4000

  • Élménykeresztyénség

    Az élménykeresztyénség végighúzódik a keresztyénség történetén, korunkban is jelen van, öröklődik és káros. Ebben az írásban az isteni jelekről lesz szó.

    Bővebben

  • Frissítő jegyzet

    Van egy virágom. Nemrég kaptam. Nem tudom a nevét, és azt se tudtam, milyen igényei vannak, de mivel másnap már hervadni kezdett, rájöttem: mindennap locsolni kell. Öröm volt látni, milyen jól érzi magát. Aztán pár napra elutaztam egy konferenciára. Amikor hazaértem, szegénykém gyalázatos állapotban volt. Teljesen lekonyult. Nem ér ez már egy lyukas garast se, gondoltam, de azért meglocsoltam. Hátha! Pár órával később már látszott: van remény; reggelre pedig ismét pompázott. Öröm volt látni! Meg is álltam, hogy gyönyörködjek benne.

    Bővebben

  • Az LVSZ ifjúsági világtalálkozója Budapesten, 1984-ben

    35 évvel ezelőtt, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) budapesti nagygyűlése előtt került sor az LVSZ ifjúsági világtalálkozójára. Fabiny Tamás 1982 és 1984 között a nemzetközi előkészítő bizottság tagja volt. Visszaemlékezéseit a Luther Kiadó által 2018-ban megjelentetett Testvéreim és a nyáj című sorozat 1. kötetéből idézzük (26 – 31. oldalak).

    Bővebben

  • A láthatatlan védelem

    Tavaly nyáron a Magas-Tátrában ismét lehetőségem nyílt lanovkázni. A mintegy kétezer-ötszáz méteres magasságba nyúló csúcsok alatt, a hegygerincre vágyó turistaként egyszerűen csak megváltottam a jegyem, beültem a sífelvonó nyitott ülésébe, és már mehettem is az akár tizenöt-húsz méter magas oszlopokra rögzített kötélpályán.

    Bővebben

  • Mű, amelyre emlékezni fog Isten

    A Bach-hét művészeti vezetőjének, Kossuth-díjas karmesternek a beszéde a harmincadik budapesti Bach-hét megnyitóján, június 3-án hangzott el a Deák téri evangélikus templomban.

    Bővebben

  • Telt házakat vonz az Igazság

    Újsághír (EvÉlet, 2019/23–24. szám): „Az Ez az a nap! felekezetközi mozgalom közel húsz éve gyűjti össze a Krisztusban hívőket, hogy – évente legalább egy alkalommal – többórás tömegrendezvénnyel demonstrálja: Magyarországon is van igény és van készség Isten dicsőítésére. Ebben az esztendőben június 1-jén telt meg a Papp László Budapest Sportaréna, amelynek színpadán délután négytől kora éjszakáig váltották egymást a Jézus Krisztus nevét a kortárs keresztény zene nyelvén magasztaló együttesek és szólisták. »Prózában« is számos igei üzenet elhangzott a nap folyamán, és – a hagyományoknak megfelelően – majd minden hazai keresztény felekezet képviseletében imádkoztak vezető lelkészek azért, hogy nemzettársaink találjanak rá Krisztusban a nap mottójaként felmutatott Igazságra (Jn 14,6).”

    Bővebben

  • Dísz-krimi-szenzáció

    A személyiségi jogok védelmében mindig megváltoztatok néhány apróságot az írásaimban, hogy a szereplők ne legyenek felismerhetők. Most nem fogok. Úgy mesélem el szó szerint, ahogy történt.

    Bővebben

  • Keresztül-kasul Európán – Fabiny Tamás evangélikus körképének második kötete

    Európában valószínűleg nincs olyan ország, amelynek valamely lutheránus közösségében Fabiny Tamás meg ne fordult volna: püspöki székesegyházban, ismerősök szórványközösségében, teológián, konferencia-központban vagy akár egy gyülekezeti gondnok konyhájában. Kis túlzással állíthatjuk: személyes ismerőse az európai evangélikusoknak. Ez lehetne a magánügye és saját szerencséje is, de élményeit nem tartja meg magának. A magyar evangélikus sajtó olvasói negyven éve rendszeresen értesülnek róla, hol járt, mit látott, és mi a véleménye minderről.

    Bővebben

  • A legrövidebb ima

    Néha a kevesebb szó sokkal többet mond, mint egy félórás imádság. Szívünk és lelkünk összes gondolatát bele lehet tömöríteni két rövid kis szóba.

    Bővebben

  • Árulókból hősök

    Budapest – Árulókból hősök címmel A Hitler elleni merényleg a német nemzetpolitikában alcímmel jelent meg Prőhle Gergely országos felügyelő írása a Magyar Nemzet szombati számában. Ezt adjuk közre.

