4000

  • Fénysugár a pokolban

    Száznégy évvel ezelőtt, 1914 karácsonyán történt Észak-Franciaországban, a nyugati fronton. Az első világháborúba minden hadviselő fél azzal az optimizmussal kezdett bele, hogy néhány hónap alatt elérik a céljaikat, aztán új alapokon folytatódhat minden. II. Vilmos német császár egyenesen azt mondta, hogy „mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek”. De nem tértek haza.

    Bővebben

  • Szomszéd rétje… – Ami a szádon, az a szíveden!

    Írásomban a liturgia fontosságára szeretnék rámutatni. Gondolataimat serkentette Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök előadása, melyet a budavári evangélikus szabadegyetemen tartott. Az a kérdés izgat, hogy vajon mennyire vesszük komolyan a liturgiát.

    Bővebben

  • Orosz Atanáz püspök az ökumenéről

    „Megosztottságunk ma már eget verő botrány” – fogalmaz Orosz Atanáz görögkatolikus püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a miskolci megyés püspöknek, az ő gondolatait olvashatják.

    Bővebben

  • Olaszos konyha Budapesten

    A magyar közönségnél is elsöprő sikert aratott, nagy ötletű, kis költségvetésű olasz film, a Teljesen idegenek remake-jének, azaz újrafeldolgozásának jogaira magyar virtussal csapott le a többek között a Szabadság, szerelem című filmet is rendező Goda Krisztina. Így a spanyol, a francia, a görög és a török változat után december 6-án bemutatták a hazai mozikban a film BÚÉK című magyar változatát is. Az eredetiség – műfajból következő – hiányán túllendülve arra keressük a választ, mitől lett vagy épp nem lett magyar ez az újraalkotás.

    Bővebben

  • Gamerbiblia

    A One of the 500 elnevezésű számítógépes játékban a Bibliáról van szó, melyben a professzionális grafikának köszönhetően a többi játékhoz képest a játékos itt sem szenved semmiben hiányt. Amin Josua 31 éves teológusdoktorandusz kereken 7 millió eurós produkciós költséggel számol.

    Bővebben

  • Az öreg pap imádkozik érted

    A mikor először láttam Mariska nénit, azt gondoltam, hogy rőzsét szedegető cigány asszony. Megkértem, hadd készítsek róla néhány fotót. Elsőéves fényképésztanuló voltam, tizenöt éves. Miután elkészültek a felvételek, beszédbe elegyedtünk, majd természetes kedvességgel hívott be a plébániára. A bátyja volt Steib János dobozi plébános. Mindketten betöltötték már a nyolcvanadik életévüket.

    Bővebben

  • A vallástalanság mítosza

    Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (European Network Remembrance and Solidarity – ENRS) éves emlékezetkutatási konferenciájának rezüméje szerint a valóságunk múlttal és jövővel kapcsolatos vágyai, azaz a társadalmi képzelet terén sosem voltunk szekulárisak. A legmeggyőzőbb előadók legalábbis arra élezték ki mondandójukat, hogy a modernitással kapcsolatos általános felvetés, miszerint a szent és a profán örökké elváltak egymástól, valójában nem történt meg, elválásuk legalábbis semmiképpen sem nevezhető általánosnak. A politika mindig az irracionalitás terepén mozgott, és a vallásos diskurzust vagy felhasználta, vagy módszertanát kisajátította – különösen akkor, amikor a múlt számára fontos újraértelmezésén dolgozott. Beszámoló a konferenciáról, azaz a kortárs emlékezetkutatás vallással kapcsolatos aktuális problémafelvetéseiről. A cikk végén rövid interjút olvashattok Geneviéve Zubrzyckivel, a konferencia főelóadójával.

    Bővebben

  • Virtuális gyász

    Ha a család külföldön él, netán a világ másik felén, vagy a gyászoló beteg, és nem tud részt venni rokona temetésén, Nagy-Britanniában a délnyugat-angliai Cornwall Funeral Services temetkezési vállalat vezetője tud megoldást: vállalkozása az elhunyt barátai és rokonai számára extra szolgáltatásként élő közvetítést sugároz a temetésről az interneten keresztül.

    Bővebben

  • Nyüzsgőék

    Egy papné titkos naplójából címet viseli az Evangélikus Élet magazin sorozata, amelyet Füller Tímea ír. Íme a következő rész.

    Bővebben

  • Boldogtalan Európa

    Októberben tartotta négyhetes ülését Rómában a római katolikus egyház püspöki szinódusa, amelynek középpontjában mindenekelőtt a világ fiataljaival való kommunikáció lehetőségei és felelőssége állt. Néhány nappal később a szalézi rend rendfőnöke, Ángel Fernández Artime Budapesten tartott előadást, amelyben a tanácskozás több pontját is érintette. Többek között ismertette azt az előkészítő anyagot, amelyet a világ minden táján élő kétszázezer, tizenhat és huszonöt év közötti fiatal megkérdezésével állítottak össze.

