Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket (Jer 31,9a)

Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket (Jer 31,9a)

Share this content.

Szöveg: Koczor György
Isten népe fogságban van. Az üdvprófécia első témája tehát a helyzetnek megfelelően a fogságból való megszabadulás. Meglepő, hogy az első szakasz a világtörténelmi fordulat következtében, az idegen földre deportáltakat letaglózó félelem és ámulat ecsetelésével kezdődik.

Jajkiáltást hall a próféta, félelemtől eltorzult arcokat lát, senki sem tudja, mi következik most és a legrosszabbra is fel kell készülniük az embereknek. A holnap bizonytalansága a férfiakat is páni félelemmel tölti el. Mivel a foglyok csak akkor térhetnek haza, ha a nemzetközi helyzet teljesen megváltozik, Jákobnak is végig kell szenvednie ezeket az időket és nem várhatja ki valahol elrejtőzve az események végét. Neki is át kell élnie azt a nagy napot, amelyhez nincsen fogható, amikor minden reménység egyelőre elveszettnek látszik.  De ahogyan majd a végső időkben az üdvösség eljöttét a messiási fájdalmak fokozott nyomorúsága előzi meg, ugyanúgy lesz ebben az esetben is. Megmenekül ugyan Isten népe azon a napon, de csak úgy, hogy a nyomorúságban tapasztalja meg a szabadulást. Nem az utolsó időkről van tehát itt szó, amikor kozmikus tragédiák vezetik be a Messiás visszajöttét, hanem az egész történelmi világrend megváltozásáról, amikor népek tűnnek el a történelem színpadáról. De Isten népe túléli ezeket a változásokat. Ez a megmenekülés azonban nem a véletlen műve lesz. Isten nyúl bele hatalmasan a történelembe. 

Egyedül neki köszönhetjük a szabadulást. Isten szedi le nyakunkról az igát és ő szakítja szét a köteleket. Ő vet véget az idegen uralomnak, hogy azután igazi Uruknak, Istenüknek szolgálhassanak, mégpedig a dávidi nemzetségből való királyuk vezetésével. Isten haza hozza népét és békében élhet majd a régi hazában. 

Arról tanúskodik, hogy nem szüntette meg szövetségét választott népével. Izráel esetében csak igazságos fenyítésről van szó, mert Izráel Isten szolgája, az ő védelme alatt áll, és új küldetést akar még Isten reá bízni. Nem elpusztítani akarja népét, hanem nevelni. 

Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket – hangzik a prófécia. Ezt a jelenetet úgy tudjuk elképzelni, mint amikor a tömegben elveszett gyermek végre rátalál az apjára. Eddig azért sírt, mert elveszett volt, de most már a megkönnyebbülés könnyei kenődnek szét az arcán. Apja a karjánál fogva vezeti hazafelé, és már összevegyül benne a félelem, a fájdalom és a biztonságérzet. 

Istennek nem az ítélet az utolsó szava. Az ítélet csak átmenet az Isten ajándékozta üdvösséghez vezető úton. Az Isten szeretete és igazsága közötti feszültség az ő üdvözítő akaratának nevelő szándékában oldódik fel. Nem egyszerű és könnyű ez az út, de hazafelé tartunk!

Ámen.

Elhangzott 2020. november 9-én a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!