3

  • A hónap igéje – július: Lehet-e depressziós egy hívő ember?

    „Az Úr angyala […] megérintette ‚‚ [Illést], és ezt mondta: Kelj fel, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (1Kir 19,7)

    Bővebben

  • Kyrie eleison! – Uram, irgalmazz! – Nagy Tamásra emlékezve

    A Kossuth Rádió Napi ima sorozatában a mai napon Nagy Tamás építészről emlékezett meg Fabiny Tamás elnök-püspök. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatják.

    Bővebben

  • Ars moriendi: Szempontok az életvégi döntésekhez

    A halál gondolatának modern kori tudatos kirekesztése a nyugati civilizációban a halálosan beteg emberek és a haldoklók lelki kísérésének hiányához vezetett. Gondoljunk csupán arra a tényre, hogy az európai emberek több mint 70%-a kórházakban és szeretetotthonokban hal meg. A halás folyamata sok esetben – jórészt a modern technikai lehetőségek révén – hosszabb időre nyúlik. A hagyományos családmodellek felbomlásával több esetben az a gondoskodó közösség is megszűnt, amely szeretettel vehetné körbe a földi világból távozó embert. Ezért a haldoklással járó fájdalom mellett az egyedül maradástól való rettegés is félelemmel tölti el az élete végéhez közeledő embert.

    Bővebben

  • Atya, Úr, Isten! – 10 dolog amit tudnod kell az örök létezőről!

    Atya, Úr, Isten! Gyakran használjuk ezt a kifejezést, ha valami nagyon meglepő vagy nagyon megrendítő dolog történik életünkben. Pedig az Atyaisten nem meglepő, nem is megrendítő. Épp ellenkezőleg: a világ leghétköznapibb valósága. Noha senki sem látta, senki sem érinthette, senki sem kerülhetett hozzá igazán közel a történelem évezredes útján, mégis azt tapasztalhatja a figyelő ember, hogy nap mint nap közelebb van hozzánk, mint bárki a családunkból, a munkahelyünkről, a gyülekezetünkből.

    Bővebben

  • Csengey Gusztáv halálának 95. évfordulójára

    CSENGEY GUSZTÁV (1842-1925) az Eperjesi Evangélikus Kollégium teológiai és jogakadémiai tanára 1925. július 13-án hunyt el. A temetését eleveníti fel az alábbi írás.

    Bővebben

  • Mi történt Irsán? – Emlékek a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapból

    Protestáns Egyházi és Iskolai Lap így számolt be egy régmúlt irsai eseményről.

    Bővebben

  • Egy repülőtéri orvos naplójából

    Dr. Grynaeus Tamás (1931–2008) pszichiáter-neurológus a budavári evangélikus gyülekezetben nőtt fel, és a haláláig hűséges tagja maradt. Orvosi hivatásából 2001-ben ment nyugdíjba, ezután repülőtéri ügyeletet vállalt az utazók gyógyítása érdekében. Az olvasó ebbéli munkájába nyerhet most betekintést. „Esettanulmányaiból” sugárzik keresztény derűje, orvosi leleményessége és mélyről fakadó krisztusi humanizmusa.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Váljunk Krisztus követőivé!

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Trianon az erdélyi evangélikusok szemével – Veres Emese Gyöngyvér tartott előadást

    Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága szervezésében jubileumi előadássorozatra kerül sor minden hónap utolsó csütörtökén a Deák téri Evangélikus Országos Múzeum előadótermében. A koronavírus-járvány miatt a sorozat pár előadását le kellett mondani, de a 2020. június 25-ére szervezett előadást már szerencsére meg lehetett tartani. Veres Emese Gyöngyvér néprajzos Trianon az erdélyi evangélikusok szemével címmel tartotta meg előadását.

    Bővebben

  • Ma 490 éves az Ágostai Hitvallás!

    1530. június 25-én (szombaton), az ágostai birodalmi gyűlésen olvasták fel a Confessio Augustana latin nevet viselő 28 hitcikkből álló iratot. Az Ágostai Hitvallás emléknapjának evangéliuma áll előttünk ez évben az Útmutató reggeli igeszakaszában, s ebben Urunk így bátorít: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32)

    Bővebben

  • Minden, ami kell, és semmi, ami nem (Zsid 3,1–8a)

    Aki lelkes nézője volt a 2012-es olimpiának – mint példának okáért jómagam –, annak túladagolása lehetett egy bizonyos reklámból. A közvetítések akkori egyik főtámogatója Magyarországon egy bizonyos cég volt, amelynek a „magyar hangját” Rudolf Péter színész adta felejthetetlenül. A reklám szlogenje így hangzott: „Minden, ami kell, és semmi, ami nem.”

