Tóth Beáta

Egybecsengés – Hatékony különbözőség – 11. rész

Pápa– Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. A pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola vezetői remekül kiegészítik egymást: amit az inkább teoretikus beállítottságú igazgató elméletben kitalál, azt pragmatikus helyettese a valóságban is kivitelezi. Szücs Gáborral és Tóth Beátával beszélgettek.

Átadni a könyvek és a tudás szeretetét

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, feladataikról, céljaikról. Tóth Beátával, az Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtárának olvasószolgálati könyvtárosával az ismeretterjesztés fontosságáról és az olvasási szokásokról is beszélgettünk.
Feliratkozás RSS - Tóth Beáta csatornájára