3

  • Evangélikus TeleTemplom – Kondor Péter igehirdetése pünkösd ünnepén

    Eljött hozzánk az Isten. A golgotai kereszten Isten hidat vert. Pünkösdkor megtörtént a csoda: ezen a hídon átjött maga az Isten szeretetével, bölcsességével és hatalmával. Olyan segítőt küldött nekünk a Szentlélekben, aki életre, teljes életre vezet.

    Bővebben

  • Pünkösdi tananyag (Jn 6,43–47)

    Online tanulás. Az utóbbi hetekben gyakran találkozhattunk ezzel a kifejezéssel, gyakorló szülőként pedig megismerkedhettünk ennek az újfajta „iskolának” minden örömével és nehézségével is. Az osztályterem beköltözött a laptopunkra, tabletünkre, ahol biztosan nem zsúfolódnak és nem is sugdolóznak a diákok, talán jobban is tudnak koncentrálni a feladatokra, hiszen nem zavarják egymást. Az időkorlátok egészen mások. Aki felfedezi ennek a szabadságát, és élni is tud vele, az még eredményesebb is lehet, mint a hagyományos oktatás keretei között.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: A keskeny úton járni

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Közösségben (Jn 14,16–21)

    Egyedül. Nyári táboraink bátorságpróbáin a fiataloknak önállóan kell végigmenniük egy éjszakai akadálypályán. Az egyik évben a résztvevők fele úgy döntött, inkább egymásba karolva sétálnak végig a sötét erdei ösvényen, velem együtt. Mert elérkezik az idő vagy a helyzet, amikor nem akarunk egyedül maradni.

    Bővebben

  • Nagyszívű közösség a szekszárdi dombok tövében

    Különösen tarka csoport veszi körül a szekszárdi evangélikus templom oltárképén Jézus Urunkat, aki – meglepő módon – a szekszárdi dombok előtt állva hívogat magához mindenkit: itt egy fiatal nő gyermekével, mellette fejkendős asszony, amott egy középkorú értelmiségi és egy öreg szaki, aztán egy kamasz lány és mellette az évek terheitől meghajlott hátú idős parasztember.

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Reménységet adni a ránk bízott fiataloknak

    Aki otthon van, biztonságban van. Akárhányszor is használjuk ezt manapság, nem közhely. Otthon és biztonság – erre vágyik az ember – kortól függetlenül. A fizikai otthon és biztonságérzet nem mindenkinek adatik, de a lelki otthon és biztonság kérdésében esélyegyenlőség van. Az egyház mindent megtesz azért, hogy ezt az életutat felkínálja, megismertesse, bemutassa a jövő generációnak. A ránk bízott gyermekeknek és fiataloknak. Mit adunk nekik tovább a kapott reménységünkből?

    Bővebben

  • Kereszt és zászló – A Háló 3. kötetéről

    Bár az evangélikus egyház pártállami évtizedek alatti történetének feldolgozását – a történelmi egyházak hasonló törekvéseihez viszonyítva − a közvélemény általában gyorsnak tekinti, az események tükrében ez akár vontatottnak is ítélhető. Az 1990. évi első országgyűlési választást követően 15 év elteltével nyilatkozott a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége arról, hogy egy ügynöklista ismeretlen személy általi jogszerűtlen közzététele miatt szükséges az ügynökmúlttal gyanúsított egyházi személyekre vonatkozó iratok kutatása és feldolgozása. Ezután 2005 májusában a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése határozatot hozott egy tényfeltáró bizottság felállításáról.

    Bővebben

  • Intonatio Christi (Jak 1,16–21)

    1998-ban jelent meg a Kispál és a Borz zenekar Holdfényexpressz című albumán az Űrturista című szám. Nem gondoltam volna, hogy kilenc évre rá, 2007-ben minden hírműsor első híre ez lesz: magyar származású űrturista az űrben.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: A megbocsátásról

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Ribárszki Ákos igehirdetése húsvét utáni hatodik vasárnap (Exaudi)

    Isten szavára figyelünk, s hisszük, hogy emberi szóban meghalljuk az ő hangját. A gyermek kérdése: Apa, felemelsz? Isten felemeli gyermekeit, hogy rálássanak az élet teljes valóságára. A mennybe ment Krisztus – ígérete szerint – mindeneket magához vonz. Jézus nem lenyomni akar, hanem felemelni és kiemelni. Felfelé tart az emberi éle!

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Bencze András igehirdetése Mennybemenetel ünnepén

    Elváltak az utak. Jézus a mennybe ment, a tanítványok a földön indulnak tovább. Jézus a mennybe ment, hogy mindenkihez közel legyen. Ez a kettősség a kereszténység egyik meghatározó titka és élménye. Kétfelé indulunk, s mégis együtt megyünk, hogy elérjünk a végső nagy találkozásig az Isten országában.

