misszió

Cigányok közötti szolgálatban

Bük – „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7) – Cigánymissziós tapasztalatairól számolt be Szeverényi János országos missziói lelkész, akinek köszönhetően a cigánymisszió bekerült egyházunkban a hivatalos missziói munkaágak közé. Az előadás másik felében Bakay Péter lelkész, cigánypasztorációs referens szólalt fel, akinek munkáját 2015-ben Raoul Wallenberg-díjjal tüntették ki.

Hóseási idők

„Halljátok meg az Úr igéjét, Izráel fiai! Pere van az Úrnak az ország lakóival, mert nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban.” (Hós 4,1)

21. századi misszionáriusok

Ki ne vágyna egy távoli, egzotikus országban, érintetlen környezetben, elefántok közelében élni? Legalábbis így képzeljük egy misszionárius életét. De hogyan tesznek tanúságot Jézus Krisztusról a 21. századi misszionáriusok közel s távol? Jó András református és Jó Angelika evangélikus hitoktatók mesélnek nekünk, akik legutóbb egy évet töltöttek Dél-Ázsia egyik legrangosabb angol tannyelvű keresztyén bentlakásos intézetében. A szülők angolt és hittant tanítottak, míg gyermekeik csatlakoztak az iskola közösségéhez, amely a változatos kultúrák és vallások egyedi találkozásának színtere.

Dánok nézték meg a nyírteleki gyülekezetépítési munkát

Nyírtelek – Görögszállás – A Filadelfia Evangélikus Egyházközség gyülekezetépítési missziói és diakóniai szolgálatának megtekintésére álltak meg Nyírteleken a Félix keresztyén utazási iroda által szervezett dán csoport tagjai.

Íme a 2018-as missziói pályázat nyerteseinek listája

Budapest – Az alábbiakban közöljük azoknak az evangélikus gyülekezeteknek a listáját, akik az idei missziói pályázaton nyertek. A társult, illetve leánygyülekezettel rendelkező egyházközségek nevénél – akik nem közösen pályáztak – a felsorolásban vastag betűvel jeleztük, hogy melyik gyülekezet nyert a pályázaton.

Családi missziói nap a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Budapest – „Ti kinek mondotok engem?” mottóval kerül megrendezésre a családi missziói nap a Déli Evangélikus Egyházkerületben 2018. május 21-én Pestszentimrén. A részleteket a plakáton olvashatják.

Az ige teremt egyházat

Piliscsaba – 2018. március 20-án missziói konzultációt tartottak Szeverényi János missziói lelkész szervezésében Piliscsabán. Egyházunk missziói munkaágainak éves találkozóján igehirdetést tartott Gáncs Péter püspök az év igéje alapján: „Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen.” (Jel 21,6)

Mit vár az Y generáció Istentől?

Egy korosztály, akik gyülekezeteink holtterében vannak, néha látjuk, néha pedig szem elől tévesztjük őket. Beszélünk róluk, de bizonytalanok vagyunk, hogyan beszéljünk velük. Hogyan viszonyuljunk a híres Y generációhoz, azaz a mai egyetemista és fiatal felnőtt korosztályhoz? A mai magyar valóság a kivándorlással és a fogyó falvakkal, a pezsgő egyetemi városokkal sajátos képet fest erről a korosztályról. Hogyan élik ők meg a hitüket, és mi az, amit várnak ma az egyházaktól az Y generációsok?

Népegyház – diaszpóra – missziói terep: az egyházkormányzati elvektől a szervezeti modellekig

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke szeretettel hív minden érdeklődőt műhelykonferenciájára, melynek címe: Népegyház – diaszpóra – missziói terep: az egyházkormányzati elvektől a szervezeti modellekig. Az előadások fókuszában a Magyarországon jelenleg alkalmazott és az ideáltipikus egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek – biblikus, történeti és rendszeres – teológiai alapjai állnak.

Reformáció 500+ – egyházmegyei ifjúsági és missziói nap Sopronban

Sopron – Valószínű, hogy az 500+ kifejezést sokszor fogjuk még hallani, olvasni. Figyelmeztet, hogy a reformáció nem egy régmúlt esemény, amit egyszer megünnepeltünk azzal a felkiáltással, hogy „találkozunk száz év múlva”, hanem állandóan jelenlévő és megújuló kihívás és tükör: merre megy ma az életünk, hitünk? – Ez a felismerés hatotta át a Soproni Evangélikus Egyházmegye november 25-i, immár hagyományos missziói és ifjúsági napját.

Oldalak

Feliratkozás RSS - misszió csatornájára