Wittenberg

Luther Wittenbergből nézve

Az id. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök által 2005-ben írt, és a Magyarországi Luther Szövetség 2005. április 30-án Budapesten tartott közgyűlésén elhangzott előadásának szerkesztett változatát (2008. március 25.) adjuk közre honlapunkon. A benne megfogalmazott gondolatok ma is aktualitással bírnak.

Vendégség Luther otthonában korona idején

Wittenberg – Luther Márton képviselői (Martin-Luther-Bund) vendégségbe hívták közép-európai szövetségeseiket az Úr 2020. évében, amikor a koronának nevezett járvány éppen visszaszorult. A meghívás célja az volt, hogy Luther külföldi tanítványai egy nyelvkurzus segítségével mélyebben elsajátítsák a germánus nyelvet, így többek között jobban tudjanak egymással teológia diskurzust folytatni. Utaztak is Luther otthonába, azaz Wittenberg városába a lengyel, a cseh, a szlovák, a szlovén, a lett, az észt lelkészek, teológushallgatók, egyházhoz kötődő személyek. Voltak köztünk idősek és fiatalok, hölgyek és urak. Természeten Luther magyar követői is elfogadták a meghívást, és tiszteletüket tették a reformáció szülővárosában. Magyarhonból két fős delegáció jelent meg a reformátor asztalánál: Buday Zsolt bényei lelkész (Zsolt diák) és Lukács Máté András galgagutai beosztott lelkész (Máté diák). Továbbá Romániából is egy magyar diák jött, Dinka Levente kolozsvári teológus hallgató.

Vezetőképző Wittenbergben

Wittenberg – A Lutheránus Világszövetség minden évben közös felkészülésre, informatív és lelki együttlétre invitálja az evangélikus egyházak frissen megválasztott vezetőit. A résztvevők megismerkednek a Világszövetség genfi központjával, majd a reformáció bölcsőjében, Wittenbergben mélyednek el a Biblia és Luther Márton vezetéssel kapcsolatos gondolataiban.

Nemzetközi szemináriumon találkozott öt kontinens idén beiktatott tizenkét evangélikus püspöke

Genf – Wittenberg – A genfi The Ecumenical Center és a Colleg Wittenberg adott otthont november 18–27. között annak az egyhetes szemináriumnak (RoNEL), melyet újonnan megválasztott püspökök részére szervezett a Lutheránus Világszövetség (LVSZ).

Csendeshét Genfben magyar püspökkel

Genf – Wittenberg – Csendeshetet tart a Lutheránus Világszövetség 2018. november 18. és 27. között Genfben és Wittenbergben az újonnan megválasztott vezetők, püspökök részére. A RoNEL program (Retreat of Newly Elected Leaders) középpontjában a fenntarthatósági programban részt vevő egyházi vezetés erősítése áll. A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről a nyár elején hivatalába iktatott Kondor Péter püspök kapott meghívást az eseményre.

A reformáció napján Wittenbergben prédikált Fabiny Tamás püspök

Wittenberg – 2018. október 31-én, a reformáció emlékünnepén a wittenbergi városi templom (Stadtkirche) 10 órás istentiszteletén szolgált igehirdetéssel dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Wittenbergbe viszi gondolatait Fabiny Tamás

Wittenberg – A reformáció 501. évfordulója alkalmából 2018. október 31-én Wittenbergben prédikál Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, azon a szószéken, ahol egykor Luther Márton.

A reformáció napja elősegíti a toleranciát és párbeszédet

Berlin – Hannover – 2018-ban a Német Szövetségi Köztársaság 16 szövetségi államából 9-ben már törvényes munkaszüneti nap lesz október 31., a reformáció napja. Az északnémet államok, így Bréma, Hamburg, Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein lakosai idén ünnepelnek majd először szabadnapjukon.

És mégis volt! – A 95 tétel kiszögezése

Wittenberg – Benjamin Hasselhorn és Mirko Gutjahr, a Sachsen-anhalti Luther-Emlékhelyek Alapítvány (Stiftung Luthergedenkstätten in Sachsen-Anhalt) tudományos munkatársai 2018. október 10-én mutatták be közösen írt könyvüket, amelyben azt kívánják bebizonyítani, hogy igenis megtörtént (és nem csak legenda) Luther Márton tételeinek a wittenbergi vártemplomra történő kiszögezése.

Szelíd evangélikus motorosok

Rádiós kollégám, Hajdú Tibor – aki szenvedélyes motoros – egy ideje szóban és levélben is úgy nyugtázza munkaügybéli egyeztetéseinket, hogy „Jau”. Én, bár nem értettem ezt a furcsa szócskát, nem firtattam a dolgot. Úgy gondoltam, nyilván jókedve van, következésképpen így hangzik nála a „jó”. De nem erről van szó. Ez ugyanis egy hitvallás! Megvilágosodásom ez ügyben az idei Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón történt, a Bogdányi Gáborral készített villáminterjú során. Az evangélikus motorosok sátránál találtam őt, akit egyházuk internetes munkacsoportjának vezetőjeként olvasóink közül sokan ismerhetnek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Wittenberg csatornájára