Prőhle Gergely

A visszaélés nem szünteti meg a helyes gyakorlatot

Budapest – „Minden politika – de a politika nem minden! És valahol itt nyílik fel számomra a keresztény szabadság igazi értelme" – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István püspök hétfő este a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A „keresztény szabadság" fogalma egykor és most címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke mellett Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, valamint Molnár Attila Károly és Hörcher Ferenc eszmetörténészek vettek részt.

„A személyesség a legfontosabb” – Prőhle Gergely volt a vendég Pápán

Pápa – Prőhle Gergely volt a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör október eleji összejövetelének vendége. A korábbi államtitkár, illetve helyettes államtitkár, jelenleg a Habsburg Ottó Alapítvány vezetője a körben a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként, világi vezetőjeként tartott előadást.

A Lutheránia és Prőhle Gergely felügyelő a német egység napján

Potsdam – Potsdam városa – Brandenburg tartomány fővárosa – az idei évben magyar napok keretében emlékezett meg Németország újraegyesítésének harmincadik évfordulójáról a német egység napjához kötődő eseményeken. Evangélikus egyházunk két alkalommal is közreműködött a magyar napok programjában.

Aláírták a varsói nyilatkozatot – Frissítve!

Varsó – 2019. szeptember 17-én írták alá Varsóban a V4-ek evangélikus egyházai azt a közös nyilatkozatot, amelyben napjaink kihívásaira reagálva célul tűzik ki, hogy a jövőben szorosabbra fűzik kapcsolatukat, és a Lutheránus Világszövetségen (LVSZ) belül a kelet-európai régió együttműködését kiemelten kezelik.

Ajándék tanulmányok – Kötet Fabiny Tamás születésnapjára

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói kara a 2016-os Teológia és nemzet, majd a 2017-es Teológia és reformáció című kötet után az idén Teológia és nyilvánosság címmel jelentetett meg tanulmánykötetet – a Luther Kiadó gondozásában. Az összeállítás Fabiny Tamás teológiai professzor, elnök-püspök előtt tiszteleg hatvanadik születésnapja alkalmából.

„Tudatosan kell felkészíteni a hallgatókat az európai karrierre is”

Budapest – Idén indult el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Tisza István Program, amellyel az intézmény a minőséget és a nemzetközi versenyképességet helyezi a középpontba. Ennek érdekében jelentős szervezeti változások történtek az egyetemen, így például megalakult a Stratégiai Tanulmányok Intézete is, Prőhle Gergely korábbi diplomata, államtitkár vezetésével. Vele beszélgetett a Bonum Publicum feladatokról, tervekről és jövőképről.

Schedius Lajos-emlékülést tartottak

Budapest – Lehet valaki egy személyben az esztétika professzora, filológus, lapszerkesztő, dramaturg, térképszerkesztő, pedagógiai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Deák téri evangélikus egyházközség felügyelője, a Kisfaludy Társaság alelnöke? Egy valóban polihisztor evangélikus, Schedius Lajos életéről rendeztek tudományos ülést és beszélgetést 2019. február 27-én.

Békességre intett újévi köszöntésében Fabiny Tamás elnök-püspök

Budapest – Évnyitó úrvacsorás istentiszteletet tartottak 2019. január 7-én a józsefvárosi evangélikus templomban, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, az Evangélikus Országos Gyűjtemény és az egyházkerületi püspöki hivatalok, valamint a Luther Kiadó munkatársai számára, hogy együtt kezdjék el Isten nevében a 2019-es évet.

Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel

Karácsonyi podcastadásunkban dr. Fabiny Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökével és Prőhle Gergely országos felügyelővel beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről, a most zajló tüntetésekről, a hajléktalanokat érintő rendeletről és egyházunk ehhez kapcsolódó, Márton-napi felhívásáról, valamint arról, hogy mi lehet karácsony valódi üzenete ebben a felfokozódott, megosztott helyzetben.

Országos felügyelővé való újraválasztásáról is kérdezték Prőhle Gergelyt az ATV-ben

Budapest – Az ATV Egyenes beszéd című adásában Krug Emília kérdezte Prőhle Gergely országos felügyelőt arról, hogyan értékeli, hogy immáron harmadik ciklusát kezdi meg a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként. A műsorban a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) volt főigazgatóját a körülötte kialakult kultúrharcról is faggatták. Prőhle Gergely először nyilatkozott menesztése óta.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Prőhle Gergely csatornájára