2

  • Dobszay Ágnes: „Csak a legjobbat!"

    A Zeneakadémia Vörösmarty utcai épületének harmadik emeletén egy különleges, sokak számára szinte ismeretlen világ található: az Egyházzene Tanszék, melynek új vezetőjével és oktatójával beszélgetett a Figaro riportere. Forrás: fidelio.hu, szöveg: Uzsaly Bence

    Bővebben

  • Vasárnap budavári fesztivál – beszélgetés Bence Imre lelkésszel

    Budapest – Gyermekektől az idősekig mindenki megtalálhatja a kedvére való programot a vasárnapi Budavári Evangélikus Fesztiválon. Szabadtéri koncertek, igehirdetés, kézművesség és jó hangulat várja az érdeklődőket a vár kapujában. A díjmentes fesztivál ideje alatt a gyülekezet gyűjtést szervez az árvíz károsultjai számára. Szöveg: Galambos Ádám

    Bővebben

  • Zene és evangélium – Interjú Brebovszky Klára zenésszel

    Budapest – A Boyzless Voice női kamaraegyüttes immáron négy éves megalakulása óta zenélésével ötvözi a popot, jazzt és a gospelt egyaránt. Az együttes tagjai 2013. május 25-én a Református Zenei Fesztiválon fog fellépni a Bakáts téri nagyszínpadon. Fellépésük előtt beszélgettünk a zenekar vezetőjével, Brebovszky Klárával. Szöveg: Galambos Ádám

    Bővebben

  • A nemrég elhunyt Vermes Gézára emlékezünk az alábbi műhelybeszélgetéssel

    A neves magyar származású brit tudós, Vermes Géza 88 éves korában, május 8-án hunyt el súlyos betegségben. Kora egyik legelismertebb vallástörténésze volt, akinek figyelme elsősorban a Holt-tengeri tekercsekre, a kumráni közösségre és Jézus életére irányult. Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Fabiny Tamás

    Bővebben

  • Életmentőkről szabadidőben

    Aludhatnának még, vagy készülhetnének akár a vészesen közelgő érettségire, ez a reggeli óra nem kötelező. De nyolc lány és hét fiú mégis érdeklődéssel üli végig a másfél órás foglalkozást a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban. Azt mondják, érdekli őket téma, a tantervben alig esik erről szó, „pedig nagyon fontos, nem csak történelmi, hanem kulturális és lelki szempontokból is”. A holokausztról tanulnak. Forrás: Vasárnapi Hírek, szöveg: Krausz Viktória, fotó: Németh András Péter

    Bővebben

  • Ünnepi istentisztelet Nagyváradon – Győri János Sámuel, pesterzsébeti evangélikus lelkész szolgálatával

    Immár XXII. alkalommal rendezte meg az elmúlt héten Nagyvárad magyarsága azt az ünnepségsorozatot, amellyel már hagyományt teremtett a Kárpát-medencei magyarság életében. A történelmi egyházak, a civil- illetve politikai szervezetek rendezvényei a magyarság identitásának egy- egy színfoltját megjelenitve járultak hozzá a keresztyén hit és a nemzeti identitás erősitéséhez, hagyományaink ápolásához. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Mátyás Attila, videó: Győri András Timótheus

    Bővebben

  • Póth néni pünkösdje – A Zákeus Média Centrum filmje

    Póth Istvánné bár ismerte a betűket, mégis nehezen ment neki a szavak összeolvasása. Egy pünkösdön azonban megváltozott az élete, többek között erről is mesél ebben a filmben. Videó: Zákeus Média Centrum

    Bővebben

  • A teremtés 23. ünnepe – Interjú Széchey Béla Józseffel

    Budapest – A Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend magyarországi elindítójával, Széchey Béla Józseffel a fenntarthatóság, a teremtésvédelem és a holisztikus világszemlélet kérdéséről beszélgettünk a közelgő, környezetvédelmi világnap – 23. teremtés ünnepe konferencia előtt. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

