Győri János Sámuel

Üdvösségünk az Úr Jézusban van!

Negyven év után találkozott az egykori békéscsabai evangélikus ifjúság június 22-én Telekgerendáson. Nemzedéknyi idő után is igény volt a közösségre, imára, énekre, igére. Harmincan jöttünk össze az ország több pontjáról, különböző felekezetekből, és még ugyanennyi tagot tartunk számon, akik különböző okok miatt most nem tudtak eljönni, de üzentek vagy írtak.

Hogyan keletkezett a Próféciák földjén című 1989-es filmem? – Győri János Sámuel gondolatai

Az 1989. év nemcsak Magyarország életében hozott rendszerváltozást, hanem életembe is sok mozgalmas dolgot hozott el. In medias res: mi úgy mentünk ki Svájcba, illetve Izraelbe 1989 őszén, hogy nem is sejtettük, már nem abba az országba fogunk megérkezni, ahonnan elindultunk. Közben történt meg ugyanis a rendszerváltás.

30 évvel ezelőtt: ŐSÖK 1989.

Ősagárd – Győri János Sámuel 1989-ben harmadik alkalommal rendezte meg Ősagárdon az ŐSÖK (Ősagárdi Ökumenikus Könnyűzenészek) találkozóját. Az erről készült archív videókat adjuk most közre.

Átadták a keresztény könnyűzenei Szikra-díjakat

Budapest – Mások mellett a The Sign együttesnek, Fóris Ritának, a Magidomnak és Kübler Dánielnek ítélték oda idén a Szikra-díjat, míg Győri János Sámuel életműdíjban részesült. A keresztény könnyűzenei elismeréseket 2019. február 22-én adták át a Várkert Bazárban.

A teremtés üzenete

Várpalota – A teremtés üzenete címmel tartott előadást Győri János Sámuel Várpalotán, a Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda aulájában 2018. október 11-én. „A teremtés története nem egy elbeszélt történés, hanem napjainkig ható üzenet, napjainkban is zajló folyamat” – vallotta az evangélikus lelkész. Az alkalomról készült videofelvételt itt tekinthetik meg.

A ZMC első felvételei: Ősök, 1987

Ősagárd – Győri János 1987. július 5-én Ősagárdon először szervezte meg az Ősök elnevezésű magyarországi ökumenikus keresztyén találkozót, melynek mottóját a Jel 15,2-ből választották: „…kezeikben voltak az Istennek hárfái.”

Előadták a Karácsonyi oratóriumot Soroksáron

Budapest – Soroksár – A Táncsics Mihály Művelődési Házban az evangélikusok által szervezett adventi koncerten, 2017. december 10-én bemutatták Győri János Sámuel lelkész 1970-ben írt Karácsonyi oratóriumát. Vezényelt Márkus Jánosné. Énekelt a soroksári evangélikus és katolikus gyülekezeti vegyeskar.

Győri János Sámuel beiktatási prédikációja Pesterzsébeten

Budapest – Győri János Sámuel 2017. októberében búcsúzik a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközségtől, ahol már 1991 október elsejétől szolgálnak feleségével. Ezúttal a beiktatási prédikációját adjuk közre.

Történelmi jelentőségű évnyitó Soroksáron

Budapest – Soroksár – A címben szereplő kijelentés Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök beszédjében hangzott el 2017. szeptember 10-én. Történelminek nevezhető az évnyitó több vonatkozásban is. Egyrészt a világ evangélikusai most ünneplik az ötszáz éves reformációt. Luther Márton 1517. október 31-én tűzte ki a híres 95 tételt a wittenbergi vártemplom ajtajára. Történelmi, mert a soroksári evangélikusságnak eddig nem volt temploma. Magyarország kormánya jóvoltából azonban támogatást kapott a gyülekezet templomépítésre. Így a 23. kerületnek is lesz gyülekezési helye.

Állj a lábadra!

„Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: »Állj a lábaidra egyenesen!« Ekkor az talpra ugrott, és járt.” (ApCsel 14, 8–10)

Oldalak

Feliratkozás RSS - Győri János Sámuel csatornájára