Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Isten foglya – Filmbemutatóval egybekötött találkozó a MEÖT székházában

Budapest – Még meglehetősen kilátástalannak tűnt Andrew Brunson sorsa, amikor 2017. május 14-iki számában az Evangélikus Élet magazin beszámolt az akkor már több mint fél éve törökországi börtönben sínylődő amerikai misszionárius megpróbáltatásairól András – kereszt címmel, kérve az olvasókat, hogy imádkozzanak a lelkész szabadon bocsátásáért…

Ökumenikus megemlékezést tartottak a Reformáció parkban

Budapest – A budapesti Reformáció parkban tartották a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében meghirdetett Október a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat zárórendezvényét október 31-én.

Egyetértés és érték a fókuszban – A Reformáció Gálaesten jártunk

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében október 20-án tartották az idei reformációi gálaestet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A teltházas rendezvényen Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke tartott áhítatot, majd Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter mondott köszöntőt. A műsor gerincét a különböző stílusú, örömzenés szolgálatok adták.

Egy szívvel, egy szájjal

Miskolc – Regionális felekezetközi női találkozót rendeztek a Tiszáninneni Református Egyházkerület miskolci székházában, 2019. szeptember 28-án. A találkozót a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Női Bizottsága a reformáció hónapja programsorozathoz kapcsolódva szervezte. Célja az volt, hogy az ország különböző pontjain élő női szolgálók megismerjék egymást és a bizottság munkáját.

Ökumenikus könyvestet tartott a MEÖT

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Theológiai Szemle szerkesztőbizottsága szervezésében 2019. október 9-én ökumenikus könyvestre került sor a MEÖT székházában. Az alkalmat dr. Fischl Vilmos MEÖT főtitkár, valamint dr. Kádár Zsolt, a Theológiai Szemle elnöke és dr. Bóna Zoltán, a Theológiai Szemle főszerkesztője nyitotta meg.

Ökumenikus istentiszteletet tartottak az ünnep előestéjén

Budapest – Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás ünnepének előestéjén, 2019. augusztus 19-én, hétfőn Budapesten a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében.

„Nekünk csak bele kell állni”

Pünkösdváró ökumenikus ifjúsági pikniket rendezett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Ifjúsági Bizottsága csütörtökön. A különböző felekezetű szervezőket – egyházaik ifjúsági missziójáért felelős vezetőket – arról kérdezte meg a Református.hu, hogyan élik meg szolgálatukban a Szentlélek vezetését.

Közösségben Istennel és egymással – Felekezeti hovatartozástól függetlenül

Budapest – 2019. június 6-án, csütörtökön került megrendezésre a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Ifjúsági Bizottságának szervezésében a PIKNIK – pünkösdi ökumenikus ifjúsági est a MEÖT székházának udvarában.

PIKNIKkel ünneplik az egyház születésnapját

Budapest – Focikupa katolikus-protestáns örökrangadóval, evangélikus püspök igehirdető, pünkösdi és metodista dicsőítők, Taizé-imaóra – estébe nyúló piknikre várják a fiatalokat a magyarországi keresztény egyházak ifjúsági vezetői 2019. június 6-án, csütörtökön. A hagyományos pünkösd előtti ökumenikus zenés találkozó formájában megújul, de üzenete változatlan: valódi találkozásokra hívja a vizsgaidőszak közepén az egyetemista korosztályt.

Háború – Keresztény szemmel

Budapest – A háborúk indításának ideológiai hátterét járta körül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös konferenciája, amely a Keresztény teoretikusok, államférfiak és katonák háború elméletei címet viselte. A 2019. április 25-én tartott konferencián a meghívott előadók sokrétű, színes betekintést adtak a témába.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa csatornájára