Kránitz Mihály

Mi a helyzet a tolerancia és ökumené terén?

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Theologiai Szemle-szerkesztőbizottsága tudományos ülést tartott a tordai országgyűlés 450. évfordulója kapcsán. A konferencia fókuszában a felekezetek közötti párbeszéd és az abból következő ökumenikus nyitottság állt.

Az egységkeresés fontossága – Kránitz Mihály az ökumenéről

Krisztus testének, a keresztény egyháznak az egységéért 1908-ban tartottak először imanyolcadot, 1966 óta pedig az Egyházak Világtanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága és a vatikáni Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács közösen készíti elő az évente januárban megtartott ökumenikus imahetek anyagát. Az ez évi imahét alkalmából keresztény egyházak vezető tisztségviselőit kérdeztük: mit jelent számukra az ökumené?

„Békévé oldja az emlékezés"? – A reformáció helyzete napjainkban

Pápa – Az ökumené olyan lehetőség, mely a különbözőségekről a Krisztusban történő egységre helyezi a hangsúlyt. Ez derült ki Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese és Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja disputáján Pápán.

Egyház és reformáció – Provokatív és egységet kereső kérdések a MEÖT konferenciáján

Budapest – Mi is történt valójában 500 évvel ezelőtt? A forráshoz való visszatérés jelentheti azt, hogy megírjuk a mi 95 tételünket? Elcsépelt a megújulás gondolata, vagy valós tartalmat helyezünk mögé? Mit jelent a keresztény egység? A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Október a Reformáció Hónapja Bizottsága által szervezett konferencián előadott többek között Korányi András, Kránitz Mihály és Köntös László is.

Mit jelent az erőszak?

Budapest – Hogyan álljunk az erőszakhoz? Milyen bibliai történetek mutatják az erőszakra adható keresztény válaszokat? Létezhet-e megbékélés nélküli kereszténység? Az erőszakról tartott nyilvános szimpóziumot a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theológiai Szemléjének szerkesztőbizottsága.

Miért hiszek? – Bemutatták a Gáncs Péter elnök-püspökkel készült interjúkötetet

Budapest – Nyitott ajtót adtam eléd címmel jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában a Gáncs Péter elnök-püspökkel készült interjúkötet. A Deák téri Evangélikus Egyházközség nagytermében Kránitz Mihály mutatta be a Miért hiszek? sorozat legújabb kötetét. A kötetbemutatón Zimányi Ágnes kérdezte a püspököt.

Az egyház mint a Szentháromság képmása – könyvbemutató és beszélgetés az egyház jelenéről

Budapest – Miroslav Volf Képünkre és hasonlatosságunkra című, a Harmat Kiadó gondozásában megjelent kötetét mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében. A szentháromságtan teológiai értelmezésével foglalkozó könyv bemutatóján Kránitz Mihály, vallástörténész, a PPKE tanára, Szűcs Ferenc, a KRE Hittudományi Karának emeritus professzora és Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke disputájára került sor 2013.május 8-án, Fabiny Tibor, a KRE Hermeneutikai Kutatóközpont vezetőjének moderálásával. Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Feliratkozás RSS - Kránitz Mihály csatornájára