egybecsengés

Egybecsengés – Hatékony különbözőség – 11. rész

Pápa– Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. A pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola vezetői remekül kiegészítik egymást: amit az inkább teoretikus beállítottságú igazgató elméletben kitalál, azt pragmatikus helyettese a valóságban is kivitelezi. Szücs Gáborral és Tóth Beátával beszélgettek.

Egybecsengés: Mélység és magasság – 6. rész

Bonyhád – Kiskőrös – Új sorozatot indított az EPSZTI honlapján. A távolságot találkozásra cserélés jegyében az evangélikus nevelés sokszínűségét és értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. A hatodik részben Illésné Pál Etelkával, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola titkárságvezetőjével és Suba Róberttel a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium portásával, paralimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportolóval beszélgettek.

Egybecsengés: Ész és szív – 4. rész

Kőszeg – Új sorozatot indított az EPSZTI honlapján. A távolságot találkozásra cserélés jegyében az evangélikus nevelés sokszínűségét és értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. A negyedik részben Illés Péter Gábor biológiatanárral, a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 55 éves igazgatóhelyettesével és Várallai Márkkal, az iskola 19 éves, logisztikát tanuló diákjával beszélgettek.

Egybecsengés: Kreativitás és hálaadás – 3. rész

Orosháza – Nyíregyháza – Új sorozatot indított az EPSZTI honlapján. A távolságot találkozásra cserélés jegyében az evangélikus nevelés sokszínűségét és értékgazdagságát hetente egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. A harmadik részben Bacsurné Nagy Ildikóval és Bozorády Ildikóval beszélgettek.

Egybecsengés: Tisztelet és hozzáállás – 2. rész

Marcaltő – Aszód – Új sorozatot indítottak az EPSZTI honlapján. A távolságot találkozásra cserélés jegyében az evangélikus nevelés sokszínűségét és értékgazdagságát hetente egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. A második részben Huszárné Németh Izabellával és Fáczán Zoltánnal beszélgettek.
Feliratkozás RSS - egybecsengés csatornájára