalomba Smidéliusz Zoltán nemespátrói és gyékényesi evangélikus lelkész. Munkában gazdag évtizedeket tudhat maga mögött, hiszen a Somogy-Zalai egyházmegye espereseként, püspökhelyettesként, a zsinat lelkészi alelnökeként és egyéb közegyházifeladatokat vállalva szolgálta evangélikus egyházunkat. Az eredeti szakmáját tekintve borász végzettségű Smidéliusz Zoltánt nyugdíjba vonulása alkalmából kértük beszélgetésre.

    Bővebben

  • Márta belső szobája

    Martineczné Kiss Márta gyémántkoszorús fazekas népi iparművész Belső szoba című kiállítás megnyitóján dr. Györgyi Erzsébet a Kiss Áron Magyar Játéktársaság elnöke és Berzsák Zoltán építész méltatták a művész munkásságát. Márta műveiben a betlehemesektől a honfoglaláson át, a múlt századbeli életképeinek alakjai Márta tárlatvezetésével kelnek életre.

    Bővebben

  • Prőhle Gergely: a templomépítés nem lehet pótcselekvés

    Budapest – Templomok építése és felújítása nem lehet a valódi közösségépítést helyettesítő pótcselekvés – mondta Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

    Bővebben

  • Nem kell mindennek tökéletesnek lennie – Ünnepvárás Szűcs Mária lelkésszel

    Kiskőrös – Bejgli az asztalon, az ajándékok gondosan becsomagolva, felgyúlnak a fán a fények, megszólal a Mennyből az angyal… A látvány, az ízek és az illatok tökéletesek. De vajon ezek-e a legfontosabbak ahhoz, hogy igazán szép legyen a karácsonyunk? Arról nem is beszélve, hogy sokak hiába álmodoznak a fenti idillről, nem adatik meg nekik. A boldog karácsony titka azonban ennél mélyebben rejtőzik. A meghittségről, az ünnep varázsáról, a bennünk lévő boldogságvágyról beszélgettünk Szűcs Mária evangélikus lelkésszel.

    Bővebben

  • Életutak tanúságtétele – D. Szabó Dániel beszélt életéről – Videó!

    Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség által rendezett őszi előadássorozat címe: Életutak tanúságtétele. A legutóbbi alkalmat 2014. december 11-én, csütörtökön tartották a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Áhítatot tartott Missura Tibor nyugalmazott evangélikus lelkész. Életéről beszélt D. Szabó Dániel a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke.

    Bővebben

  • „Nem lehet eléggé hangsúlyozni egy jó 'pedagógiai műhely' értékét!” – Tantárgygondozó-interjú

    Budapest – Az evangélikus iskolák tantárgygondozói hálózata közel tíz éve támogatja az evangélikus iskolákban dolgozó tanárok munkáját. Ez év szeptemberétől az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) vette át a szakmai felügyeletet és irányítást a tantárgygondozói rendszer fölött. Őze Katalin magyar nyelvi és irodalmi, Urbán Ágnes idegen és nemzetiségi nyelvi tantárgygondozó. Mindketten a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanárai.

    Bővebben

  • „Az ő kezébe teszem le…” – Beszélgetés Kőszeghyné Raczkó Zsuzsannával, a Somogy-Zalai Egyházmegye új esperesével

    Ecseny – Érvényesen és eredményesen zárult le az esperesválasztás folyamata a Somogy-Zalai Egyházmegyében. Smidéliusz Zoltán nyugdíjba vonuló esperest Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna ecsenyi lelkész váltja, aki tizenkét gyülekezet támogatását megszerezve nyerte el az esperesi tisztséget. Ez alkalomból kérte őt az Evangélikus Élet beszélgetésre.

    Bővebben

  • Sola Scriptura – Beszélgetés Szabados Ádámmal

    Budapest – 2014. november 18 és 21 között rendezték meg az Evangéliumi Fórumot, mely apologetikai és bibliaértelmezési műhelyeivel evangéliumi vezetőknek kívánt segítséget nyújtani. Az összejövetel egyik szervezőjével és előadójával, Szabados Ádámmal beszélgettünk.

    Bővebben

  • Málenkij robot Recsken… vesszőfutással – Dobó József emlékirata börtönéveiről

    Dobó József ludovikás tiszt négy évig tartó tragédiája 1949-ben kezdődött. Előbb az Andrássy úton, majd Kistarcsán őrizték, végül Recsken megismerte a magyar málenkij robotot – a kényszermunkatábort. Évek múltán részletesen lejegyezte a vele történteket. Megérhette a Recskre elhurcoltak rehabilitálását. 2007-ben családja körében halt meg – nyolcvanhat éves korában. Szerepel Gyarmathy Lívia Szökés című filmjében is az a hírhedt vesszőfutás, amelyet Dobó József büntetésül kapott azért, mert megszökött a táborból. Akkor még nem volt dupla kerítés… A drámai történetet fia, Dobó György egy pesthidegkúti evangélikus gyülekezeti napon olvasta fel. Az Evangélikus Életben a szöveg rövidített változatát közölték, amelyet most honlapunkon is átveszünk.

    Bővebben

  • Nyáry Krisztián: Igazi hősök – Németh Zoltán lelkész könyvajánlója

    Budapest – Megjelent Nyáry Krisztián legújabb könyve, az Igazi hősök (www.facebook.com/igazihosok). Igaz történetek 33 magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek személyes döntései ma is példaszerűek. Németh Zoltán evangélikus lelkész személyes hőse a kötetből Sztehlo Gábor, aki több ezer zsidó gyerek számára hozott létre titkos gyermekotthonokat, majd gyermek-köztársaságot alapított háborús árváknak.

    Bővebben

  • Presbitertalálkozót tartottak Bakonyszentlászlón – Nyerteseket hirdettek a gyülekezeti rajzpályázaton is

    Bakonyszentlászló – A bakonytamási, a bakonyszentlászlói és a sikátori egyházközségek presbitereinek hagyományos találkozójára 2014. november 29-én, szombaton került sor, a bakonyszentlászlói általános iskolában. Az együtt töltött délután során előadást hallgattak, együtt étkeztek, és közös játékra is volt lehetőség.

    Bővebben

  • „A segítség nemcsak lehetőség, hanem felelősség is” – Beszélgetés Laborczi Gézával

    Nyíregyháza – Az Oltalom Szeretetszolgálat immáron több mint tíz éve végez szociális tevékenységet. Nappali melegedőt, éjjeli menedékhelyet, szenvedélybetegek nappali részlegét, népkonyhát, átmeneti szállót, idősek otthonát, családok átmeneti otthonát működtetnek azzal a meggyőződéssel, hogy a rászorulóknak valós segítséget nyújtsanak. Egy pályázat révén – TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0012 azonosítószámú, Családbarát Oltalom – lehetőségük nyílt arra, hogy a korábban 36 férőhelyes családok átmeneti otthonát egy zöld beruházásként épült, új, 40 férőhelyes épületbe költöztessék. Ennek kapcsán beszélgettünk az intézményrendszer igazgatólelkészével, Laborczi Gézával.

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 2 csatornájára