anyaság

Csak tömegben nem tudunk mit kezdeni a menekültekkel – Egy letaglózó színdarab az emberi sorsokról

Alföldi Róbert egy 2000-es évek közepén íródott menekülttörténetet mutatott be a hétvégén a Radnóti Színházban – tomboló sikerrel. A tapsvihar most leginkább nem a nevének szólt, hanem annak az emberi történetnek, melyet három órán át letaglózva nézett a közönség. Az előadásból nem tolakodott előre a rendező egyénisége, okosan a háttérben maradt, úgy beszélt a menekültekről, hogy nem pártpolitizált, ezért lett az egész megkérdőjelezhetetlenül erős és hatásos.

Imádkozó édesanyák

„Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Istennek ezen ígéretére alapozva jött létre az érdi imádkozó édesanyák hetenként, házaknál összegyűlő közössége az előző év októberében. Néhány éve egy kedves baptista testvér ajánlotta figyelmembe Fern Nichols Minden gyermeknek szüksége van egy imádkozó édesanyára (KIA, Budapest, 2011) című könyvét, amelyen keresztül Isten a szívemre helyezte, hogy legyünk az igének cselekvői is, ne csupán hallgatói.

Mit tennél meg azért, hogy gyermeked legyen? – Debra Bridwell: Gyermekre vágyva című könyvének ajánlója

A magyar könyvpiacon hiánypótló a Harmat kiadó gondozásában megjelent könyv, amely a gyermektelenséggel küzdő párok önsegítő kiadványa. Az Egyesült Államokban élő szerző elsősorban női szemszögből, de a férjek, hozzátartozók és barátok, valamint gyülekezetvezetők és keresztény lelkigondozók szempontjait is végiggondolva járja körül a témát.

Nem tündérmese – Gyermekkönyv az anyai alkoholizmusról

Bár a statisztikákat ismerjük, az alkoholizmus minden családban tabunak számít, és talán még inkább, ha az édesanya a szenvedélybeteg. Elekes Dóra személyes tapasztalatai alapján dolgozta fel ezt a témát, ráadásul gyerekkönyv formájában. A kísérlet, hogy erről humorosan, ráadásul a tíz-tizenkét éves gyerekek nyelvén szóljon, sikeresnek bizonyult: idén megkapta érte az Év Gyermekkönyve 2015 díjat.

A pásztor nem hagyhatja ott a nyájat: egy lelkésznő a bombák földjéről

Egy erdélyi lelkésznő, aki a református teológiáról kikerülve, a délszláv háború idején, önszántából ment Szabadkára szolgálni, és a bombázások kellős közepén sem hagyta ott a gyülekezetét. Később az épületek és a lelkek helyreállításában segédkezett. Most a hétköznapi közösség megélését ünnepli, egy tolna megyei kis faluban. Beszélgetés Surányi Réti Katalinnal háborúról és békéről, anyaságról és lelkészi szolgálatról, városi és falusi életről.

Babó

Babó a szélsőségek embere. Ezt már élete eddigi öt hónapja alatt is sikerült magabiztosan, tényként közölnie velünk. Először nem jött. Egyszerűen nem, semmi áron, évekig. Hiába várta a barátnőm olyan epekedve, készült rá az egész család vágyakozva: nem és nem. Aztán meg úgy jött, mint a nyári zápor. Puff, bele a közepébe, harmincöt hétre és – ő már csak ilyen – egész máshova, mint ahol várták. Na jó, ettől zsenge kora miatt eltekintünk.

Fizetek, csak hagyjatok szülni! – A mai magyarországi szülészeti rendszer abszurditásairól

„Ez a történet nem csak rólunk és korántsem csak a nőkről szól. A szül(et)és méltóságának és minőségének óvása össztársadalmi feladat, hisz a felnövekvő generáció életminőségére is döntő hatással lehet.”

Mélységekkel, magasságokkal teli boldog várakozás

Kaposvár – Anyukája azt mondja, egy kicsit a gyülekezet babája is, akinek éppen az év szökőnapján adott életet. A fiatal evangélikus lelkész házaspár sokat várt a kisfiú érkezésére. Pongráczné Győri Boglárka, az anyuka szerint a várakozás időszaka alatt a legnagyobb mélységeket és magasságokat egyszerre élték meg. Végül egy lombikprogram eredményeként öt kilóval megszületett Pongrácz Lázár.

A gyermekszülés nem öncél – Meddő nők a Bibliában

Anyának lenni, gyermeket szülni – Istentől kapott lehetőség vagy emberi elvárás szerinti kötelesség? Nehéz válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek a bibliai családokról szóló történetek etikai tanulságait firtatják. A vélemények kereszttüzében mégis érdemes végignézni azokat a különleges történeteket, amelyeket a Szentírás rejt magában: olyan nők történeteit, akik gyermektelenséggel küzdöttek.

Anyák napja: a tökéletlenséget is tanulni kell

Budapest – Orgonaág nélküli anyák napi interjú a mai keresztény édesanyák valóságáról és nehézségeiről, a hit megterhelő és megtartó erejéről, a szükségszerű áldozatvállalásról és az elkerülhető áldozatszerepről. Csáky-Pallavicini Zsófia családterapeuta-gyermekpszichológussal beszélgettünk.

Oldalak

Feliratkozás RSS - anyaság csatornájára