    Bővebben

  • Kirchentag 2013: Interjú Margot Käßmannal

    Hamburg – 2013. május 3-án délelőtt Margot Käßmann, korábbi hannoveri német püspökasszonnyal, az EKD egykori vezetőjével beszélgettünk. Ő jelenleg a reformáció 500. évfordulójára való előkészületek nagyköveteként tevékenykedik Berlinben. Kameránk előtt megkérdeztük őt az előkészületekről, a Reformáció és tolerancia évéről, annak német társadalmi hatásáról, az ökumené helyzetéről és még számos érdekes témáról. Videó: Győri András Timótheus, riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna

    Bővebben

  • Ma nehezebb a misszió, mint a kommunizmusban – Interjú Marschalkó Gyula lelkésszel

    Budapest – A vecsési presbitérium két hetes szabadságot vett ki, hogy felépíthessék a parókiát! Ez nem mese, hanem a 91 éves Marschalkó Gyula lelkész tartalmas és csodákkal teli életének egy képkockája. Az idős lelkész történetei tanúságot tesznek egyházunk múlt századi helyzetéről is. Szöveg és fotó: Koczor Kinga, további képek a vecsési gyülekezet anyakönyvéből.

    Bővebben

  • Sütemények, imák, kivasalt ingek békéje – Szeretet, ami lehajol és felemel

    A Nők Lapja legújabb számában (2013/18., ápr. 30., 36-38. o.) „Sütemények, imák, kivasalt ingek békéje. Szeretet, ami lehajol és felemel” címmel Schäffer Erzsébet képes riportot jelentetett meg id. Zászkaliczky Pál nyugalmazott evangélikus lelkész családjáról. Mellékletben az első két oldal bescannelve.

    Bővebben

  • Megújul a Deák tér – Interjú Potzner Ferenccel

    Budapest – A Sándor-palota teljes rekonstrukciója, a veszprémi Szent Mihály-székesegyház és a Deák téri evangélikus templom külső rekonstrukciója egyaránt Potzner Ferenc nevéhez fűződik. Az evangélikus építészt a most megújuló Várkert Bazárról, valamint a Deák téri lutheránus sziget átalakításáról kérdeztük. Szöveg: Koczor Kinga. Fotó: Potzner Ferenc, kozti.hu

    Bővebben

  • Molnár Róbert, Kübekháza polgármesterének vallomása

    Pár évvel ezelőtt Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere hitéről vallott egy fórumon. Ezt a vallomást láthatják ebben a videófilmben. Videó: Győri András Timótheus

    Bővebben

  • Népszámlálás: „Merünk-e, képesek vagyunk-e a keresztényi autonómia jegyében érezni, tenni és hinni?” – Interjú Fábri György egyházkerületi felügyelővel

    Budapest – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által nyilvánosságra hozott legújabb, 2011-es népszámlálási adatok alapján hazánk evangélikussága egyre fogy és öregszik. A tíz évvel ezelőtti adatokkal összevetve közel harminc százalékos lélekszámcsökkenésről beszélhetünk. Dr. Fábri Györgyöt, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjét kérdeztük a megjelent eredményekkel kapcsolatban. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

    Bővebben

  • Evangéliumot hirdető játszóház – beszélgetés Lazsádi Ákossal

    Budapest – A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium református vallástanára nemcsak az iskolapadban nyújt a gyermekeknek krisztusi értékrendre való nevelést, hanem egy keresztyén játszóházat is vezet. A Napraforgók Játszóház nyíltan hirdeti magáról, hogy színvonalas gyermekprogramokkal és a Biblia üzenetével is készül a legkisebbek számára. A szervezet vezetőjével, Lazsádi Ákossal beszélgettünk. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Galambos Ádám, napraforgokjatszohaz.hu

    Bővebben

  • Népszámlálás: Fábri György: Szembesülés – de mivel is?

