Semmelweis berlini emlékezete – Jubilál Németországban a kézmosási mozgalom

Semmelweis berlini emlékezete – Jubilál Németországban a kézmosási mozgalom

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Makovitzky József
A hazánkban meghirdetett Semmelweis-emlékévben a magyar kulturális diplomácia külföldön is igyekszik ráirányítani a figyelmet Semmelweis Ignác Fülöp (1818–1865) orvosdoktor munkásságának történelmi jelentőségére. A berlini magyar nagykövetség május 25-én szimpóziumot rendezett, egy hónappal később pedig Európa legnagyobb egyetemi klinikájának, a Charité Universitätsmedizinnek a parkjában avatták fel „az anyák megmentőjének” mellszobrát.

A szimpóziumot, amelyet Semmelweis Ignác Fülöp születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a berlini magyar nagykövetségen rendeztek, Magyarország nagykövete, dr. Györkös Péter nyitotta meg. Ezután dr. Ivar Roots professzor, a Berlini Orvosi Társaság elnöke számolt be arról, hogy a Berlini Nőgyógyászok Társasága már 1850-ben felvette tagjai közé Semmelweis Ignácot. Emlékét mindmáig ápolják: 2015-ben – halálának százötvenedik évfordulója alkalmából – külön megemlékezést tartottak róla.

A szimpózium tudományos programja dr. Sepp Leodolter professzor (Bécs) Semmelweis Bécsben című előadásával kezdődött. A professzor ismertette Semmelweis zseniális következtetését, amelyet barátjának, dr. Jakob Kolletschkának a boncolási leletéből vont le. Felfedezését az orvostársadalom részéről meg nem értés fogadta, ám három nagy hírű professzor – Rokitansky, Hebra és Škoda – 1856-ban már őt javasolta a bécsi szülészeti klinika élére. (A tanszéket elégséges publikáció hiányában nem kapta meg.)

A következő előadást Papp Zoltán professzor tartotta. A Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, az Orvosi Hetilap főszerkesztője Semmelweis pesti „tudományos harcát” ismertette. Külön kitért fő művének bemutatására, az 1861-ben németül megjelent értekezésére – Die Ätiologie, der Begriff und Prophylaxis des Kindbettfiebers [A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése – a szerk.] – és a különböző német professzorokhoz küldött leveleire, majd felelevenítette, hogy Semmelweis földi maradványait 1965-ben budai szülőházának falában helyezték el.

A szintén budapesti Rosivall László professzor Semmelweis állatkísérleteit méltatta, Jens Uwe-Blohmer professzor pedig a semmelweisi tanok 1865 utáni diadalútját ismertette előadásában. A berlini Charité Universitätsmedizin professzora külön kitért a jénai Gustav Döderlein 1965-ös cikkére, amelyben – a német nőgyógyászok nevében – posztumusz bocsánatot kért Semmelweistől.

E sorok írója a korábbi ellenfelek közül a würzburgi Scanzoninak az állásfoglalását ismertette, aki 1867-ben végül is magáévá tette Semmelweis tanait. Rudolf Virchow, a celluláris patológia atyja viszont csak 1879-ben ismerte el ezeket, annak ellenére, hogy Wilhelm Lange heidelbergi és Alfred Hegar freiburgi szülészprofesszorok már 1863-ban bevezették klinikájukon a klórvizes bemosakodást.

Stefan Pollak professzor (Freiburg) előadásában a boncolásokkal összefüggésben taglalta a fertőtlenítés jelentőségét, melyet Rokitansky mondatával húzott alá: „A boncteremben a holtak tanítják az élőket – hic mortui vivos docent.”

A szimpózium további részében a kézmosás jelentőségéről értekeztek kiválóbbnál kiválóbb professzorok, utalva arra, hogy Németországban tíz éve hirdettek meg egy intenzív „kézmosási mozgalmat”, amelyhez több mint ezer klinika csatlakozott. A Semmelweis-szobor június 25-i avatásán megjelenteket a berlini Charité Universitätsmedizin orvos igazgatója, dr. Ulrich Frei professzor köszöntötte. Mint mondta, ha Semmelweis élne, csodálkozna, hogy az általa bevezetett kézmosás ma az egész világon „standard” a kórházakban mint a fertőzések megelőzésének legjobb módja. Külön kitért a Charité Közegészségügyi Intézete által szervezett, egész Németországra kiterjedő „kézmosásakció” jelentőségére. 

Dr. Györkös Péter nagykövet utalt arra, hogy ez a harmadik Semmelweisszobor Németországban. Az elsőt a Magyarországról a második világháború után kitelepített németek állíttatták 1971-ben Heidelbergben annak emlékére, hogy Wilhelm Lange nőgyógyászprofesszor már 1863-ban kiállt Semmelweis tanai mellett, és heidelbergi klinikáján bevezette a kézmosást. A második szobrot 2015- ben Hamburgban, az Asklepios Campuson avatták fel. A nagykövet szólt arról is, hogy ma mintegy négyezer német orvostanhallgató tanul különböző magyarországi egyetemeken. A német hallgatók gyakorlataikat többnyire a budapesti Semmelweis Egyetemen végzik, és a stúdium végén két országra szóló orvosi diplomát kapnak.

A Semmelweis Egyetem nevében e sorok írója arra a közismert tényre mutatott rá, hogy a semmelweisi tanok elfogadása a kollégák ellenállásába ütközött. Az igazi áttörés – tanainak végleges elfogadása – csak 1880 körül következett be. A krónikás idézte Lord Listert, aki több ízben is hangoztatta: „A modern sebészet Semmelweis Ignác Fülöpnek, Magyarország nagy fiának köszönheti a legtöbbet.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2018. augusztus 12-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Semmelweis Ignác -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!