    Bővebben

  • Miről szól a nyár – Csak uborkaszezon vagy netán az év vasárnapja?

    „A Szentháromság dogmája valójában az emberről is szól. Ha rácsodálkozunk Isten létének misztériumára, akkor felfedezhetjük emberi életünk titkát is” – fogalmazott Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök a Kossuth Rádió Evangélikus félórájában, 2019. július 22-én elhangzott jegyzetében. Alábbiakban a teljes szöveget közzétesszük.

    Bővebben

  • Július hónap igéje

    „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra...” (Jak 1,19)

    Bővebben

  • 3B és 3H – avagy a boldogság és a harmónia titka

    Esküvőszezon ON – avagy Isten áldásán és a sok boldogságon kívül mit kívánjunk az újdonsült házaspároknak? Egyáltalán mit tehetnek – illetve tehetünk mindannyian, frigyen innen és túl – a harmonikus életért?

    Bővebben

  • Emlékképek a Luther Otthonból

    1906-ban költözött a jelenleg is székházaként működő Üllői út 24. szám alatti épületbe az országos egyház. Ez az az épület, ahol negyven éven keresztül – 1909 és 1949 között – helyet kapott a Luther Otthon is, amely főiskolás fiúkollégiumként adott szállást a fővárosban tanuló evangélikus ifjúság számára.

    Bővebben

  • Mit csinál a lelkész nyáron?

    A tanév végével legtöbb helyen a gyülekezeti alkalmak is „szabadságra mennek”. Az egyházi élet azonban nyáron sem áll meg. Lelkészeink a legnagyobb forróságban is folyamatosan szolgálnak; kinek több, kinek kevesebb a teendője. De mikor és hogyan tud a nyáj pásztora pihenni? Egyházunk néhány lelkészét kérdeztük arról, mivel tölti a nyarat, mennyire figyel oda tudatosan a kikapcsolódásra, megtervezi-e a szabadságát.

    Bővebben

  • Nyolc ló, negyvennyolc ember vagy százötven deportált – Hetvenöt éve indultak a vonatok Auschwitzba

    A napokban Fahidi Éváéknál jártunk feleségemmel. A 94 éves asszony elmondta nekünk, hogy szinte napra pontosan hetvenöt évvel ezelőtt indult el velük, zsidó családokkal a vonat. A debreceni téglagyárnál zsúfolták be őket a marhavagonokba. Szelíden és indulat nélkül beszélt, tényszerűen idézte fel emlékeit. Elmondta, hogyan kattogtak a vonat kerekei, miként ölelték át egymás csatakos testét. Rettenetes hőség volt akkor is. A gyermekek hamar kiszáradtak.

    Bővebben

  • Pornográfia: Ártatlan szórakozás?

    Évtizedekbe telt a társadalom számára, hogy elhiggye a tudósoknak: a cigaretta káros az egészségre. Hasonló történetet kell megélnünk a pornóval kapcsolatban is. Hiába lát napvilágot egyre több kutatás, melyek megcáfolhatatlanul bizonyítják a társadalomra, és egyénekre gyakorolt negatív hatásait, sokak képzeletében a pornó még mindig egy edukációs eszköz, ártatlan szórakozási forma. Cikkünkben szemérmesség nélkül, közelebbről is megvizsgáljuk a pornóipar hazugságait, a függőségtől kezdve a szexrabszolgaságig.

    Bővebben

  • „A szeretetet hagyta ránk örökül” – így emlékeznek Sztehlo Gáborra a megmentettjei

    Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944-ben 32 gyermekotthont hozott létre, melyekkel 1600 zsidó gyermek és 400 felnőtt életét mentette meg. A háború után az árván maradtak mellé befogadta a kommunisták által üldözött családok gyerekeit is, és pártfogoltjaival alapított egy gyermekköztársaságot, amely 5 évig működött, mielőtt államosították. Egy nemrég megjelent portrékötetben 27 egykori megmentettje mesél arról, hogy minden nehézség ellenére milyen idilli volt Sztehlo-gyereknek lenni: szeretet, békesség, jóság volt akkor is, amikor étel alig.

    Bővebben

  • Fel útra, ti hívek!

    Kérem a kedves olvasókat, hogy először is vegyék elő a naptárukat, és jegyezzék elő szeptember 29-ét. Mostani írásomon keresztül ugyanis egy különleges evangélikus zarándokútra invitálom Önöket.

