7144

  • Nógrádi dombok között a középkor nyomában

    Templomok, várak Alsópeténytől Zabarig. „A történeti Nógrád vármegyének a ma Magyarországhoz tartozó déli része hazánk műemlékekben egyik leggazdagabb vidéke” – olvassuk a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum közelmúltban megjelent reprezentatív kötetének bevezetőjében. A hit és a hatalom házai – Középkori templomok és várak Nógrád megyében című kiadványban ezek közül jó néhánynak feltárulnak a titkai.

    Bővebben

  • Magvetés másként

    „Sok minden nem mehet úgy tovább, ahogy eddig. Ám az nem kérdés, hogy a magvetés és a plántálás munkáját folytatnunk kell. Sok szép feladat vár majd ránk” – vallja Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke.

    Bővebben

  • És akkor meg tud születni a csoda – Bibliai dalok mai akusztikával Kováts Kriszta albumán

    A születés, a meghalás, az emlékezés: mindennek ideje van. Az építés, a rombolás, a végső feledés: mindennek ideje van.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik Kováts Kriszta Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, rendező legújabb, Biblia show című albuma. A dalok megírásakor és stúdiós rögzítésekor még a közreműködő művészek sem tudhatták, hogy a május 7-én a nagyközönség elé online formában kerülő album időtálló bibliai mondanivalói szívszorítóan új értelmet nyernek. Isten nem véletlenül rendezte el így, hogy megajándékozzon ezzel az alkotással a járvány idején – támad az első gondolatunk. A művésznővel telefonon rögzített interjúnkban isteni sugallatról, felemelő áramlatról, bibliai nőkről s arról is váltottunk szót, hogy mink is van igazán, amit magunkkal vihetünk a „bárkánkba”.

    Bővebben

  • Kicsinyhitűek voltunk, de már reméljük a folytatást

    Nem jó a lelkésznek egyedül, képezzünk mellé munkatársakat!” Vitorlát bontott, szárnyalt, hamarosan révbe ér – címszavakban ez a tavaly ősszel egyházunk országos központjában, a budapesti Üllői út 24. alatt indult gyülekezetimunkatárs-képzés. Az első, lelkes csapat a tanulmányai végéhez közeledik. Azt azonban e sorok írásakor még nem lehet megmondani – a koronavírus-járvány következtében előállt különleges helyzet miatt –, hogy a záróalkalmakra és a bizonyítványok átvételére mikor kerülhet sor. Eddigi tapasztalatairól beszélgettünk Gáncs Péter nyugalmazott püspökkel. Mint a képzés vezetője hálás szívvel foglalta össze, hogy a közel fél évben milyen ajándékokkal gazdagodtak, s reménnyel tekint előre.

    Bővebben

  • Május hónap igéje: Mit kezdjek magammal?

    Az elmúlt hetek eseményei mindannyiunknak több mint zavarba ejtők voltak. A járvány terjedése, a kijárási korlátozás lakásunk falai közé zárt minket, hirtelen megszokott elfoglaltságaink estek ki, emberi kapcsolataink szűkültek be. Sokan nem tudnak mit kezdeni az üressé lett idővel, és eluralkodik rajtuk a magatehetetlenség, a céltalanság, a félelem érzése. De mindeközben nem szabad elfejtenünk, hogy mire hívott el minket Urunk Jézus: hogy só és világosság legyünk. Ne felejtsük el azt sem, hogy ebben a helyzetben is lehetünk Jézus hordozói és képviselői.

    Bővebben

  • Digitális húsvét, digitális egyház

    „Krisztusban szeretett testvéreim otthon a monitor előtt!” Bizonyára nem egy lelkész kezdte ezzel vagy hasonló megszólítással húsvéti igehirdetését az idei ünnepen. Merthogy voltak igehirdetések. Isten igéjét sokan sokféle módon, de egy Lélektől indíttatva hirdették és hallgatták hazánkban is. És ahogy az ország nagyon rövid idő alatt megtanulta a digitális oktatás fogalmát és mindent, ami azzal jár, úgy tanulja az egyház népe az online istentiszteleteket. Vasárnap délelőttönként egyre több lelkész jelentkezik be online igehirdetéseivel, élnek a közösségi média nyújtotta lehetőségekkel. Járatlan úton tapogatózunk; lehet, észre sem vesszük, de új műfajokat teremtünk.