    Bővebben

  • A győri diakonisszaanyaház utolsó évei

    Míg a két világháború közötti időszak a győri diakonissza-anyaház életében a stabilitás és prosperitás korszakát jelentette, addig a második világháborút követő esztendők sokkal inkább a nehézségekkel s a folyamatos átalakulásokkal való megküzdés jegyében teltek. A győri evangélikus diakóniai munkát bemutató sorozatunk befejező része.

    Bővebben

  • MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉN: Felemeltetett és elment, mi itt maradtunk, mégis velünk van

    Mennybemenetel ünnepe a húsvét ünnepe utáni ötödik vasárnap hetének csütörtökére esik, azaz a húsvét utáni 40. napra. A keresztény egyház azt ünnepli ezen a napon, hogy Jézus eltávozott a földi világból, felemeltetett, és elment közülünk azért, hogy jelen lehessen közöttünk minden napon, a világ végezetéig.

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Evangélikus iskolák az összetartozás jegyében

    Evangélikus percek – 30 éve újraindult evangélikus iskolarendszerünk sajátos családot hozott létre. A karantén idején még inkább érezzük az összetartozást egymás hiányában. Mindenki számít, mindenki társunk a „most”-ban. Akiket szülők és maga Isten bízott ránk. Bezártságot hozó időben is, utána is érezzük meg a zsoltár biztatását: tágas térre állított minket az Úr! – Mesterházy Balázs evangélikus lelkész, kőszegi iskolaigazgató gondolatait osztjuk meg az Evangélikus TeleTemplom következő részében. – PREMIER: 2020. május 20. 18.00!

    Bővebben

  • Ezernégyszáznegyven perc az örökkévalóságból

    Egy nap, huszonnégy óra, ezernégyszáznegyven perc. Egy hasáb a határidőnaplóban, a jegyzetelgetni szeretők vastag noteszében egy teljes oldal. Idén ilyennel is, olyannal is felszerelkeztem. Előbbi kicsi, praktikus, mindig nálam: táskában, irodában, interjún, boltban; nélküle, azt hittem, mozdulni sem fogok tudni. Utóbbi célra meg éppen az idén először megjelentetett Luther-határidőnaplót szántam, amely otthon állt készenlétben a lelki, hitbeli gondolatok, igék, kérések, hálás felismerések feljegyzésére. (Otthon, ez jó… mint sokaknak most, nekem is az irodám lett egyúttal.) Amióta nem kell a megszokott tempómban időpontokat, határidőket, neveket, címeket és telefonszámokat, halaszthatatlan tenni- és mennivalókat rögzítenem az egyikben, félre is tettem – s megsokasodtak a felírandók a másikban.

    Bővebben

  • A kihívás, ami neked szól! – Házi hittanóra 5.

    „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” – szól a thesszalonikaiakhoz írott levelében Pál apostol. A rendkívüli helyzet miatt nemcsak a vasárnapi templomi alkalmainkról kell lemondanunk, de a gyerekek számára oly kedves hittanórákat sem tartják meg. Az otthoni áhítatok után készítettünk egy kis útmutatót arra az esetre, ha istentiszteleti alkalmaink mellett az elmaradt hittanórákat is szeretnénk megtartani a gyerekeknek.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Hálás vagyok

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Horváth-Hegyi Áron igehirdetése húsvét utáni ötödik vasárnap (Rogate)

    Evangélikus igehirdetés – Bármit kérünk Jézus nevében, megkapjuk. Reális ez, nem túl meseszerű? Isten mindenhatóságát tapasztalja meg az egyház az imádságban. Ehhez át kell jutni a nagy élmények és a nagy csalódások útján, s meg kell érteni, hogy mit jelent: az ő nevében – belesimulni Isten akaratába. Mindenki más, de Isten mint mennyei Atya minden hozzáfordulót meghallgat és megadja azt, amire szüksége van. Mindenkinek a legjobbat akarja adni.

    Bővebben

  • Mi mit tudunk az üdvösség szerzőjéről? – Evangélikus professzor kötete a kereszténység központi kérdéséről

    Örülök, hogy végre evangélikus szerző könyvét ajánlhatom. Carl E. Braaten 1929-ben született Madagaszkáron, norvég származású amerikai misszionárius családban. 1965–1991 között annak a chicagói evangélikus teológiának a rendszeres teológiai tanszékét vezette, ahol számos hazai lelkészünk is tanulhatott ösztöndíjasként. Mintegy száznegyven oldalas, Vitatott Jézus – Kicsoda Ő? címet viselő műve teológiai munkásságának tömör summája. Központi kérdése Jézus identitása, amely hitünk szíve közepe. Erre utal a könyv igei mottója: „Kinek mondanak engem az emberek? Ti kinek mondotok engem?” (Mk 8,27.29)

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – A Szeretetszolgálat természetes életmegnyilvánulás

    Evangélikus percek – Az egyház lényege szerint szeretetközösség. Az Isten szeretetét megtapasztalt emberek aktív és kreatív szeretettel fordulnak azok felé, akiknek segítségre van szükségük. Így áll az egyház a rászorulók mellé, és segít öregeknek, betegeknek, fogyatékkal élőknek, vagy azoknak, akik az élet peremére sodródottak. Soha nem önálló karitatív szervezetről beszélünk, hanem arról, ami az oltártól indul és az oltárhoz megérkezik: azaz az Isten jóságával feltöltekező ember és közösség hálájáról, ami visszavisz Isten elé. A konkrét szeretet cselekedetei.

