6509

  • A siker és a pénz boldogít? – Egy 75 évig tartó kutatás eredményei

    Robert Waldinger, amerikai pszichiáter, a Harvard professzora 2015-ben a TED közönsége előtt számolt be annak a hetvenöt évig tartó kutatásnak az eredményeiről, melyet a Harvard munkatársaival folytatnak. A kutatók hetvenöt éve vizsgálnak embereket, hogy fényt derítsenek a boldog élet titkára. Az eredményeik távol állnak a meglepőtől, azonban komolyan elgondolkoztatnak mindenkit arról, hogy mi igazán fontos az életben.

    Bővebben

  • Milyen a jó lelkész? – Evangélikus fiatalokat kérdeztünk

    Több mint kétszáz embert kérdeztek meg a Reformatus.hu munkatársai arról, szerintük milyen a jó lelkész. A legtöbben az őszinteséget tartották a legfontosabb tulajdonságnak, utána szorosan, egyszázaléknyi különbséggel állt az elfogadás, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a hitelesség került. E kutatástól ösztönözve a Kötőszó blog evangélikus fiatalokat kérdezett: szerintük milyen a jó lelkész?

    Bővebben

  • Felkavarva

    „Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet” (Jn 5,4)

    Bővebben

  • A tudomány és a hit két kibékíthetetlen ellentét?

    Az M5 csatorna négyhetente sugározza a Püspökkenyér című műsort, amelyben Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök műsorvezetőként beszélget Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolitával és Steinbach József dunántúli református püspökkel. A műsorban általában egy világi és egy egyházi témát járnak körül. A 2019. augusztus 4-i adásban a lelkészszentelésekről, az ötvenéves évfordulóját ünneplő holdraszállásról, valamint a tudomány és a hit kapcsolatáról beszélgetett a három egyházi vezető.

    Bővebben

  • Mit csomagoljunk még be a nyaraláshoz?

    „Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást. A legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék)” – írta nemrégiben egy napilap, a 18–59 éves korosztály körében végzett reprezentatív kutatás eredményeit ismertetve.

    Bővebben

  • Hogyan NE olvassunk lelki könyveket?

    Veszélynek tehetjük ki magunkat saját hibás hozzáállásunkkal? Hogyan lehet káros, amit a javunkra teszünk? Más valaki tapasztalataiból, gondolataiból tanulni nagyszerű, az első kérdés persze, hogy ki is az a valaki. A gondolatmenet, a nyomtatott betű tekintélye, az előnyös kép a hátsó borítón mind félrevezető is lehet.

    Bővebben

  • Nem minden helyzetből lesz csoda – Jézus és Péter a vízen – 1. rész

    Egy háromrészes igehirdetés-sorozat első része következik most. Mindhárom igehirdetés Jézus és Péter vízen járásának történetéről fog szólni. Az elsőben Jézus áll egyedül a víztükör tetején. A másodikban Jézus mellett Péter is a vízen áll. A harmadikban pedig Jézus továbbra is a víz felszínén van, Péter pedig süllyed a habokban. Egy sokak által ismert bibliai rész kibontása következik, nem a megszokott nézőpontból.

    Bővebben

  • Ti ajánlottátok – A KötőSzó olvasóinak nyári könyvajánlója

    Klasszikusok és újdonságok, teológia és ponyva – olvasóinkat kérdeztük kedvenc nyári olvasmányaikról, melyeket nyugodt szívvel ajánlanának másoknak is.

    Bővebben

  • A legrövidebb ima

    Néha a kevesebb szó sokkal többet mond, mint egy félórás imádság. Szívünk és lelkünk összes gondolatát bele lehet tömöríteni két rövid kis szóba.

    Bővebben

  • „Az asszony nem ember” – avagy hímsoviniszta volt-e a hagyományos magyar társadalom?

    Hosszú ideje elterjedt és igen széles körben elfogadott narratíva a jelenlegi közbeszédben, hogy a hagyományos magyar társadalomban a nők elnyomása, megsemmisítése, férfiak által való leuralása volt „a normális”. Ugyanezen közbeszédben nemegyszer előkerül a még fennmaradt hagyományos társadalmi szegmensekben (például a székelyeknél, csángóknál) dívó állítólagos hímsovinizmus. De vajon mi ebből az igazság – és mi a mítosz? Cikkünkben ezt járjuk körbe a házasság kérdésére fókuszálva, annak vizsgálatával, hogy mennyiben biblikus a tradicionális magyar családmodell, és mit tanulhatunk a sikeres házasság kapcsán őseinktől, mindenekelőtt Isten igéjéből.

    Bővebben

  • 3B és 3H – avagy a boldogság és a harmónia titka

    Esküvőszezon ON – avagy Isten áldásán és a sok boldogságon kívül mit kívánjunk az újdonsült házaspároknak? Egyáltalán mit tehetnek – illetve tehetünk mindannyian, frigyen innen és túl – a harmonikus életért?

    Bővebben

  • Püspökkenyér – Családvédelmi akcióterv, nyári lelkigondozás, pihenéssel a kiégés ellen

    Az M5 csatorna négyhetente sugározza a Püspökkenyér című műsort, amelyben Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök műsorvezetőként beszélget Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolitával és Steinbach József dunántúli református püspökkel. A műsorban általában egy világi és egy egyházi témát járnak körül. A 2019. július 7-i adásban a magyar kormány július 1-jén életbe lépett családvédelmi akciótervéről, annak egyházi vonatkozásairól, valamint az egyes egyházak nyári programjairól (fesztiváljairól, táborairól) és a nyaralók közötti lelkigondozói szolgálatról esett szó.

    Bővebben

  • Lackfi János írása a földbe rejtett kincsről

    Lackfi János író, költő, műfordító a maga utánozhatatlan humorával megfűszerezve költi #joejtpuszi sorozatát a Facebookon, melyben hittel kapcsolatos írásait gyűjti egy csokorba.

    Bővebben

  • Mit csinál a lelkész nyáron?

    A tanév végével legtöbb helyen a gyülekezeti alkalmak is „szabadságra mennek”. Az egyházi élet azonban nyáron sem áll meg. Lelkészeink a legnagyobb forróságban is folyamatosan szolgálnak; kinek több, kinek kevesebb a teendője. De mikor és hogyan tud a nyáj pásztora pihenni? Egyházunk néhány lelkészét kérdeztük arról, mivel tölti a nyarat, mennyire figyel oda tudatosan a kikapcsolódásra, megtervezi-e a szabadságát.

    Bővebben

  • Pornográfia: Ártatlan szórakozás?

    Évtizedekbe telt a társadalom számára, hogy elhiggye a tudósoknak: a cigaretta káros az egészségre. Hasonló történetet kell megélnünk a pornóval kapcsolatban is. Hiába lát napvilágot egyre több kutatás, melyek megcáfolhatatlanul bizonyítják a társadalomra, és egyénekre gyakorolt negatív hatásait, sokak képzeletében a pornó még mindig egy edukációs eszköz, ártatlan szórakozási forma. Cikkünkben szemérmesség nélkül, közelebbről is megvizsgáljuk a pornóipar hazugságait, a függőségtől kezdve a szexrabszolgaságig.

    Bővebben

  • A digitális világ tízparancsolata

    A közösségi média megjelenésének köszönhetően az online életünk szépen lassan összefolyt a valósággal. Órákig, sőt, napokig tudunk bosszankodni egy-egy kommenten vagy poszton. A másfajta kommunikációs tér miatt levetkőzzük az alapvető kedvességet és tiszteletet, arctalanul sértegetünk vagy nyilvánítunk véleményt. Ezt felismerve Justin Welby Canterbury érseke tíz jó tanácsot fogalmazott meg a digitális kor emberének. Az anglikán érsek arra szeretné ezzel felhívni a figyelmet, hogy online cselekedeteinkért is felelősséggel tartozunk.

    Bővebben

  • Isten a történelem Ura

    Túróczy Zoltán Ne félj! című áhítatos könyvének gondolatait szeretnénk közreadni honlapunkon az evangélikus püspök hagyatékát gondozó Túróczy-hagyaték Alapítvány kérésére. Szentháromság ünnepe utáni második vasárnap.

    Bővebben

  • Felkészített szolga

    Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle... (Józs 1,7)

    Bővebben

  • Ő a mi gyerekünk – Nyíltan az örökbefogadásról

    Egyre többen élnek az örökbefogadás lehetőségével, és vállalják az esetleges kockázatokat, valamint a hosszú várakozási időt, ami gyakran minimum két év. Rizikókról, félelmekről, és a mindezt fölülíró örömről beszélgettünk Petrával és Csabával, akik mindkét gyermeküket örökbe fogadták.

