ökumené

Márvány, nátha, ökumené

Alegjobb barátnőim katolikusok. Aki a legjobban utál a világon, szintén katolikus. Ez talán meg is magyarázza, miért nem tudom egészen komolyan venni a felekezetek közötti komoly problémákat. Azt hiszem, sokkal inkább személyiségünk éretlen oldalai súrlódnak időnként egymással, ami persze nem vet jó fényt egyik félre sem. És hát mennyivel könnyebb azt mondani, hogy gondom van valakivel, mert más felekezethez tartozik, mint azt, hogy, mondjuk, irigység, képmutatás, rosszmájúság vett rajtam erőt a másik sikerei, eredményei miatt.

Kétoldalú ökumenikus püspöki találkozó volt Aszódon

Aszód – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház püspökei 2019. február 4-én, immár harmadik alkalommal találkoztak. Idén a megbeszélés helyszíne az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium volt, amelynek könyvtárában imádkoztak és beszélgettek az egyházi vezetők.

Steinbach József püspök az ökumenéről

„A megváltást, Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és visszajövetelének ígéretét nem lúgozhatjuk ki a bibliai üzenetből. Jézus Krisztus megváltó, mindent helyreállító kegyelme nélkül (1Kor 15,28), csak úgy, önmagában beszélni az igazságosságra való törekvésről utópia, emberi erőlködés, kirakat, önbecsapás, hazugság” – fogalmaz Steinbach József református püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének, akinek válaszát itt olvashatják.

Székely János püspök az ökumenéről

„Az ökumené, a teljes egység csakis odafentről kapott ajándék lehet” – fogalmaz Székely János római katolikus püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a szombathelyi megyés püspöknek, akinek válaszát itt olvashatják.

Ferenc pápa az ökumenikus imán: Súlyos bűn lekicsinyelni más keresztények ajándékait!

Róma – 2019. január 18-án a pápa esti dicséretet vezetett a Szent Pál-bazilikában. A közös liturgián a Rómában élő többi keresztény felekezet képviselői is jelen voltak. A vesperás végén Ferenc pápa két másik egyházi vezetővel közösen áldotta meg a hívőket.

Szemerei János püspök az ökumenéről

„A 21. század nagy kihívása az, hogy az óvatos barátkozást és a mosolydiplomáciát képesek leszünk-e mély, érdemi párbeszédre változtatni” – fogalmaz Szemerei János evangélikus püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének, akinek válaszát itt olvashatják.

Orosz Atanáz püspök az ökumenéről

„Megosztottságunk ma már eget verő botrány” – fogalmaz Orosz Atanáz görögkatolikus püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a miskolci megyés püspöknek, az ő gondolatait olvashatják.

Mit jelent az ökumené a 21. században?

Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést Márfi Gyula katolikus érseknek, Orosz Atanáz görögkatolikus, Steinbach József református, Székely János római katolikus és Szemerei János evangélikus püspököknek. Válaszaikat az imahét folyamán fogjuk teljes egészében közölni. Most egy-egy gondolattal világítjuk meg, hogyan látják a felekezetek püspökei az ökumenikus párbeszéd jelenét.

Közösség, egység – csak évente egy héten át?

Amikor a különböző felekezetekhez tartozók meglátják a másikban a krisztusit, nyitottak lesznek egymás iránt, ki mernek lépni saját, megszokott közösségük, gondolataik, megrögzöttségeik falai közül – itt kezdődik a valódi ökumené, melynek révén mély szeretetközösség alakulhat ki nem csak az együtt szolgáló lelkészek, de a különböző felekezetű gyülekezeti tagok között is. A 21. században keresztényként csak összefogással érhetünk el valamit. Az alábbiakban evangélikus lelkészeket kérdeztünk: mi a véleményük a minden év január harmadik hetében tartott ökumenikus imahétről, és milyen tapasztalatokat szereztek a közös szolgálatok során.

„Jöjjetek, mert már minden készen van!” – Nők világimanapja

Budapest – A 2019. március 1-jei női világimanap programját a szlovén asszonyok állították össze. A Lk 14,17 igeszakaszt fókuszba helyező, „Jöjjetek, mert már minden készen van!” című program a társadalmi periférián élőkre irányítja figyelmünket. Ugyanakkor foglalkozik a vendégvárás-vendéglátás, Jézus asztalközösségei és a diakónia, egymás felé fordulás témakörével egyaránt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára