Színpadon a Tízparancsolat is – A pécsi országos színházi találkozó versenyprogramja

Színpadon a Tízparancsolat is – A pécsi országos színházi találkozó versenyprogramja

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: EvÉlet-infó
Tizennégy produkció – köztük nyolc budapesti, egy vidéki és egy fővárosi koprodukció, valamint három vidéki és két határon túli előadás – kapott helyet a tizenkilencedik pécsi országos színházi találkozó (POSZT) programjában. A műsorfolyamban találhatunk a Tízparancsolatról vagy épp a bálványimádás megtagadásáról szóló előadást is.

Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a június 6–15. között megrendezendő POSZT versenyprogramját 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére.

A POSZT versenyprogramjában a budapesti Katona József Színház két előadása is helyet kapott: Máté Gábor rendezésében Fejes Endre és Tasnádi István Rozsdatemető 2.0 című darabja, valamint Garai Judit Jeanne d’Arc című műve, amelyet Hegymegi Máté vitt színre.

A Nemzeti Színház is két darabbal szerepel a fesztiválon: Georg Büchner Woyzeck című művével – ifj. Vidnyánszky Attila állította színpadra – és a Gyulai Várszínházzal közös produkcióval, Székely János Caligula helytartója című, a hagyomány és a hit kérdéseit feszegető drámájával, Szász János rendezésében.

Helyet kapott a pécsi programban az Örkény Színház előadásában Szvetlana Alekszijevics Secondhand című műve (Bagossy László és Kovács D. Dániel sokadmagukkal vitték színre) és a Radnóti Színház társulatától Székely Csaba 10 című darabja, mely a Tízparancsolatot dolgozza fel tíz egybefüggő történeten keresztül; rendezője Sebestyén Aba.

A Vígszínház Charlie Chaplin A diktátor című művével képviselteti magát a fesztiválon, Eszenyi Enikő rendezésében. (A darabról magazinunk 2018. november 18-i számában írtunk bővebben.) A József Attila Színház Nagy András Karenina, Anna című produkciójával érkezett (rendezte Telihay Péter). A Pesti Magyar Színház Eugène Ionesco A székek című abszurd drámájával (rendezte Szabó K. István) vett volna részt a POSZT-on, ám az egyik főszereplő, Béres Ilona hosszan elhúzódó betegsége miatt Per Olov Enquist A tribádok éjszakája című drámája lesz látható a Pinceszínház előadásában, Kiss Csaba rendezésében.

A versenybe jutott tizennégy előadás között szerepel még a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója, Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című színműve (rendezte Jaroszlav Fedorisin) és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában Tasnádi István Kartonpapa című darabja (rendezte Hargitai Iván). A debreceni Csokonai Színház Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Idióta című művét játssza a fesztiválon (rendezte Sardar Tagirovsky).

A határon túli társulatok közül a Szabadkai Népszínház előadásában Henry Farrell Mi történt Baby Jane-nel? című művét (rendezte Galambos Péter), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukciójaként pedig Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabját láthatja a közönség, amely Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka alapján készült (rendezte Radu Afrim).

Az előadások időpontjával és a jegyértékesítéssel kapcsolatos információk a Poszt.hu/programok oldalon találhatók. A versenyelőadások mellett sok más érdekes színházi, zenei és egyéb kulturális program is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 17–18. számában jelent meg 2019. május 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!