    Bővebben

  • Jegyzetlapok

    Szeverényi János missziói lelkész jegyzetei az Evangélikus Élet magazinban.

    Bővebben

  • Remete László, a templomból elhurcolt és meggyilkolt lelkész

    74 éve az adventvasárnapi istentiszteletről hurcolta el, majd 1945. január 9-én gyilkolta meg a Gestapo Remete László evangélikus lelkészt, vallástanárt, a magyarok és szlovákok Bonhoefferét. Remete László hiteles ember volt, aki egyszerre lelkész, embermentő, partizán és áldozat. Ismerjük meg a mindössze 34 évet élt mártír életútját.

    Bővebben

  • Lehet az egyház szava 2019-ben, hogy „tévedtünk”?

    Január 1-jén jelent meg a Baptist News Global oldalán egy írás Mark Wingfield véleményéről – aki egy Dallasban szolgáló baptisa lelkipásztor –, amely az új év első napjaiban felrobbantotta az angol nyelvű keresztény sajtót. Habár a cikk az amerikai helyzetre vonatkozik, és elsősorban azt értékeli, úgy ítéltük meg, hogy a magyarországi kereszténység számára is érdekes és megvitatandó felvetéseket tartalmazhat. A cikk fordítása nem szó szerinti, szerkesztett változatban közöljük.

    Bővebben

  • A kis Mirjam karácsonya

    Sok éve történt ez az eset, amelyet most elmesélek nektek. Nem is olyan fontos a szereplője, hogy könyvekben emlékezzenek meg róla, hiszen csak egy kislány. A történetek nagyobbrészt fiúkról és férfiakról, királyokról és háborúkról szóltak akkoriban, erős, egészséges emberekről, akik nagy dolgokat vittek végbe, nem pedig szegény, félárva gyerekekről, akik egyik napról a másikra tengették életüket egy aprócska faluban. A régmúlt ködébe veszett volna tehát a kis Mirjam története, ha nincs ott valaki, aki éppen az ilyen egyszerű, hétköznapi emberek miatt született erre a világra.

    Bővebben

  • Mária istenszülő volt, de nem szeplőtelen

    Hogyan tekintsünk Máriára és a szeplőtelen fogantatásra protestánsként? Mit mond erről a mi teológiai hagyományunk? Miért száműztük teljesen az ő személyét, és milyen példát mutathat Jézus anyja?

    Bővebben

  • Isten „új szövetsége”

    Isten ezt mondta: „szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.” (1Móz 9,13)

    Bővebben

  • Híveink és az ezotéria

    Mitől, miért lehet vonzóbb, népszerűbb a bioenergia-átadás, a jósnő, az auraszóma vagy bármilyen – átverős – ezoterikus kezelés annál, hogy az egyházakat – s rajtuk keresztül Istent – keressék az emberek. Ha keresnek is: mit találnak? Az alábbi kérdésfelvető, vitaindító cikkben az ezotéria keresztény hívek körében is tetten érhető jelenlétét szeretném körüljárni, a választ azonban egyetlen véleménycikk természetesen nem adhatja meg és nem is szeretné megadni.

    Bővebben

  • Isten útra kel

    Füller Tímea írása az Evangélikus Élet magazinban.

    Bővebben

  • Ártatlan szokások a babonák vagy veszélyforrás? – Szilveszteri-újévi hiedelmek keresztény szemmel

    Noha sokan ma is gyakorolják az óév utolsó napjához és az újévhez kötődő szokásokat, okát adni valószínűleg kevesebben tudnák, hogy miért esznek lencsét vagy malacot az új év első óráiban, és miért „kell” kerülni a halat vagy a baromfit. De az is a feledés homályába merült, hogy a trombitálás valaha a rossz szellemek elűzését szolgálta. Keresztényként hogyan viszonyuljunk mindehhez? Ártatlan szokásokról van szó, vagy veszélyforrást jelentenek?

    Bővebben

  • Egy nap – hepiend nélkül – Tétje van a kapcsolatnak

    Ezt a filmet nem jó megnézni. Nem azért, mintha maga az alkotás nem lenne jó. Hanem azért, mert olyan konfliktust mutat be, amelytől még nézőként is gyomorgörcsöt kapunk, és amelynek nincs feloldása. Nincs benne katartikus megoldás, nem teszi helyre senki a rosszat, nincs a bűnnek következménye – egyedül a magába zárkózott főhősnő őrlődése van. A mókuskerékben vergődés drámáját viszont tökéletesen közvetíti Szilágyi Zsófia rendezése, nyilván ez az egyik ok, amiért a cannes-i filmfesztiválon a szakma óriási elismeréssel, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci) díjával jutalmazta.

    Bővebben

  • Az egyház legyen egyház

    Isten legyen Isten – évtizedekkel ezelőtt ezzel a címmel írt korszakos könyvet Luther teológiájáról az angol Philip S. Watson. Kérdése az, hogy mind a 16. században, mind a magunk korában miként kerülhet Isten az őt megillető helyre egy olyan világban, amelyben az ember természetesnek tartja, hogy ő maga legyen a középpontban. Istent a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban ismerhetjük meg és ismertethetjük meg – missziói lelkülettel – másokkal.

