Egy papné titkos naplójából

Tócsázunk

Már sokszor gondolkodtam rajta, milyen jó, hogy nem nekem kell kitalálni, milyen legyen az időjárás. Rendes volt az Úristentől, hogy magára vállalta ezt a macerás munkát. Nyilvánvalóan a legrémesebb feladatok egyike lehet ez: az egyik ember strandra készül, hisz június van, a másik aratni szeretne, hisz június van, ellenben például aki nem bírja a tartós hőséget, az mihamarabb enyhülést kívánna, az se baj, ha záporral érkezik… De ami még ennél is rosszabb, hogy vannak igazán vacak idők is, amelyeknek senki nem örül.

Nyitunk a világ felé

Sokat beszélgettünk a férjemmel arról, mennyire elegyháziasodtunk. (Jaj, de csúnya szó: tisztára, mint a háziasított állatok, nem?!) Alig értjük, amikor az emberek a kiállhatatlan, agresszív főnökükről, stresszes munkahelyükről, túlórázásról beszélnek. Itt nálunk még a siker szó is mást jelent.

A rettenthetetlen

Mindig azt hittem, jól kijövök a gyerekekkel, mert a másokéval olyan vidám dolog egy-két órát játszani. Vicces meg üdítő egyszerre. De amikor napi huszonnégy órában anya lettem, kiderült, hogy én is el tudok fáradni. Ilyenkor az elveim, miszerint soha nem fogok kiabálni vagy indulatból bármi meggondolatlanságot mondani, hirtelen semmivé foszlanak, és azon kapom magam, hogy undok anya vagyok. Egy gyereklélek-romboló buldózer.

Nyüzsgőék

Egy papné titkos naplójából címet viseli az Evangélikus Élet magazin sorozata, amelyet Füller Tímea ír. Íme a következő rész.

Papkisasszonyok

A gyerekeinket papkisasszonyoknak hívják. Azért ez jobb, mint a tisztelendőnénizés. (Igaz, arról meg lassan leszoktatom már a mieinket, kivéve a kemény magot, amely ragaszkodik ehhez a megszólításhoz.) Nem tudom, van-e ennek köze ahhoz, hogy szeretem igazi kislánynak öltöztetni a kicsinyeimet. Pörgős szoknya, virágos hajcsat, masni, fodor, csipke, kiskalap.

A parókia

A paplak az állandó készenléti állapot másik neve. Én legalábbis ennek éltem meg. A férjem tudatosan döntött úgy, hogy lelkész lesz, velem csak megtörtént, hogy papné lettem. Nem volt sem különösebb előképzettségem rá, sem ilyen ambícióim. Igaz, már előtte is jártam bibliaiskolába, gyülekezetbe, tartottam hittant, jártam terepre, ahol időnként a bőrén érezte az ember, hogy mi is az a misszió. De amikor hazamentem, újra csak egy ember voltam, aki álmos és nyűgös lehet, néha megbetegszik, vagy elfoglalt, szóval, hétköznapi. A parókia lett az a hely, ahol mindig papnénak kellett (volna) lenni.

Ismerkedés

Amikor papné lettem, több száz kilométerre kerültem mindattól és mindazoktól, amit és akiket ismertem és szerettem. Az egy szem férjem volt az egyetlen, akit jól ismertem új lakóhelyemen, aki, mint tudjuk, lelkész volt már akkor is. A lelkész hasonló a macskához: napközben jön-megy, a saját dolga után jár, aztán ha megéhezik, hazatalál. Így tehát gyűjteni kezdtem az új ismerősöket és barátokat, hogy berendezzem új életemet – szereplőkkel.
Feliratkozás RSS - Egy papné titkos naplójából csatornájára