MTVA

Vallás és szabadság – A Sztehlo-gyerekek

Budapest – 450 évvel ezelőtt Erdélyben az 1568-as tordai országgyűlés négy vallás — a katolikus, evangélikus, református és unitárius — szabadságát és egyenjogúságát mondta ki. A világon elsőként iktatta törvénybe a vallás-, és lelkiismereti szabadságot. A Magyar Média Mecenatúra Program által támogatott sorozatban egy éven át heti öt percben mutatjuk be a korszakalkotó országgyűlés eredményeit, a világ vallásszabadságára gyakorolt hatását. Megszólaló: Laborczi Dóra.

Októberben levetítik a Luther rajzfilmet a Magyar Televízióban

Budapest – Októberben, a reformáció hónapjában ismét műsorra tűzik a Luther rajzfilmet az MTVA csatornái, párosával, vagyis alkalmanként két-két részt sugározva az alábbi csatornákon és időpontokban.

Pünkösd a közmédiával

Budapest – Változatos műsorok lesznek pünkösd ünnepén a közmédia csatornáin, az alábbiakban ezeket ajánljuk.

Falra mászom ettől! – Dunaújvárosban különleges ifjúsági órán forgattak

Dunaújváros – 2018. április 25-én az MTVA stábja egy rendhagyó ifjúsági órát örökített meg Dunaújvárosban. A műsort a Duna Televízió közvetíti most vasárnap, április 29-én, 10.10-kor. Ebből adunk közre néhány werkfotót ízelítőül. A felvételen megelevenedik a gyülekezeti ifi élete, ugyanis a stáb nemcsak az igetanulmányozást, de a tollasozást, pingpongot, csocsót és falmászást is megörökítette.

Püspökkenyér – ezúttal a szemnek és a léleknek

Lassan benépesül a stúdió előtti társalgó a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületében, a budapesti Kunigunda útján. A Püspökkenyér című műsor felvételét mindig rövid megbeszélés és közös imádság előzi meg, amikor a résztvevők Isten segítségét kérik a munkájukhoz.

A francia terrortámadásról beszélgettek dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkésszel

Budapest – Franciaország 14 százalékát alkotják a bevándorlók, akiknek többsége a volt francia gyarmatokról érkezett – mondta Fischl Vilmos. A szakértő szerint egyre több városban alakulnak ki no-go zónák, ahol az érkezők saját kultúrájuk szerint élhetnek. Ugyanakkor sokan csalódottak, hogy milyen életet biztosít nekik a befogadó ország, ezért esetenként radikalizálódnak – tette hozzá.

Október 8-tól az MTVA is bemutatja a Luther-rajzfilmet

Budapest – A reformáció kezdetének 500. évfordulója tiszteletére egyházunk által készíttetett, Luther Márton életéről szóló rajzfilmsorozatot (rendezte Richly Zsolt, forgatókönyv Lackfi János, főcímzene Gryllus Dániel) műsorára tűzi a közmédia.

Az M5-ön lesz látható a továbbiakban a Püspökkenyér adása

Budapest – 2017. október elsején, 7 óra 5 perces kezdettel látható az M5 műsorán a Püspökkenyér című adás, amelyben Fabiny Tamás evangélikus püspök, a műsor vezetője beszélget egyházi vezető társaival, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsekkel, metropolitával és Steinbach József dunántúli református püspökkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökével.

Jónak lenni jó! – Idén az Ökumenikus Segélyszervezetnek gyűjt a közmédia

Budapest – Idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a kedvezményezettje a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányának.

Virágvasárnap evangélikus istentiszteletet sugárzott a Magyar Televízió Pilisről

Pilis – 2013. március 24-én, virágvasárnap a pilisi evangélikus templomból sugározta az ünnepi istentiszteletet a Magyar Televízió. Az adást az alábbiakban lehet megtekinteni.
Feliratkozás RSS - MTVA csatornájára