    Bővebben

  • Ellenség kerestetik

    Nem akkor teszünk jót egy ügynek, ha azt keressük, hogy ki tesz neki keresztbe, hanem ha azt, hogy mi mit tudunk tenni.

    Bővebben

  • Te kihez tartozol?

    De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. (Zsolt 73,28) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. (1Pt 2,9)

    Bővebben

  • Beszélgetés Istennel egy dalszöveg kapcsán

    Nincs tévém. Volt, és szerettem nézni. Túlságosan is. Azonban könnyű volt ottragadni előtte. Először csak az adást köttettem ki, próbaképpen. Bejött. Aztán elajándékoztam a készüléket. Most már tudatosan keresek csak rá egy-egy műsorra a neten, ha tényleg meg akarom nézni. Így történt akkor is, amikor ezzel a dallal találkoztam.

    Bővebben

  • Így látják a lelkészek az iskolai hittant és konfirmációt

    A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás 2013/14-es tanévi bevezetése után többen vagy kevesebben konfirmálnak, és mi határozza meg leginkább a konfirmandusok számát? Van-e utánpótlás, várható-e, hogy a fiatalabb generációk tagjai is megjelennek a templomba járók között? Hogyan készülnek a konfirmációra, milyen helyi szokások fűződnek az ünnepi alkalomhoz? Összeállításunkban e kérdésekre válaszolnak gyülekezetekben szolgáló evangélikus lelkészek.

    Bővebben

  • Betartott ígéretek ünnepe

    „Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.”

    Bővebben

  • A divat ára – Avagy egy kezdő lépései a környezettudatosság felé

    Sosem védtem annál jobban a környezetet, mint ami a minimum elvárható egy embertől. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, addig hordom a ruháimat, amíg ki nem nyúlnak, a használt elemeket és a sütőzsírt is speciális gyűjtőhelyekre adom le, a villanyt mániákusan lekapcsolom, és „az ételt nem dobjuk ki” vezényszó mellett nőttem fel. De úgy tűnik, még ez sem elég, és én szeretnék is ezen változtatni! Kezdetnek az öltözködésemet vizsgáltam át. Remélem, ez a személyes blogbejegyzés másokat is ösztönözni fog, és bátorítást jelent a hozzám hasonló kezdőknek.

    Bővebben

  • Elhivatottságot nem árulnak a boltban

    Változó világunkban a kommunikációs tér is átalakul, és ez az igehirdetőktől is újításokat követel. Ezt felismerve Balicza Iván nyugalmazott budavári evangélikus lelkész a műfajnak és a különböző korosztályoknak is megfelelően igyekezett lefordítani Isten üzenetét, hogy maradandó élmény legyen az adott hallgatóság számára. Frissen megjelent, Isten mémjei – Újszerű igehirdetések című, különleges, kreatív prédikációit tartalmazó kötetéről, a lelkészeket érő kihívásokról és a családi háttér fontosságáról is beszélgettünk.

    Bővebben

  • Amikor elveszett a korábbi lelkesedés

    „…de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet…” (Jel 2,4–5a)

    Bővebben

  • Érdekel minket a mennybemenetel?

    Mintha lenne hierarchikus sorrend az egyházi ünnepek között… Persze nem kell hibáztatni azokat, akik egyáltalán nem járnak templomba, és évük csúcspontja mégis a karácsony – ez szinte természetesnek mondható a hangosan dübörgő reklámok korában. De mintha mi, keresztények is kisebb lelkesedéssel készülnénk a kevésbé nagy hírveréssel járó ünnepekre, mint a mennybemenetelre vagy a pünkösdre. Pedig Jézus küldetése nem ott ért véget, amikor megszületett. Szívünkben és gondolatainkban sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia ennek a kissé „elfeledett” ünnepnek.

    Bővebben

  • Isten terve vs. az én tervem

    Becsapós kép. Akár még azt is hihetnénk, hogy a készítője kifigurázza Istent. Bár az alkotóját nem ismerem, a képet azonban igen. Minden apró vonalkája és alig sejthető kis árnyéka belém ivódott. Éppen ezért tudom azt, hogy Isten szeretetéről szól. Még akkor is, ha első látásra nem így tűnik.

    Bővebben

  • Rejtegetett szégyen

    Jól láthatja utaimat Isten, és számontarthatja minden lépésemet. (Jób 31,4)

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 6509 csatornájára