3

  • Luther élete az ifjúság és a nép számára

    Luther Márton életéről írt könyvecskét a Gründler Ad., amelyet a Londoni Vallásos Iratokat Terjesztő Társulat adott ki Szabadi Béla fordításában. A kiadványt Garai András jóvoltából adjuk most közre.

    Bővebben

  • Reformáció ünnepén – gyűjtemény

    Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én Wittenbergben – a hagyomány szerint – kiszögezte a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát, amelyben hitet tett többek között az egyedül hit általi üdvözülés tana mellett, és elítélte a búcsúcédulák árusítását. Tételeivel elindult a reformáció folyamata. Mai emlékezésünk összefoglalása az Evangélikus.hu oldalán eddig megjelent fontos és hasznos cikkeknek, videóknak.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Virtuózok

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Mit csináltak az evangélikusok 56-ban?

    1956 szeptemberében lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológus hallgatók is megfogalmazták követeléseiket, többen pedig részt vettek a másnapi tüntetésen.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Mint fogadjalak?

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • „Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom.” (Zsolt 38,10)

    Havi igénket két szempontból vizsgáljuk. Mivel egy igevers nem áll meg önmagában, ezért először nézzük meg az egész zsoltárt. A 38. zsoltár a fájdalmait, bűneit Isten elé vivő Dávid imádsága. Ebből a szempontból ez az egy mondat arról szól, hogy Isten előtt nem ismeretlen a király egész élete. Akár hangozhatna úgy is, hogy „minek is beszélek, hiszen tudod, ismered az egész életemet.” Az imádkozó nem csak most, a betegségeiben, a bűn nyomorultságában szólítja meg Istent. A mindennapos kapcsolat lehetővé teszi, hogy ismerje az Úr az ide vezető utat is.

    Bővebben

  • Mi az egyház bűne? – Részletek Dietrich Bonhoeffer Etikájából

    Dietrich Bonhoeffer a 20. század egyik legismertebb evangélikusa. Lelkészként, teológusként próbált prófétai hang lenni a náci németországban. 1945-ben végezték ki egy koncentrációs táborban, mivel részt vett egy Hitler elleni merényletben. Rendkívül gazdag irodalmat hagyott maga mögött, életének egyik fő műve Etika című könyve. Ebben arról is ír, hogy a keresztény embernek Krisztus tanújaként kell élni a világban, ám a nemzeti szocializmus rendszerében a keresztény egyházak ezt a feladatot nem teljesítették. Ahhoz, hogy gyökeres változáson mehessen keresztül, az egyháznak - és benne minden kereszténynek - bűnvallást kellene gyakorolnia. Részlet Bonhoeffer Etika című könyvéből.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Felelj!

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Segítésre szabadon – „…mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32)

    A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa – a korábbi évekhez hasonlóan – azzal a reménységgel tekint a szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszakra (szeptember 30. – október 7.), hogy azokban a napokban gyülekezeteink és intézményeink a szervezett rendezvényeken együtt gondolkodnak a megtérésről, az ökológiáról és arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja egyen e tekintetben.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Űrszemét

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Olvassa Luther Márton házi kincstárát!

    A világhálón csak itt érhető el az 1040 oldalas, a reformátor igehirdetéseit tartalmazó könyv, amelyet ezúton is szeretettel ajánlunk.

    Bővebben

  • A Mandák-villa történetéről tartott előadást id. Zászkaliczky Pál lelkész

    Mandák Pál fuvaros az 1800-as évek végén nagy jövedelemmel rendelkezett. Többek között munkát vállalt a Lágymányosi-tó föltöltésében. 1908 óta Fóton lakott az általa építtetett villában, melyet halála után lányára, Máriára hagyott. Zászkaliczky esperesék a háború alatt gondoskodtak az egyedülálló hölgyről, aki előbb parókiául, majd családi ajándékul akarta átörökíteni Fót legnagyobb villáját a Zászkaliczky családnak.

    Bővebben

  • „Az ősz ember előtt kelj fel” – Kinczler Irén köszöntése

    Október 1-jén ünnepeljük az idősek világnapját. Lelkipásztorként Mózes 3. könyvét idézhetem, ahol ezt olvassuk: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg...” (3Móz 19,32; Károli-ford)

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Ne félj, figyelj!

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Katolikus reflexiók a Reformáció 500 kapcsán

    Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Múzeum szervezésében került sor arra az előadásra, amelynek keretében a reformáció 500. évfordulója kapcsán a katolikus reflexiókat járta körül dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár, teológiai professzor. Az előadást követő kötetlen beszélgetés moderátora Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök volt.

    Bővebben

  • Több, mint mindennapi eledel – A kenyér a Bibliában

    „Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35)

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Kőszív, vajszív, hússzív

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Füstölgő

  • Csepregi Zoltán rektori beszéde

    Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2018. szeptember 7-én tartotta tanévnyitó istentiszteletét és ünnepi ülését. Az alábbiakban dr. Csepregi Zoltán megbízott rektor beszédét teljes terjedelmében közöljük.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Tankönyvcsomag

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Amikor Isten magyaráz

    „Isten szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott.” (Préd 3,11)

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Körülbelül

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Harminc éve történt: Ősök találkozó, 1988 – Igazi retró felvételek!

    Ősagárd – Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Győri János 1987. július 5-én Ősagárdon szervezte meg először az Ősök elnevezésű magyarországi ökumenikus keresztyén találkozót. Egy évvel később, 1988-ban, azaz most harminc éve másodszor is összegyűltek a fiatalok Istent dicsérni. A hazai előadók mellett fellépett az amerikai messiáshívő zsidó Randy Weiss is. Ezenkívül a Jubilate ének- és zenekar másfél órás evangelizáló műsorát is rögzítette a Zákeus Média Centrum.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Szétszórtan

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Isten szeretet!

    Koczor György evangélikus lelkész áhítata elhangzott 2018. augusztus 20-án a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.

    Bővebben

  • August Hermann Francke és a Biblia helyes tanulmányozása

    August Hermann Francke (1663, Lübeck – 1727, Halle) számára sokáig a barokk tudáseszmény volt a meghatározó: „Teológiámat a fejemben hordoztam, s nem a szívemben, s az inkább volt holt tudomány, mint élő megismerés.” Istennel való bensőséges kapcsolatának létrejötte viszont a pietista megtérésélmény prototípusává vált: neki volt először naphoz és órához köthető megtérése, ami később pietista körökben már-már követelmény lett. Míg Spener Lutherrel együtt vallja, hogy a kísértés és az Istenben való kételkedés hozzátartozik a hívő ember életéhez is, addig Francke szerint az igaz hívőnek teljes bizonyossága van Istenben. Ez új gondolat volt a pietizmusban.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Árnyék szín

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Augusztus hónap igéje

    „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16b)

    Bővebben

  • Napi üzenet

    Újratervezés. Győri Péter Benjámin evangélikus esperes gondolatai Tóth Barnabás díjnyertes rövidfilmje alapján.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Pályafutás

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

Sivut

Tilaa syöte 3