Találkozások helyszínévé válni

Találkozások helyszínévé válni

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Ittzés Szilvia
Sok-sok imádság, beszélgetések és hosszú előkészületek után tavaly novemberben megnyílt a közösségi ház Pilisen. Nyár eleji látogatásom végén Gulyás Árpád helybéli nagyapa kérte, hogy üljünk le körben, ne siessünk, nyugodtan hangolódjunk rá az áldásra, egy áldás mindig jól jön, az Úristent is be kell kapcsolni ide, a Bizsu-háznak és munkásainak az életébe: „Uram, áldd meg ezt a házat és a benne tevékenykedőket!” A házon és munkatársain valóban áldás van. De kik is ők?

Bánszki Sándor mérnök, volt pilisi presbiter a megérkezésemkor – lelkiismeretes gazdaként – éppen elszántan irtotta a parlagfüvet a ház körül. Sándor húsz éve segít egy másik projekt szervezésében: a Csepp a Tengerben Alapítványon keresztül a pilisi nevelőotthonos gyerekeket támogatja. Rendkívül tetszett neki Nagy Panka diakóniai munkatárs ötlete, amely szerint most már nem elég a nevelőotthon, azaz a Pilisi Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola lakóit segíteni, kellene egy közösségi tér a helyi, leszakadófélben levő, zömében roma gyerekeknek is.

Kulcs a jövőhöz

Nagy Panka huszonöt éve szeretett bele a segítői munkába. Még fasori diákként kezdett kijárni a nevelőotthonba játszani a gyerekekkel, felnőttként pedig már a többi önkéntest toborozza, szervezi a munkát, a focizni járó teológushallgatókkal segítenek a nevelőotthonban dolgozóknak. „Nem is tudom, mit csinálnánk, ha Pankáék nem járnának ide – dicsérte egy korábbi találkozásunkkor a középiskolásokból és egyetemi hallgatókból álló önkéntes csapatot Mátrai Edit gyülekezeti tag, a nevelőotthon igazgatóhelyettese. – Óriási dolog, hogy most már a környező romatelepek gyerekein is segíteni próbálnak.”

Panka lassan megismerte a helyi viszonyokat, a roma lakosság szerkezetét, és világossá vált számára, hogy a nehezen megközelíthető romatelepek megnőtt gyereklétszáma igen nagy kihívást jelent a helyi iskola és a tanárok számára. A gyerekek rossz időben elmaradnak, a lányokat kamaszkoruktól már gyakran otthon tartják, mert féltik őket. A létszám egyre nő, sokan a felújított pesti kerületekből, mások Erdélyből költöztek ide.

A ház megálmodásában és megvalósításában Panka társa az evangélikus Kotyinszkyné Gajdos Szilvia pilisi szociális munkás volt, aki a szomszédos Nyáregyházán hitoktató, hivatalból a térség családsegítője és gyámügyi referense. „Tíz évvel ezelőtt láttam, ahogyan a máltai szeretetszolgálat a szomszédos Móron elindított egy tanodát egy libahangárban, önkéntesek bevonásával. Rögtön tudtam, hogy nekünk is kell egy ilyen. Azóta mondogattam mindenkinek, imádkoztam érte, és amikor Pankával egymásra találtunk egy érzékenyítő kurzuson, amit az evangélikus diakóniai osztály szervezett, az álom kezdett megvalósíthatóvá válni.”

Szilvi a legtöbb családot ismeri a környéken, ahogy a nehéz lakókörülményeiket, a családi kríziseket, a sok iskolai fegyelmi tárgyalást, a pénzkezelési gondokat is. Meggyőződése, hogy bűn lemondani a gyerekekről, keresztyénként és hitoktatóként különösen is. „A gyerekek és az őket tanító tanárok a kulcs a normális jövőhöz. A gyerekeket nagyon sok mindenre meg kell tanítani, amit nem hoznak otthonról, a tanárokat pedig támogatni és segíteni kell.” Így aztán keresték a kapcsolatot a helyi általános iskolával is, hogy megtudják, miben tudnak segíteni, hiszen a gyerekcsapat ugyanaz. Mint kiderült, az egyik legnagyobb gond eljutni az iskolába. A gyerekek könnyen elmaradnak, hiszen a dűlőktől az iskola két-három kilométerre van, az út rossz, autó vagy busz nincs. Kellene egy iskolabusz, mint Amerikában, és Panka már szervezi is: a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség által használt kisbusz tanév közben befogható…

