Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Hat osztály indul a bonyhádi evangélikus gimnáziumban

Bonyhád – A bonyhádi gimnázium a 2021–22-es tanévben hat osztályt indít: egy nyolc évfolyamost nyelvi előkészítővel, egy hat évfolyamost, egy egy plusz négyéves Arany János Tehetséggondozót és három négy évfolyamost.

Ónodi Szabolcs: A gyerekek hosszútávú érdeke mindenek felett áll

Bonyhád – Összesen 47 éves pályafutás, ebből 37 év testnevelő tanárként, illetve 14 év igazgatóként a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban – eredményes évtizedek voltak ezek Ónodi Szabolcs életében, amelyek elismeréseként idén Prima díjat vehetett át.

Ének helyett zongora, fizika helyett űrkutatás és drónok a Petőfi-gimiben

Bonyhád – A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Reformáció napját a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban (PSEG). Színes programok, tartalmas előadások várták a diákokat pénteken, az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon.

Miniszteri elismerésben részesült a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanárnője

Bonyhád – Miniszteri elismerésben részesült versenyfelkészítő munkájáért Heidecker Edina, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium német nyelv és irodalom szakos tanárnője. Munkája sikerét több szép versenyeredmény, sikeres emelt szintű érettségi és nyelvvizsga jelzi.

Szép volt, fiúk!

Budapest – Május 30-án rendezték a Margit-szigeten a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Coca Cola szponzorálásával szervezett kupa döntőjét. A Coca Cola Cup országos középiskolai labdarúgó tornára közel 800 iskola lány- és fiúcsapata nevezett. (A képen: A Fasor 1904. Állnak: Bagdán Gábor, Práth Dávid csapatkapitány, Fekete Tamás, Fabiny Márton, Regős László Pál, Ferenczy Marcell. Térdelnek: Teleki András tanár, Jutasi Győző, Schranz Ambrus, Barcsay Csanád kapus, Pintér Dániel, Reichert Dávid.)

Elismert szellemi műhely – Együttműködési megállapodást írt alá a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara

Bonyhád – Együttműködési megállapodást írt alá a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara. A dokumentum immár hivatalos keretek között is megerősíti a hosszú évek óta jól működő szakmai kapcsolatot. Forrás: teol.hu, szöveg: V. B. Fotó: Máté Réka

MOZDULJ, BONYHÁD! – Hasznos időtöltésre ösztönzik a fiatalokat

Bonyhád – Összefogott az önkormányzat a társadalmi szervezetekkel és az intézményekkel annak érdekében, hogy a településen élő fiataloknak bebizonyítsák, a vakáció alatt is tölthetik hasznosan, aktívan szabadidejüket. „Mozdulj, Bonyhád!” néven indították útjára akciójukat. Forrás: teol.hu, szöveg: Vizin Balázs

A legjobb matekosok között tartják számon

Bonyhád – Az ország legjobb ifjú matekosai között tartják számon Bősze Zsuzsannát, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzős diákját. Az elmúlt hetekben három kiváló eredményt is elért. Forrás: teol.hu, szöveg: Vizin Balázs

Aki a diákjaival járta be a fél világot – Beszélgetés a bonyhádi evangélikus gimnázium egyik tanárával

Bonyhád – Gruber László buszba pakolja diákjait, majd „sofőrként” elkalauzolja őket a világ legszebb részeire. Úgy fogalmaz, a földrajzot nem lehet félvállról kezelni, hiszen végigkíséri egész életünket. Forrás: bama.hu, Dunántúli Napló, szöveg: Mészáros B. Endre

Lotz János nyelvészre emlékeznek születésének 100. évfordulóján Bonyhádon

Szekszárd – Lotz János (1913–1973) nyelvészre emlékeznek a hétvégén a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban, a világhírű tudós egykori alma materében születésének 100. évfordulója alkalmából. Forrás: MTI

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csatornájára