    Bővebben

  • Szeretethidat verni az emberek közé

    Csermely Péter Széchenyi-díjas hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja február 11-én tartotta székfoglaló beszédét az MTA dísztermében. A Semmelweis Egyetem professzora nem mellesleg az angyalföldi evangélikus gyülekezet felügyelője és az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás lelkészképzésének másodéves, esti tagozatos hallgatója. Ez utóbbit akadémiai székfoglaló beszédében sem rejtette véka alá.

    Bővebben

  • Előbb született a gyülekezet, mint a város – Pilis evangélikusainál jártunk

    Tavaszelő, hideg, de éles napsütés, a rügyek már kifelé törekszenek, március 9-ét mutat a naptár. Feltekintve ragyogóan kék az ég az impozáns, kétszázhetven éves pilisi evangélikus templom tornya fölött. A lelkész házaspár, Kárnyáczki Eszter és Szöllősi István Sándor fogad. Utunkat a szeretetház felé vesszük, mielőtt átmennénk a bölcsődébe. Közben böjtről, a passiójáték próbafolyamatáról, a várva várt virágvasárnapi kézművesvásárról esik szó… Az azóta történtek sok mindent átírtak, de Isten kegyelme, ahogyan évszázadok óta, úgy ma is erős várként megtartja a pilisi gyülekezetet. Pillanatfelvétel következik egy nagy tradíciójú, dinamikus, összetartó közösségről és fiatal lelkészeiről – a koronavírus országos elterjedése előtti napokból.

    Bővebben

  • Fél évezredes hagyomány – Nevelünk, tanítunk is

    Óvodától egyetemi szakkollégiumig – Rövid vallomásokon keresztül mutatjuk be az Evangélikus Pedagógiai Intézet tevékenységét.

    Bővebben

  • Evangélikusok rózsája

    Mit jelent az evangélikus Luther-rózsa? Részlet Fabiny Tibor írásából.

    Bővebben

  • Egyedülálló evangélikus emlékeink nyomában – Látványos kötet a magyarországi szószékoltárokról

    Sok evangélikus templomba belépve láthatunk ma is egy olyan berendezési tárgyat, amelyet más felekezetek templomaiban nem: a szószékoltárt. A Kárpát-medencében sajátos, egyedi megoldású példáit is megtalálhatjuk a mai napig. A hazai szószékoltárokat, ezeket az eddig kevéssé ismert emlékeket mutatja be, illetve fejlődéstörténetüket foglalja össze az Evangélikus Gyűjteményi Kiadványok új sorozatának első darabjaként nemrégiben megjelent, látványos és bőséges fotókollekcióval illusztrált kötetében Harmati Béla László művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum vezetője. Kutatásairól és a közben született érdekes felfedezésekről is beszélgettünk vele.

    Bővebben

  • Smink nélkül

    Egy svéd kozmetikai cég februárban online felmérés keretében kétezer-négyszáz nőt kérdezett meg sminkelési szokásairól. Az eredmény sokkoló lett: négyből egy sminkkel az arcán fekszik le aludni, hogy a párja még éjszaka se láthassa az arcát szépítőszerek nélkül, hatvan százalék pedig fél órával előbb kel fel csak azért, hogy már sminkelt arccal köszönthesse partnerét. A megkérdezett nők kilencvenegy százaléka válaszolta azt, hogy ha új kapcsolatban él, átlagosan kettőtől négy hónapig terjedő időszak után meri először megmutatni a párjának smink nélkül az arcát. Addig ugyanis önbizalmat gyűjtenek ehhez.

    Bővebben

  • Ezt is Luther Márton mondta

    Válogatás Luther Márton aranymondásaiból.

