vélemény

Bő egy hónap telt el a házasság hete programsorozat óta, újra home office-ban, karanténban ül otthon az ország egy része. A mozik, éttermek, kávézók, színházak – ahol ismerkedni lehetne – még mindig zárva vannak. Társat találni ebben az időszakban még nehezebb. Megkérdeztük olvasóinkat a házasság hetével kapcsolatos érzéseikről, illetve hogy mit gondolnának egy „egyedülállók hete” rendezvénysorozatról. Nem reprezentatív felmérésünkben leginkább arra voltunk kíváncsiak, véleményük szerint vajon miért ilyen magas az egyedülállók száma, mi állhat a háttérben, és szerintük hogyan lehetne rajta változtatni.

Milyen nemi szerepek vannak a Bibliában? Kik azok a nők, akiktől a legtöbbet tanulhatjuk? Kiteljesedhet egy nő gyerek vagy párkapcsolat nélkül is? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Csáky-Pallavicini Zsófia pszichoterapeutával és dr. Varga Gyöngyivel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensével a KötőSzó blog és a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium szervezésében március 10-én megtartott online kerekasztal-beszélgetésen, amelynek központi témája a keresztény női identitás volt.

Budapest – A házasság hete programsorozat fontosságáról beszélt Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, az esemény fővédnöke hétfőn a Duna Televízió Család-barát című műsorában, és néhány személyes gondolatot, tapasztalatot is megosztott házasságról, gyermeknevelésről – tájékoztatta az MTVA Sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.

„Mondjon legalább egy érvet, ami amellett szól, hogy megéri!” – biztatott barátságosan az anyuka, miközben kamasz lánya azzal a bujkáló mosollyal az arcán figyelte a – minden bizonnyal kipirult – homlokomon legördülő kövér izzadságcseppet, mint amellyel a professzor figyeli a szigorlatozó diák vergődését, aki végső tartalékait mozgósítja a hőn áhított elégséges megszerzéséért. Őszintén megvallva kicsit így is éreztem magam.

Ellentmondásos kort élünk. A globalizáció mind gazdasági-politikai, mind emberi kapcsolataink terén domináns tényező, egyúttal pedig – a legtöbb esetben politikai alapon – láthatatlan, de annál valóságosabb törésvonalak húzódnak ember és ember, csoport és csoport, párt és párt, teológia és teológia között, amelyek távolabb visznek egymástól, mint bármely interkontinentális repülőgépjárat. Az így kialakult törzseken belül vannak a „jók”, kívül a „rosszak”.

Ilyen új szavakat tanultunk 2020-ban: covid, pandémia, nyájimmunitás, karantén. Az év vége felé gyakran használtam az „annus horribilis”, a szörnyű esztendő kifejezést.

A Covid-járvány második hullámának zenitjén járunk. Sokan úgy estünk át a betegségen, hogy észre sem vettük. És sokan aggódtak szerettükért, akinek látták szenvedését, megpróbáltatásait. Naponta szembesülünk az elkeserítő statisztikákkal, melyek szerint a halálozást tekintve lassan átlépjük a lélektani tízezres határszámot. Borzasztó, hogy el kell temetnünk egy hazai kisváros teljes lakosságát. A hírek és rémhírek mellett azonban fontos feltennünk a kérdést: miként éljük meg ezt az időszakot az érzések szintjén a lelkünkben, miként a fejünkben és a szívünkben?

Az elhúzódó pandémiás időszak újabb és újabb helyzetekben késztet reakcióra bennünket, keresztényeket is. Folyamatosan megválaszolandó kérdés templomaink vasárnapi nyitva- vagy zárvatartása, egyházi alkalmaink előírásoknak megfelelő megtartása vagy elhalasztása. Ami új, az a megérkező vakcina kérdése. Oltassam magam, vagy ne? Használ, vagy nem? Esetleg káros lehet? És itt említsük meg – ide nem hozva, de meglétüket tudatosítva – az összeesküvés-elméleteket is.

Vízkereszt ünnepe alkalmából olyan evangélikus testvéreinket kérdeztük, akik felnőttként kérték a keresztség szentségét. Nincs két egyforma út, amely a döntésig vezet – de az öröm és a hála szívükben Isten megszólító szaváért, Krisztus megváltó szeretetéért egymásra rímelően szép és megragadó...

Bár eleinte furcsa, de hozzá lehet szokni, hogy az új évadban lázméréssel indul a színházi este, és árgus szemekkel figyelik, hogy mindenki szabályosan viseli-e a maszkot. Ám mindez elenyésző kellemetlenség, mert jobbnál jobb előadások várják az érdeklődőket a járvány után újraéledő és még mindig sokszínű budapesti színházi életben. A most ajánlott négy színdarab mindegyikében etikai kérdések, elhibázott döntések, a megoldás és a megbocsátás lehetőségei kerülnek színre, ám más-más módokon. A néző pedig hol nevet, hol a sírással küszködik. Különböző műfajok, eltérő történetek; ami közös: a minőségi szórakozás.