    Bővebben

  • Isten közösségének az örömébe hív – Csermely Péter igehirdetése

    Budapest – Csermely Péter az Evangélikus Hittudományi Egyetem másodéves, lelkész-szakos hallgatójaként élete első istentiszteleti szolgálatát 2020. június 21-én (Szentháromság ünnepe utáni második vasárnapon) a Budapest-Angyalföldi evangélikus gyülekezetben (Budapest, Kassák Lajos u. 22.) tartotta meg az Ez 33,30-33 alapige alapján. Az igehirdetés szövegét adjuk közre.

    Bővebben

  • A szívével minden rendben van?

    Templomszentelési ünnepen vagyunk. Salamon király felépítette azt a templomot, amelyre már Dávid király és az egész nép régóta vágyódott. A gyönyörű jeruzsálemi épület elkápráztatja és örömmel tölti be az emberek szívét. Mindenki örül és ujjong. Van templomunk! Van, ahová mehetünk istentiszteletre, dicsérni az Urat, hálát adni, imádkozni. Így van ez ma is, ha felépül valahol egy templom.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Legyen a mai nap a bizalom ünnepe!

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Szélrózsa = az Istenhez tartozás vágya

    Nem kell útnak indulnunk, a Szélrózsa, a nagy evangélikus ifjúsági találkozó elmarad – legalábbis az, amit erre a nyárra, Gyulára terveztünk. Ez mégsem választhat el minket. A szélrózsázókat más tartja össze: nem a fesztiválozni vágyás, nem pusztán a találkozás öröme. A szélrózsázókat valami különleges tény hozza össze, formálja és tartja meg: az Istenhez tartozás vágya. Ezt az Isten után vágyó közösséget Ő a tenyerén hordozza. Idén otthon, jövőre újra együtt.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Igent mondani Isten szeretetére

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Krisztus önmagát adja, közösségben akar veled lenni!

    Egy leheletnyi ostya, egy falat kenyér, egy korty bor. A teljesen hétköznapiból szent lesz. A jelentéktelennek tűnő energiabevitelből, az Isten-találkozás mélysége. Úrvacsora. Krisztus önmagát adja, közösségben akar veled lenni. Adja Isten, hogy láthasd magad az Ő szemében. Tartson meg a vele való közösség tudatában és reményében.

    Bővebben

  • Kettős centenárium

    1920 júniusa a hazai evangélikusság számára különösen is emlékezésre érdemes. A trianoni szerződés aláírásának évfordulója szomorú esemény, hiszen a történelmi Magyarország elszakított területein jelentős számú evangélikusság élt, akiknek életlehetőségei jelentős mértékben szűkültek, sokszor ellehetetlenültek az utódállamokban. A békeszerződéssel, valamint ennek hatásával kapcsolatos értékelések és emlékek az utóbbi évtizedekben már nem számítottak tabutémának, így elfoglalták megérdemelt helyüket gondolkodásunkban. Kevesen tudják azonban, hogy az Országos Evangélikus Szövetség éppen a békeszerződés aláírása előtti napon, 1920. június 3-án alakult meg. Az alakuló közgyűlés ezért, a szövetség céljainak és feladatainak rögzítésén kívül, a békeszerződés másnap esedékes aláírása elleni kiállás fórumává is vált.

    Bővebben

  • A Bábel–Jeruzsálem-járat (1Móz 11,1–9)

    Minden kétséget kizáróan az utóbbi másfél évtized egyik legizgalmasabb, legfelkavaróbb filmművészeti alkotása a Cate Blanchett és Brad Pitt főszereplésével készült Bábel című film. Lakmuszpapír, diagnózis is, de több annál, maga a valóságra adott reflexió.

    Bővebben

  • Jövőre lesz 30 éves egyházunk zsinatának újraindulása

    1991. június 8-án alakult meg egyházunk korszakváltó új zsinata. A fasori templomunkban tartott ünnepélyes nyitó istentiszteletre még sokan emlékezhetnek. Honlapunkon olvasható a megnyitás alkalmával elhangzott prédikáció és az akkor sok kérdést fölvető úrvacsorai bűnvallás. Azóta rendszeresen „zsinatol” egyházunk törvényhozó testülete. Hogyan is kezdődött?

    Bővebben

  • Úrvacsora – régen és ma

    Rendkívül érdekes könyvecskét ajánlok kedves olvasóim figyelmébe. A hazai magyar evangélikusság különleges történelmi örökségéről van szó, amelyet alig ismernek még a bennfentesek is. A könyvecske egy úrvacsorai káté Zvonarics Mihály tollából, Az Úr vacsorája idvösséges tudományának útába való rövid bemutatás címmel jelent meg 1643- ban Csepregen.

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Fabiny Tamás prédikációja Szentháromság ünnepén

    Szentháromság ünnepén Isten titkát és csodáját ünnepeljük. Arra emlékeztet, hogy csak alázattal, szinte csak térden állva lehet a nagy titok előtt megállni. Ez a titok Igéjében tárul ki előttünk. Három igenben foglalhatjuk össze: az Atya igent mondott Jézusra, amikor feltámasztásával életét, szavait igazolta és a világra, amikor a teremtést azzal zárja: íme, ez igen jó. Jézus igent mondott Atyára, amikor belesimult akaratába. Az Atya és a Fiú igenjei után a Lélek is igent mondott a világra, azért áradt ki az emberiségre. Ezek az igenek szembemennek a világ sokféle tagadásával.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Élünk-e az igazi ajándékkal?