    Budapest – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által nyilvánosságra hozott legújabb, 2011-es népszámlálási adatok alapján hazánk evangélikussága egyre fogy és öregszik. A tíz évvel ezelőtti adatokkal összevetve közel harminc százalékos lélekszámcsökkenésről beszélhetünk. Alábbiakban Fábri György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete felügyelőjének, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettesének írását közöljük. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

    Bővebben

  • Halld meg a hívást! – Film Takács János evangélikus lelkész életéről

    Hódmezővásárhely – Id. Takács János evangélikus lelkész 2013. február 16-án éjjel 102. életévében csendesen elaludt. A hódmezővásárhelyi gyülekezetnek 62 évig volt hűséges pásztora. Életéről és szolgálatáról ezzel a filmmel emlékezünk meg. Videó: Zákeus Médiacentrum, Győri András Timótheus

    Bővebben

  • Népszámlálás: „A mostani adatok a ténylegesen gyakorolt vallásra vonatkoznak” – Interjú Andorka Árpád egyházkerületi másodfelügyelővel

    Budapest – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által nyilvánosságra hozott legújabb, 2011-es népszámlálási adatok alapján hazánk evangélikussága egyre fogy és öregszik. A tíz évvel ezelőtti adatokkal összevetve közel harminc százalékos lélekszámcsökkenésről beszélhetünk. Andorka Árpádot, a Déli Evangélikus Egyházkerület másodfelügyelőjét kérdeztük az adatokkal kapcsolatban. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Boda Zsuzsa

    Bővebben

  • A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján – Interjú Fabiny Tamás evangélikus püspökkel

    Budapest – Dr. Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspökét, a Lutheránus Világszövetség Kelet–Európáért felelős alelnökét, egyben a Keresztény–Zsidó Társaság ügyvezető elnökét kérdeztük antiszemitizmusról, diszkriminációról, az evangélikus egyház és az előítéletek kérdéséről. Szöveg: Galambos Ádám; Fotó: Füle Tamás

    Bővebben

  • „Magyarországon élénk ökumenikus kapcsolatokat tapasztaltam!” – Interjú dr. Olav Fykse Tveittel – Videó!

    Budapest – Utoljára 1956-ban látogatott el az Egyházak Világtanácsának (EVT) akkori főtitkára Magyarországra, így mérföldkőnek számít az, hogy most dr. Olav Fykse Tveit főtitkár elfogadta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) meghívását, és Budapestre jött, hogy egyházi és világi vezetőkkel tárgyaljon. A 2013. április 9-én, a MEÖT székházában „Ökumenikus kihívások” címmel tartott előadása után dr. Olav Fykse Tveit az evangelikus.hu-nak adott exkluzív interjút. Riporter, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus

    Bővebben

  • „Minden legbelül, a szívünkben dől el” – Interjú Sztojanovics Andrással

    Budapest – A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon több mint hatvan éve működik a II. kerületben. Örömhír, hogy a fogyatékosokat ellátó intézményük új épületbe költözhet hamarosan. Sztojanovics András lelkész, igazgató 15 év kitartó munkájával és hatalmas szervező erővel teremtette elő az építkezéshez szükséges pénz jelentős részét. Az alapkőletétel 2013. április 21-én lesz a volt Petőfi Művelődési Ház telkén. Forrás: Budai Polgár, szöveg és fotó: Ludwig Dóra

    Bővebben

  • „Elég neked az én kegyelmem” – Az alkoholtól Istenig

    Alkoholizmus, depresszió és magánéleti válság – ezek jellemezték Kőváriné Sumalán Mária nyugalmazott védőnő mindennapjait, egészen ötvenkét éves koráig. A Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió egykori kezeltje, most munkatársa sarokba szorított helyzetben talált rá Isten kegyelmére, és változott meg gyökerestül az élete. A magát hetven éve evangélikusnak és húsz éve keresztyénnek valló Sumalán Mária Miskolcon, a Vasgyári Református Egyházközségben mesélt élete mérföldköveiről. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

    Bővebben

  • Szembeszállhatunk-e a korszellemmel? – Csütörtökön lesz a Dies Academicus a Teológián – Villáminterjú Orosz Gábor Viktorral

    Budapest – „Szembeszállhatunk-e a korszellemmel? – Belső szabadság és manipulált mértéktelenség” címmel 2013. április 11-én kerül megrendezésre a Dies Academicus az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében. Az alkalom előtt Orosz Gábor Viktort kérdeztük. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