    Bővebben

  • Az idő gyógyít?

    A családtag elvesztése normális esetben nagy megrázkódtatás. Gyászolunk, és elsősorban a halálra asszociálunk. Elementáris erejű veszteség, jóvátehetetlen, de gyógyítható. Gyógyszere kizárólag az igaz, tiszta, szent reménység. Az a reménység, amely a temető kerítésénél távolabbra irányítja lelki figyelmünket. Az pedig nem a közhelyek egyik legnagyobbika, nem az idő.

    Bővebben

  • Az alkohol és a nők – Egy társadalmi tabu, amely felszínre tört

    Idén harmadik alkalommal rendezték meg Magyarországon a Száraz november elnevezésű akciót, amely egy hónap alkoholmentes életre ösztönzi a rendszeresen ivó fiatalokat, hogy ráébredjenek az itallal kapcsolatos viszonyukra, esetleg függőségükre. A kampány ebben az évben kiemelten foglalkozik a nők és az alkohol kapcsolatával, hiszen a kutatások szerint a nők tendenciaszerűen kezdenek annyit inni, mint a férfiak. Ez azért is kockázatos, mert szervezetük rosszabbul reagál az alkoholra, mint a férfiaké. Összeállításunkban ennek a tendenciának és a Száraz november kezdeményezésnek jártunk utána.

    Bővebben

  • Szilveszter lehetőség, ne szalaszd el!

    „Szilvesztereste a krepp-papír végű trombiták és a csillagszóró petárdák nem a visszatekintés harci riadóját fújják és durrogják, nem a múlt megszokott értékelését követelik. Éberségre és készenlétre figyelmeztetnek inkább. Szilveszter a benső átrendeződésnek a jelképesen azután csak egy esztendő múlva, a következő év utolsó napján megismétlődő esélye.” Bácskai Károly szilveszteri meditációjával kívánunk mindenki boldog új esztendőt!

    Bővebben

  • Az áru csábít, nem a csomagolás

    Földünk óceánjaiba naponta egy teherautónyi műanyagszemét kerül, és ez az évente nyolc-kilencmillió tonna az áramlások következtében óriási méretű, hullámzó szemétszigetekké áll össze. A Csendes-óceán északi térségében úszó legnagyobb szemétsziget kiterjedése Magyarország területének a tizenötszöröse. Nem fölösleges törekvés tehát megálljt parancsolni a műanyag csomagolóanyagok felhasználásának. Már nemcsak határainkon túl, hanem idehaza is vannak, akik tesznek is ennek érdekében. Meglátogattuk a Budapest II. kerületében október 24-én nyílt Ne pazarolj üzletet.

    Bővebben

  • „Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.” (Mt 2,10)

    Uram! Valami bölcsek érkeztek kelet felől. Az új, nagy királyt keresik. Én mondtam nekik, hogy nekünk megvan a királyunk, te, nagyuram, de ők hajthatatlanok. Magyarázzák, hogy láttak egy csillagot, mely egyértelműen ide vezette őket. Nem látszanak ellenségesnek, hatalmas kincsekkel érkeztek, hódolni akarnak.

    Bővebben

  • Mit adunk, mit kapunk?

    Szerkesztőségünk munkatársai osztották meg az alábbiakban gondolataikat az ajándékozásról.

    Bővebben

  • Aki a döngölt padlóra születik

    A családpolitikával, családtervezéssel kapcsolatos közbeszéd hangsúlyos részét képezi idehaza az a jelenség, mely szerint kormányzati és ellenzéki politikusok rendre azt latolgatják, hová szülessen és hová ne megfelelő számú gyerek, és hogy mely körökben mennyi a megfelelő létszám.

    Bővebben

  • Betlehemi babakacagás

    Jézus is felkacagott Betlehemben azzal a gyermeki bizalommal, amely csak jót vár, és csak jót remél. Amely nem törődik a jövővel, hanem feloldódik a jelen pillanat örömében. Nem véletlen, hogy Jézus csecsemőként jött a világra, mert meggyőződésem, hogy minden, ami gyermeki, az jézusi is egyben. A Megváltó születése a bizonyíték arra, hogy a világot egyedül a feltétlen bizalom és hit képes megmenteni.

    Bővebben

  • Angyalok a fa tetején – Látogatás a karácsonyfadísz-múzeumban

    Vannak néha olyan pillanatok az ember életében, amikor úgy érzi, jó lenne csapot-papot hátrahagyni és elmenni valahova, ahol elfelejtődik minden gond és bánat. A szentendrei Hubay-házban berendezett karácsonyfadíszkiállítás és -szalon pont ilyen hely. Minden évszakban, mindennap tárt ajtóval várja a betérőt, hogy elvarázsolja és kizökkentse a „mókuskerékből”.

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 4000 csatornájára