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Trianon pünkösdje – Az evangélikus egyház a békediktátum után

    Száz évvel a trianoni döntés után sem nemzetként, sem egyházként nem sikerült még elvégeznünk a gyászmunkát. Trianon elsiratását az egyházak számára különösen is sok megpróbáltatást hozó 20. századi történetünk akadályozta meg. A békediktátum olyan sokkot jelentett, hogy erre az egyetlen természetes válasz csak az el nem fogadás, a „nem, nem soha” lehetett. A magyarlakta területeken is túlnyúló teljes revízió politikája is hozzájárult ahhoz, hogy Trianon után negyedszázaddal újabb tragédiába fusson nemzetünk. 1945 után Trianon tabuvá, a két világháború közötti történelmünk pedig hivatalosan az ország legsötétebb korszakává vált. 1989 után a szocializmus történetének feldolgozásával voltunk elfoglalva, csak az elmúlt tíz év figyelme fordult Trianon és az azt követő korszak felé – a kutatást és újragondolást zajos közéleti, politikai viták kísérik. Az evangélikus egyházunkat ért veszteségeket és a két világháború közti virágzásának történetét sem tártuk fel teljeskörűen. Ez az írás is csak nagy vonalakban, vázlatosan tudja bemutatni, mi történt velünk Trianonban és a következő két évtizedben.

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Az Istennel és az egymással való kapcsolat öröme az ökumenében

    Az evangélium legszemélyesebb közügyünk. Olyan, az egész világot érintő, tehát globális eseményről szól, melynek továbbadásával minden teremtmény-társunknak tartozunk. A Mindenható szeretetét továbbadva gyógyul beteg világunk, sebzett kapcsolatrendszerünk, hogy újra átélhessük az Istennel és az egymással való kapcsolat örömét.

    Bővebben

  • Mának is üzenő múlt – Gyülekezettörténeti érdekességek

    Bizonyára olvasóink közül is sokan nehezen viselik, hogy a koronavírus-járvány miatt nem léphetik át szeretett templomuk küszöbét. Azét az épületét, amelyben lelkileg töltekezni lehet, amelyhez oly sok kedves emlék fűz, amely összeköti az egyházközségi múltat a jelennel. Érdemes fellapozni a gyülekezettörténeti iratokat, mert elődeink a nehéz időszakra is bőven kínálnak követendő példákat egyházszeretetből, evangélikus elkötelezettségből, erőn felüli áldozatkészségből vagy épp a jó ügyek melletti kiállásból. Ezekből ismertetünk néhányat..

    Bővebben

  • Mi az a pünkösd? Te tudod? – Most eláruljuk!

    Minek van a pünkösd? Két piros betűs nap a naptárban – főleg egymás után – mindig nagy öröm. Ráadásul az egyik minden esetben hétfőre esik, így biztosan lehet egy hosszú hétvégénk. Elkél, hiszen rajtunk a tavaszi fáradtság, vagy éppen jó így a tanév végén egy kis kóstoló a szünidőből.

    Bővebben

  • Pünkösdi ige: Legyen ma általunk hangos az örömhír!

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Ne feledkezzünk meg az egymás iránti felelősségről!

    Semmi nem választ el minket a Jóisten szeretetétől. A többi viszont a mi dolgunk: egymás terhét kell hordoznunk. Alapvetően nincs nagy különbség az újszövetségi kor emberei és a mai gyülekezeti tagok közt. Gondok, bajok, széthúzások akkor is voltak. Ezért az apostoli üzenet is hasonlóan egyszerre érvényes: nyugodjunk meg, ne féljünk, éljünk békességben, Isten szeret minket és ebben a szeretetben összetartozunk, de ne feledkezzünk meg a ránk váró küzdelemről és feladatról, az egymás iránti felelősségről. A kegyelem és a krisztusi szeretet biztonsága adja ennek a közösségnek a derűjét, nyitottságát, frissességét. Az ebből fakadó felelősség adja közösségeink és intézményeink hatékonyságát, eredményességét, kiválóságát.

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Pángyánszky Ágnes igehirdetése pünkösd hétfőn

    Hinni szeretnék! Jó lenne megfejteni a hit titkát… Miért van, hogy emberek egész életükkel Istenre bízzák magukat? És miért van, hogy emberek mindenáron elzárkóznak az Istennel való kapcsolattól? Pünkösd második napján a Szentlélek a hitünkről kérdez minket: Dilemmaként vagy ajándékként gondolunk a hitre? Aki hittel fordul Isten felé, az átéli nem csak a halál utáni élet reménységét, hanem azt is, hogy átértékelődik a jelen, s az élet minden apró kis szegletét átjárja a feltámadás reménység.

    Bővebben

Pages

Subscribe to 3