Ukrajna

Milyen hatása lehet az ortodox egyházszakadásnak Finnországban?

Helsinki – A moszkvai és konstantinápolyi patriarchátus konfliktusa hatással van a Finnországi Ortodox Egyházra is. Bár az autonóm státuszt élvező finn ortodoxok Konstantinápoly fennhatósága alá tartoznak, hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak az oroszokkal is.

A Biblia és hálaadás napja

Nagydobrony – Ukrajnában 2018-ban a protestáns egyházak a Biblia évét ünneplik. Ehhez a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) is csatlakozott. Szeptember 23-án délután ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak Nagydobronyban, a református templomban, amely Héder Jánosnak, a KRE főjegyzőjének magyar és ukrán nyelven elmondott imájával vette kezdetét.

Továbbra is több mint egymillió ember szorul segítségre a szomszédos országban zajló háborús konfliktus miatt

Budapest – Az ENSZ humanitárius szervezetének (OCHA) becslései szerint az orosz–ukrán háború miatt otthonától jelenleg is távol élni kényszerülő 1,2 millió ukrán belső menekült mintegy 60 százalékának különösen nagy gondot jelent az élelmiszerek, a gyógyszerek, illetve a lakhatási feltételek drágulása.

Az ukrajnai robbanások kitelepítettjeinek segít az Ökumenikus Segélyszervezet

Kijev – A kelet-ukrajnai Balaklijában történt lőszerraktár robbanás nyomán tíz kilométeres körzetben 20 ezer embert telepítettek ki. A sorozatos robbanások ereje akkora volt, hogy a település épületeinek ablakai betörtek, több lakóház tetőszerkezetét pedig egyszerűen leszakították a lökéshullámok. A kitelepítettek legalább egy hétig nem költözhetnek vissza otthonaikba. Sokan rokonoknál, ismerősöknél találtak menedéket, 4500 embert közösségi szállásokon helyeznek el.

Ötvenhat tonnányi segély indult Ukrajnába

Budapest – Ötvenhat tonnányi, öt kamionnyi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára kedden Budapestről Ukrajnába, a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács koordinálásában.

Roma szakkollégisták jártak Kárpátalján

Nyíregyháza – A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából meghirdetett pályázatok egyikén az ERSZK is lehetőséget nyert, hogy a szolyvai emlékparkba látogatva ismerje meg a történelem egy sötét, a magyarság számára pedig feldolgozhatatlanul fájdalmas fejezetét. 2016. október 8-án a kertvárosi evangélikus gyülekezet tagjaival utaztak a roma szakkollégisták Kárpátaljára.

Mintegy 400-an vágtak neki a beregszászi jótékonysági futóversenynek

Beregszász – A tavaly ősszel hagyományteremtő szándékkal elindított futóverseny után idén másodjára is megrendezték a Beregszászi Jótékonysági Félmaratont. A szervező Ökumenikus Segélyszervezet célja, hogy minél több ember figyelmét irányítsa rá a kárpátaljai tevékenységükre, és minél több embert buzdítson a nehéz körülmények között élő családokat segítő segélyprogram támogatására.

Kelet-Ukrajnában még nincs vége a háborúnak – Több mint 50 ezer embernek juttattak élelmiszert egyházi összefogással

Kijev – Az Ökumenikus Segélyszervezet az ukrajnai krízis kirobbanása óta az ország tíz régiójában nyújt humanitárius segítséget: Kelet-Ukrajnában a belső menekülteket és a harcok dúlta „szürke zónában” az élőket támogatja, míg Kárpátalján a gazdasági krízis miatt nehéz helyzetbe került nagycsaládosoknak, idős embereknek segít. Genfi központú nemzetközi ernyőszervezete, az ACT Alliance tagjaként, az ökumenikusok nemzetközi összefogásban az elmúlt hónapokban több mint 50 ezer embernek juttattak élelmiszer és higiéniás csomagokat, téli tüzelőt, valamint háztartási eszközöket.

Gammalsvenskby – Svéd evangélikusok faluja Ukrajnában

Az Evangélikus Élet magazin legutóbbi számában emlékeztünk meg a magyarországi németek kitelepítésének hetvenedik évfordulójáról. Ahogyan írtuk, a második világháború után nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is kollektív felelősség alá vonták a német lakosságot. A kitelepítés azonban korábban sem volt ismeretlen gyakorlat. Szerzőnk jóvoltából most egy ukrajnai település lutheránus (!) lakosainak különös kálváriáját tárjuk olvasóink elé.

Nemes küzdelem a szegény gyerekekért – a jó tündérek oldalán – Interjú Bonnyai Sándorral

Példás összefogást szervezett meg egy békéscsabai evangélikus huszonéves, hogy a Kárpátalján élő szegény gyerekeknek is jusson meghittség és meglepetés karácsonyra. Azt tapasztalja, hogy az emberekben év közben is ott a szándék, hogy segítsenek. Békéscsaba „népmesei hősével”, Bonnyai Sándorral beszélgettünk, aki útja során hétfejű sárkányokkal, karácsonyi angyalokkal és „szimpla” jó tündérekkel is találkozik – jó hír, hogy legtöbbször az utóbbiakkal.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Ukrajna csatornájára