Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna

Együtt sírunk, nevetünk, írunk – Terézanyu felolvasóest a Rózsák terén

Budapest – Az Aranyanyu Díjat 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése céljából. Az elismerést olyan nőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A 2017-es év egyik díjazottja Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna kollégiumigazgató volt. Ez volt az oka annak, hogy egy Rácz Zsuzsa által életre hívott másik kezdeményezés, a kilencesztendős múltra visszatekintő Terézanyu-díj adventi felolvasóestje 2019. november 29-én épp a Rózsák terei Evangélikus Középiskolai Kollégium dísztermében zajlott.

Sérülteket vezet sikerre Szilvási Zsuzsanna

A sikeres oktatás kulcsa az elhivatott pedagógus, aki mindent elkövet azért, hogy minden egyes tanítványából kihozza a maximumot. Így juthatnak el diszgráfiás, diszlexiás, látás- vagy hallássérült diákok is az érettségiig, majd a diplomáig – ahelyett, hogy segélyen, betanított munkákon tengődnének egy életen át. Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna magyartanárral beszélgettünk.

Ez igen! Újabb díjat nyert Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna

Nyíregyháza – Rangos szakmai elismerésben részesült Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese. Idén ez már a második elismerése, hiszen ő nyerte az Aranyanyu díjat.

Evangélikus tanár a leginspirálóbb hétköznapi hős kategória jelöltje

Nyíregyháza – Az Aranyanyu díjas Kecskemétiné Szilvási Zsuzsannát, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesét ismét jelölték egy kitüntető címre. Ezúttal a Femcafé-gála leginspirálóbb hétköznapi hős kategóriájának jelöltje lett. A pedagógus tíz éve dolgozik azon, hogy saját módszereivel felkészítse a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat az egyetemi évekre.

Magas fordulatszámon

Ennek a történetnek több nyertese van. Az interjú készítésekor még nem sejthettem, hogy a Richter Aranyanyu díj pedagógus kategóriájának végső győztesével ülök-e szemközt, azt azonban biztosan tudtam, hogy Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna tanítványai, kollégái, egyházi ismerősei – s mindenekelőtt kislánya, férje, családtagjai – mind-mind nyertesei annak a kapcsolatnak, amely a mély hitű, tanítványaiért hegyeket is megmozgatni képes, mindig harmonikus, derűs tanárnőhöz fűzi őket.

A (tovább)tanulás mint egyetlen kitörési pont

Nyíregyháza – A hátrányos helyzetű és/vagy a fogyatékkal élők mindennapi problémái mellett a romák és a többségi társadalom (v)iszonyáról is szó esett szerdán a nyíregyházi Alvégesi Művelődési Házban rendezett „Sokszínű együttélés a társadalomban” című fórumon a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete szervezésében.

Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna a pedagógus kategóriában került a Richter Aranyanyu Díj döntőjébe – Elindult a közönségszavazás!

Nyíregyháza – A Richter Aranyanyu Díj az egyik legrangosabb hazai elismerés, amely az orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat és a szociális területen dolgozó nőket díjazza hetedik éve. Azokat a nőket, akik sokszor a háttérben maradva, kevés anyagi és erkölcsi elismerés mellett végeznek az egész társadalom számára felbecsülhetetlen értékű munkát.

Határon túl és összetartozva

Nyíregyháza – A nemzeti összetartozás napjával, flashmobbal, kiállítással, előadásokkal zárta a Nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium a Határtalanul programját. Forrás: szon.hu
Feliratkozás RSS - Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna csatornájára