Marschalkó Gyula

Túrmezei-énekek digitalizálva

Evangélikus énekeskönyvünk értékes kincsei Túrmezei Erzsébet diakonissza költőnő énekversei és énekfordításai. Nem „csupán” mi, hanem katolikus, református, baptista és metodista testvéreink is nagy szeretettel énekelik a Túrmezei-alkotásokat. Most, születésének százhatodik évfordulóján azzal a jó hírrel szolgálhatunk, hogy hagyatékának feldolgozása során célegyenesbe jutott a korábban nem ismert vagy énekeskönyvünkben nem teljes egészében közölt énekszövegeinek digitalizálása.

Jézus az első! – Beszélgetés Marschalkó Gyula nyugalmazott lelkipásztorral

Budapest – Marschalkó Gyula lelkész 2016 karácsonyán töltötte be életének kilencvenötödik esztendejét. Különböző történelmi időszakokon átívelő, hosszú élet áll mögötte, amelyben közel hét évtizede hű társa Ani néni. Három gyülekezet lelkészeként szolgált negyvenöt éven keresztül. Nyugdíjasként szülőhelyére, Rákoshegyre vonult vissza, és további húsz évet töltött aktív szolgálatban Budapest XVII. kerületének evangélikusai között.

METRÓIMA 13. – Déli Pályaudvar

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. Az Aliansz imahét és az ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

METRÓIMA 12. – Széll Kálmán (Moszkva) tér

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. Az Aliansz imahét és az ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

METRÓIMA 11. – Batthyány tér

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. Az Aliansz imahét és a soron következő ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

METRÓIMA 10. – A Duna alatt

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. Az Aliansz imahét és az utána következő ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

METRÓIMA 8. – Deák Ferenc tér 2.

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. A vasárnap elkezdődött Aliansz imahét és az utána következő ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

METRÓIMA 7. – Deák Ferenc tér

METRÓIMA 6. – Astoria

METRÓIMA 5. – Blaha Lujza tér

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. A vasárnap kezdődő Aliansz imahét és az utána következő ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Marschalkó Gyula csatornájára