    Bővebben

  • KARANT és ÉN – Szubjektív beszámoló arról, amikor nem történik semmi

    Már három hete minden alsós hittanórán a koronavírus témájával kezdtünk. Először nem tudtam elképzelni, hogy a csudába ilyen túlműveltek a gyerekek, de hamar kiderült, hogy ahol egész nap szól a tévé háttérzajként, ott ez hatalmas feszültséget okoz a kicsikben, akik érteni nem értik, viszont félni már tudnak tőle. Ezért ráírtam Kínában élő kedves ismerősömre, és azzal, amit ő mondott, nyugtatgattam a gyerekeket. Mindenki vigyázzon magára, amennyire csak tud. Egyen sok gyümölcsöt, zöldséget (inkább egye, mint hallgassa!), legyen friss levegőn, mozogjon eleget, hogy minél erősebb legyen a szervezete, és akkor, ha jönne egy járvány, nem marad sokáig beteg. A harmadik ilyen hittan után már készültem, hogy írok a szülőknek: beszélgessenek otthon el erről az egészről a lurkókkal, hiszen amiről beszélni lehet, az sokkal kevesebbet árt. Vagy kapcsoljanak át a tévén a magyarnóta-csatornára.

    Bővebben

  • Lehetőségek időszaka

    Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

    Bővebben

  • Egy elmaradt finisszázs margójára

    Az Evangélikus Országos Múzeumban február 18. és március 17. között volt látható a Konok és… című kiállítás, amely a kilencvenedik születésnapját ünneplő Konok Tamás tiszteletére nyílt meg. Sajnos az utolsó napokat és a zárórendezvényt elvitte a vírushelyzet. Így hát levélben köszönjük meg a festőművésznek a lehetőséget – írja a tárlat kurátora.

    Bővebben

  • Portré – keretben – Hetvenöt éve végezték ki Dietrich Bonhoeffert

    Jól ismerjük Dietrich Bonhoeffernek, a Hitlerrel szembeni összeesküvésben való részvétele miatt néhány héttel a háború befejezése előtt, 1945. április 9-én a flossenbürgi koncentrációs táborban felakasztott evangélikus lelkésznek a portréját. Hála életrajzírójának, Eberhard Bethgének, részletekbe menően tudunk a családjáról – szüleiről és a testvéreiről –, az iskoláiról és a tudományos munkájáról, az utazásairól, barátságairól, titokban írt dolgozatairól és börtönből kicsempészett leveleiről. Talán nincs még egy 20. századi teológus, akinek az élete ennyire részletesen fel lenne tárva számunkra, akinek a portréja ilyen ismert lenne a magyar olvasók előtt is.

    Bővebben

  • Nehéz idők, kreatív megoldások – Rendhagyó kiállításmegnyitó az Evangélikus Országos Múzeumban

    Néha a válságos helyzetek szülik a legújszerűbb megoldásokat. Az Evangélikus Országos Múzeumot új kiállításának rendezése közben érte a koronavírus-járvány. A tárlat összeállítói azonban az elkeseredés helyett másik utat választottak: március 26-án este virtuálisan, az interneten nyitották meg a „Pulszky Ferencz ajándoka” – Rézmetszet, gipsz, fénykép – fejezetek a műtárgymásolás történetéből címet viselő kiállítást, abban a reményben, hogy a művészet halhatatlanságával örömet és reményt tudnak csempészni a látogatók mindennapjaiba a rémület és a csüggedés időszakában.

    Bővebben

  • Érintésmentes húsvét

    Rendkívüli helyzetek rendkívüli szavakat hívnak életre. Ha néhány hónappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy „karantén”, „pandémia” vagy éppen „operatív törzs”, ezek számomra semmit sem jelentettek volna. Mára azonban az aktív szókincsünk részei lettek, és elkezdtünk az egyensúlyából kibillent hétköznapi életünkre találó, új kifejezéseket is alkotni. llyen az „érintésmentes” szó is, amelyet most már szinte mindenki arra a helyzetre használ, amikor a házhoz szállított ételt, csomagot anélkül veszi át a futártól, hogy vele közvetlen érintkezésbe lépne.

    Bővebben

  • Szokatlan böjti csend…

    Mi, Krisztus-követők a megváltásunk szempontjából legfontosabb időszak, a nagyhét eseményeihez és a húsvéti üres sírhoz a böjti úton át érkezünk. Ebben az időszakban tudatosan rá szeretnénk hangolódni Urunk hullámhosszára. Bár különbségek vannak a hagyományokban és a szokásokban, de valamennyi közösség célja mégis mindenütt ugyanaz: elcsendesedni. Olyan helyet, helyzetet találni, ahol elhalkulhat a bennünket körülvevő világ hangosan zakatoló moraja, hogy jobban hallhassuk és érthessük Urunk hangját. A böjti időben általában több hétközi alkalmat tartunk gyülekezeteinkben, hogy ez is segítse az elcsendesedést és az Úrral való kapcsolatunk elmélyülését.