    Bővebben

  • A lelki ajándékokról

    „Keresztyénnek lenni azt is jelenti, hogy magamat és mindenemet, amim van, tervszerűen és tudatosan szánom oda Isten szolgálatára, embertársaim javára” – fogalmaz Koczor György evangélikus lelkész az Útmutató e havi igéje kapcsán.

    Bővebben

  • Isten meg fogja tenni érted! – Házi hittanóra 4.

    „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” – szól a thesszalonikaiakhoz írott levelében Pál apostol. A rendkívüli helyzet miatt nemcsak a vasárnapi templomi alkalmainkról kell lemondanunk, de a gyerekek számára oly kedves hittanórákat sem tartják meg. Az otthoni áhítatok után készítettünk egy kis útmutatót arra az esetre, ha istentiszteleti alkalmaink mellett az elmaradt hittanórákat is szeretnénk megtartani a gyerekeknek.

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – Deák László igehirdetése húsvét utáni negyedik vasárnap (Cantate)

    Budapest – Deák László kispesti evangélikus lelkész igehirdetését láthatják 2020. május 10-én, húsvét utáni negyedik vasárnap (Cantate). Az igehirdetés alapigéje: Jn 16, 12-13: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.”

    Bővebben

  • Evangélikus TeleTemplom – távolságban is együtt

    Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház két új műfajjal bővíti a digitális templomhasználatot Szentháromság ünnepéig. Az örvendetesen sok gyülekezeti kezdeményezés mellett – azokat tovább ösztönözve – ezek a közös igehallgatási és együttgondolkodási formák átnyúlnak a földrajzi-elérési távolságokon, bevonva a professzionális televíziós technika lehetőségeit, közös alkalmakat kínálnak a magyar evangélikusság számára.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Kérdőjeleink

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Május hónap igéje: Mit kezdjek magammal?

    Az elmúlt hetek eseményei mindannyiunknak több mint zavarba ejtők voltak. A járvány terjedése, a kijárási korlátozás lakásunk falai közé zárt minket, hirtelen megszokott elfoglaltságaink estek ki, emberi kapcsolataink szűkültek be. Sokan nem tudnak mit kezdeni az üressé lett idővel, és eluralkodik rajtuk a magatehetetlenség, a céltalanság, a félelem érzése. De mindeközben nem szabad elfejtenünk, hogy mire hívott el minket Urunk Jézus: hogy só és világosság legyünk. Ne felejtsük el azt sem, hogy ebben a helyzetben is lehetünk Jézus hordozói és képviselői.

    Bővebben

  • Neked és érted adatott! – Házi hittanóra 3.

    „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” – szól a thesszalonikaiakhoz írott levelében Pál apostol. A rendkívüli helyzet miatt nemcsak a vasárnapi templomi alkalmainkról kell lemondanunk, de a gyerekek számára oly kedves hittanórákat sem tartják meg. Az otthoni áhítatok után készítettünk egy kis útmutatót arra az esetre, ha istentiszteleti alkalmaink mellett az elmaradt hittanórákat is szeretnénk megtartani a gyerekeknek.

    Bővebben

  • Szíverősítő – Megjelent a digitális imádságos füzet

    Húsz perc szíverősítő – Az otthon végezhető egyéni imádság gyakorlata címmel adta ki a Gyülekezeti és Missziói Osztály azt a nyomtatott és online kiadványt, amely az egyéni elcsendesedést, Istenre és másokra figyelést segíti. A kiadvány célja, hogy a külső korlátozások által okozott bezártságban Isten jelenlétéből tudjunk erőt meríteni és nyitott szívvel tudjunk a világra tekinteni.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: A szavak ereje

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • „Az utolsó szó jogán” – Hozzászólás a Háló-sorozat 3. kötetéhez

    Budapest – A napokban jelent meg a Háló-sorozat harmadik kötete és tekintettel a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre, 2020. április 28-án Fabiny Tamás elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Mirák Katalin, a kötet szerkesztője, az MEE Tényfeltáró Bizottságának elnöke egy podcast adásban beszélgettek a könyvről, amelynek egyik szereplője dr. Harmati Béla. A nyugalmazott püspök ezzel kapcsolatban 2020. március 23-án íródott gondolatait juttatta el szerkesztőségünknek. Reméljük, hogy ha enyhül a járványhelyzet további, személyes beszélgetésekre is lehetőség lesz még a könyvvel kapcsolatban.

    Bővebben

Pages

Subscribe to 3