    Bővebben

  • Bach-kantáta az evangélikus templomban – Interjú Lakner-Bognár Nóra kórusvezetővel

    Szombathely – A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség március 31-én, húsvétvasárnap Bach-kantátazenés istentisztelet rendezett, amelyen közreműködött a Vox Savariae Énekegyüttes és az egyházközség alkalmi zenekara. Az énekes szólisták Czeller Krisztina, Csapó József és Faragó Balázs voltak, orgonán közreműködött Lakner-Bognár András. A lélekemelő koncert után Lakner-Bognár Nóra kórusvezetővel beszélgettünk. Forrás: vaskarika.hu

    Bővebben

  • Népszámlálás: Beszélgetés Gáncs Péter evangélikus elnök–püspökkel

    Budapest – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által nyilvánosságra hozott legújabb, 2011–es népszámlálási adatok alapján hazánk evangélikussága egyre csökken és öregszik. A tíz évvel ezelőtti adatokkal összevetve közel harminc százalékos fogyásról beszélhetünk. Gáncs Péter elnök-püspököt kérdeztük az adatokkal kapcsolatban. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Kondella Mihály

    Bővebben

  • Cigánymisszió Sárszentlőrincen – Videó!

    Sárszentlőrinc – Hitébresztő alkalmakat tartottak Sárszentlőrincen, ahol cigányok és magyarok egy gyülekezetben dicsérik az Istent. Videónkban Bakay Péter cigánymissziói referens mesél életükről. Az istentiszteleten Győri János Sámuel és Csepregi Erzsébet lelkészek szolgáltak. Videó: Tóth Péter, utómunka: Győri András Timótheus

    Bővebben

  • Vallási töménységben – Heinemann Ildikó lelkésznővel beszélgettünk izraeli útjáról

    Budapest – „Még azt is eltervezzük, Isten hogyan szólítson meg minket” – véli Heinemann Ildikó, aki váratlanul egyedül maradt Izraelben. Próbatételeiről, az isteni jelenlétről és Jeruzsálem sokszínűségéről beszélgettünk a lelkésznővel. Szöveg: Koczor Kinga

    Bővebben

  • A hírhedett tanítvány

    A húsvéti történetből nem lehet kihagyni Júdás Iskariótest, akinek neve hallatán mindenkinek azonnal az jut eszébe, hogy ő volt Jézus árulója. Júdás Iskariótes alakját a rárakódott előítéletek nélkül kell megvizsgálnunk, és abból kell kiindulnunk, hogy ő is Jézus tanítványa volt, egy a tizenkettő közül – így szól Fabiny Tamás tézise. Az evangélikus püspök a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen Júdásról írta habilitációs dolgozatát, vele beszélgettünk húsvét alkalmából az „elveszett tanítványról”. Forrás: reformatus.hu, szöveg: Kováts Annamária, fotó: Sereg Krisztián

    Bővebben

  • Aki a diákjaival járta be a fél világot – Beszélgetés a bonyhádi evangélikus gimnázium egyik tanárával

    Bonyhád – Gruber László buszba pakolja diákjait, majd „sofőrként” elkalauzolja őket a világ legszebb részeire. Úgy fogalmaz, a földrajzot nem lehet félvállról kezelni, hiszen végigkíséri egész életünket. Forrás: bama.hu, Dunántúli Napló, szöveg: Mészáros B. Endre

    Bővebben

  • Holisztikus szolgálat – Gyülekezeti nővéri munka indult az evangélikus egyházban

    Orosháza – A gyülekezeti nővéri szolgálat az Egyesült Államokból származik, 25 éve született, s azóta számos országot bejárt. A tavalyi év során elérkezett Magyarországra is, Ryll Cecilia diplomás nővér és teológus közvetítésével és szolgálatával. Vele, valamint az orosházi evangélikus gyülekezet képviselőivel, Ördög Endre lelkésszel és Szöllősiné Kassai Judittal, megbízott gyülekezeti nővérrel beszélgettünk erről a szolgálatról. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 2 csatornájára