    Bővebben

  • Csepregi Zoltán rektori beszéde

    Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2019. június 28-án tartotta tanévzáró istentiszteletét és ünnepi ülését. Az alábbiakban dr. Csepregi Zoltán rektor beszédét közöljük teljes terjedelmében.

    Bővebben

  • A hűség súlya

    Jó néhányszor elkocogtam mellette az elmúlt években… Nemegyszer ábrándozó tekintetű párokat is láttam előtte, s olyan pillanatnak is részese lehettem, amikor éppen egy újabb lakat kattant a rozsdásodók valamelyikére, újabb tanújeléül két ember szívből jövő elköteleződésének. Nálunk, Tatán és másutt is nagy divat ez a „szerelemlakatolás”.

    Bővebben

  • 1900 éve járt Budapesten az első keresztény?

    Ez a kérdés akkor került elő, amikor az ásatások során megtaláltak egy téglát az úgynevezett Sator-négyszöggel, ami nem is akárhonnan került elő, hanem az akkor a Római Császársághoz tartozó Pannonia provincia katonai parancsnoka házából, aki később Hadrianus császár (Kr. u. 117-138.) lett, Traianus császár után Krisztus után 117-ben.

    Bővebben

  • Kreatív istentiszteletek – Egy németországi gyülekezet gyakorlatai

    Minap az egyik budapesti óvodában megkérdezte tőlem egy kislány: „Hogy mondják németül, hogy pogácsa?” Válaszomra, hogy Németországban nem ismerik a pogácsát, együttérzően, a kezemet fogva jegyezte meg: „Németország biztosan egy nagyon szomorú ország.”

    Bővebben

  • Ellenség kerestetik

    Nem akkor teszünk jót egy ügynek, ha azt keressük, hogy ki tesz neki keresztbe, hanem ha azt, hogy mi mit tudunk tenni.

    Bővebben

  • Isten a hétköznapokban – Igehirdetés-kötet derűs sorokkal

    A léleképítő irodalom remek alkotása a budavári szolgálatából néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult evangélikus lelkész, Balicza Iván második igehirdetés-kötete, amelyet Isten mémjei címmel jelentetett meg a Luther Kiadó. Az Újszerű igehirdetések alcímet viselő könyv hosszú időre odakéredzkedik majd az éjjeliszekrényünkre: nem átfutásra, nem egy esős napon elolvasásra való a százhetven oldal.

    Bővebben

  • Útkeresés önkritikus derűvel

    Az amerikai katolikus szerzők, Michael White és Tom Corcoran Újraépítve című kötetének alcímei sokat elárulnak arról, miben szeretnének segíteni az olvasóknak: Ébresszük fel a hívőket; Érjük el az elvesztetteket; Legyen fontos az Egyház. Timothy Michael Dolan New York-i érsek ajánlásának egy mondata is eligazít: „Aki szereti a plébániáját, feltétlenül olvassa el!” A borító szimbolikus üzenetet hordozó képe is világos utalás arra, hogy az egymásra épülő „élő kövek” renoválására bátorít ez a háromszáz oldalas kötet.

    Bővebben

  • Templomaink

    Jó három évtizede, hogy két szakember – két lelkészgyerek – végigjárta Tolna-Baranya gyülekezeteit, hogy az akkor még meglévő értékek után kutasson. Egyikük – Krähling János – építészként „veszendő templomaink” meglévő állapotát akarta rögzíteni és megrajzolni, felmérésekbe önteni azt, ami érték. Másikuk – Harmati Béla László – a műtárgyakat, tárgyi értékeket kereste.

    Bővebben

  • Szobából az ablakra

    Emlékszem, kisgyerekként számomra pünkösd ünnepe volt a legmegfoghatatlanabb. Biztos vagyok benne, hogy a vasárnapi gyermekalkalmon minden évben elmesélte Márta néni, a hitoktatónk Péternek és a többi tizenegy tanítványnak, valamint a lángnyelvek formájában megjelenő Szentléleknek a történetét, ennek ellenére – valamilyen rejtélyes oknál fogva – hosszú évekig nem tudtam megmondani, pünkösd minek is az ünnepe.

    Bővebben

  • Villámcsődület és pünkösd csodája

    Épphogy leszálltam a vonatról, vacogva kocogok keresztül a huzatos aluljárón, hátha megúszom egy alapos ízületi gyulladás nélkül, de megállít a felcsendülő gyönyörű muzsika. Ott áll teljesen hétköznapi ruhában, minden koncertkellék nélkül pár fiatal, és eszméletlenül jól zenélnek. Ajándék a járókelőknek.

    Bővebben

  • Jegyzetlapok

    Szeverényi János missziói lelkész jegyzete az Evangélikus Élet magazinban.

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 4000 csatornájára