A házirend a kézzel írt Tízparancsolat

Háziasszony nélkül nincs közösségi tér. Gulyás Árpádné, Borika a sok betegséggel küszködő saját családjában három generációnak nyújt fizikai, anyagi és nem utolsósorban imádságos támaszt, emellett marad energiája a közösségi házra is. Őt unokája, Pisti hívta ide, és hamar kiderült, hogy Borika lehetne a ház lelke, és már csak az anyagi háttérre kellett megoldást találni. Ez végül a házzal együttműködő Kiút Egyesület szervezésében tudott megvalósulni. Így délelőttönként Borika vigyáz a házra, a látogatásomkor éppen a járvány alatti ebédosztást menedzselte. Később az adományként érkező ruhákat és élelmiszereket csomagolta, szortírozta. Ő szervezi a rendszeresen meghirdetett osztást, ami nem kis munka. Pisti segít neki, akivel amúgy angolul diskuráltam, hiszen a diákjaimnak küldött videójából már ismertem ezt az erősségét.

Néhányak kreatív merészségének köszönhetően a Bizsu-ház elindult. Sokan felkarolták az ügyét, imádkoznak, drukkolnak a sikernek, de még rengeteg munka van hátra. Az omladozó hátsó részen mérnökhallgatók dolgoznak Kemes Balázs DLA irányításával, de az állandó működéshez ember kell, az önkéntesek odavonzásához aktív Facebook-oldal és állandó marketing szükséges. A funkció is alakul még, noha Gajdos Szilvi már kitűzte a falra a házirendet, a kézzel megírt Tízparancsolatot.

Hogyan tovább?

A járvány előtti néhány hónapos működés alatt kiderült, hogy a hagyományos leckeírás előtt még sok mást is meg kellene tanítani a gyerekeknek: önismeretet, a közösségi normákat, a pénzkezelést, az indulatkezelést, a verbális kommunikációt, vagyis szinte mindent, ami az önbecsüléshez és a vele járó sikeres iskolai teljesítményhez kell. A járvány egyelőre időt adott az átgondolásra, hogy szeptemberben hogyan tovább. A gyerekek mindenesetre jönnének már, az önkéntes fiatalokat – egyházi iskolás diákokat, egyetemistákat, teológushallgatókat – pedig várják. A tervek skálája széles: ökumenikus roma bibliaolvasás Gulyás Árpád vezetésével, online korrepetálás mentorokkal, felnőttképzés a Kiút Egyesülettel, anyák támogatása a gyerekeken keresztül. Két fasori gimnáziumi osztály már sikeresen pályázott a Magyarországi Evangélikus Egyház Andorka Eszter programjához, hogy ősszel csoportos önkéntes munkaként töltsenek el néhány közös órát a gyerekekkel. „Eredetileg kint a telepen szerettem volna egy közösségi teret, de végül ez a ház volt eladó itt, beljebb a faluban. Végül nem bánom, mert ez így egy kicsit az integráció házává is tudna válni. A találkozások helyszínévé” – mondta még el Gajdos Szilvi.

Köszönet jár mindazoknak a támogatásáért, akik gyűjtéssel, önkéntesek toborzásával, adományokkal az ügy mellé álltak. Lehetetlen mindenkit felsorolni, de kiemelendő a Rózsák terei Evangélikus Középiskolai Kollégium és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium gyűjtése, a helyi Gubányi Károly Általános Iskola padjai és székei, a pilisi gyülekezet tagjainak adományai és önkéntes munkája. Valamint biztatunk mindenkit, főleg egyházunk tagjait és iskoláit: az odafordulás felemel és jövőt ad!

A szerző a pilisi Gubányi Károly Általános Iskola angoltanára.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 37–37. számában jelent meg 2020. szeptember 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!