    Bővebben

  • Ez csak a világvége? (Mt 8,1–13)

    Izgalmas írást olvastam A tékozló fiú önzése címmel Gyenge Zsolt tollából. A kritika Xavier Dolan Ez csak a világ vége című filmjét elemezte, szem előtt tartva a lukácsi példázatot. „Ábrázolni az űrt, hallhatóvá tenni a csendet, tapinthatóvá a hiányt – nem kisebb Xavier Dolan új filmjének tétje” – írja a szerző, és valóban, aki látta az alkotást, tudhatja: a kimondatlanság, a láthatatlanság és az érinthetetlenség uralja ezt a különleges, furcsa feszültséggel teli filmet.

    Bővebben

  • Miért jó evangélikusnak lenni? – Evangélikus hírességek vallottak

    Miért jó és mit jelent evangélikusnak lenni? Erről vall Bényi Ildikó televíziós műsorvezető, Gryllus Dorka színész, Gryllus Vilmos és Dániel előadóművészek, zeneszerzők, a Kaláka együttes tagjai, Novotny Zoltán újságíró, sportújságíró, riporter, Szente Vajk színész, rendező és Vida Máté válogatott labdarúgó, a DAC 1904 középpályása.

    Bővebben

  • A medve és a bálna

    Liz Climónak, a híres amerikai grafikusművésznek, könyvillusztrátornak egy két részből álló karikatúrája nagy kedvencem. Az elsőn egy lila esernyőt a kezében tartó barna medvét látunk, aki nagy víz közepén, egy pici szigeten ül az esőben, és egy körülötte úszkáló madárral beszélget.

    Bővebben

  • A pályán is jelen van a hit – Beszélgetés Vida Máté válogatott labdarúgóval

    Már egészen fiatal kora óta a sportok szerelmese. Kiemelkedő tehetségét a Vasas korán felfedezte, így a soltvadkerti evangélikus fiú már tizenegy éves korában Budapestre került. Ma magyar válogatott labdarúgó, a dunaszerdahelyi DAC 1904 játékosa. Evangélikussága örömmel és erővel tölti el, és szeretettel emlékszik vissza gyülekezetére és lelkészére, Homoki Pálra. Hit és futball viszonyáról is kérdeztük a huszonnégy éves Vida Mátét.

    Bővebben

  • Lélekkel, ismerettel

    Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjének gondolatai.

    Bővebben

  • Szeretetközösség

    Kondor Péter evangélikus püspök gondolatai.

    Bővebben

  • Zöld sivatag helyett virág, méhbölcső és rovarszálló

    A fogyatkozó élőhelyek, a rovarölő vegyszerek és műtrágyák használata, a káros hatású biológiai tényezők, valamint a klímaváltozás következtében a növények beporzását végző rovarok egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Erre kívánta felhívni a figyelmet dr. Vásárhelyi Tamás biológus kutató, címzetes egyetemi docens, nyugalmazott muzeológus, amikor egy maroknyi csapattal 2018-ban először hirdette meg az úgynevezett beporzók napját. Az azóta egyre sikeresebb március 10-i természetvédelmi kezdeményezésről a Magyar Természettudományi Múzeum tavaszköszöntő beporzóünnepi rendezvényén beszélgettünk.

    Bővebben

  • Méltó utódnak lenni

    Szemerei János evangélikus püspök gondolatai.

    Bővebben

  • Quaranta giorni

    Ha valaki statisztikát készítene arról, melyek voltak az elmúlt hetekben a közbeszédben leggyakrabban előforduló szavak, alighanem előkelő helyen szerepelne a karantén. Nem csoda, hiszen azzal a témával áll összefüggésben, amely az utóbbi időben érthető módon a leginkább foglalkoztatja az embereket.

    Bővebben

  • Erős vár a mi Istenünk!

    Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök gondolatai.

    Bővebben

Stránky

Odoberať 7144