Eszlényi Ákos

Közösségre hívva

Kerepes – Kistarcsa – Gyülekezetplántáló, missziói napra hívták a szervezők a kerepesi és kistarcsai evangélikusokat 2019. április 27-én. A Közösségre hívva elnevezésű rendezvényen minden korosztálynak kínáltak programot, a nap végén pedig dr. Fabiny Tamás püspök áldással küldte ki szolgálatba Eszlényi Ákos gyülekezetplántáló lelkészt.

Lelkészváltás az Ősagárdi Evangélikus Gyülekezetben

Ősagárd – Augusztus 12-én ünnepi istentiszteletre gyűlt össze az ősagárdi gyülekezet. Eszlényi Ákos távozása után – akitől július 29-én köszöntek el – Magyar Tamás helyettes lelkész bemutatkozó szolgálatával megkezdte lelkészi munkáját.

Elköszönt a legéndi gyülekezettől Eszlényi Ákos

Legénd – 2018. július 29-én, a vasárnapi istentiszteleten köszönt el Eszlényi Ákos és a Legéndi Evangélikus Egyházközség egymástól.
Feliratkozás RSS - Eszlényi Ákos csatornájára