vezető

Áder János adventi díszebéden látta vendégül a határon túli egyházi vezetőket

Budapest – 2018. december 19-én a Sándor-palotában a köztársasági elnök adventi díszebéden látta vendégül a határon túli egyházi vezetőket.

Mi a jó vezető feladata és mi nem?

Néhány évvel ezelőtt egy török faluban a helyiek horrorfilmbe illő jelenetnek lehettek szemtanúi. Végignézték, ahogyan a legelésző nyájból egy kiváló bárány a közeli sziklafalról a mélybe veti magát, majd ezerötszáz társa követi őt. Ahogy a helyiek leértek a sziklafal aljához, egy hatalmas gyapjúhegyet találtak: négyszáz bárány odaveszett, de gyapjukkal megmentették a többi, utánuk érkező állatot. Tragikomikus eset: vajon mi történhetett? Mit hallhatott onnan lentről az az egy szerencsétlen, ami után levetette magát a mélybe, és maga után vonzotta a többit is? Hol volt a pásztor, akinek vigyáznia kellett volna rájuk?

Áder János adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit

Budapest – Az ünnepek, az évfordulók erősítik összetartozásunkat, az egyházaink tanítása pedig sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben – mondta Áder János államfő, aki hétfőn adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit.

Áder János: embert és embert is egymáshoz kapcsolnak az egyes felekezetek lelkészei

Budapest – A világban a lelkész – legyen bármilyen felekezetű – embert és embert is egymáshoz kapcsol, nemcsak égi és földi között közvetít – mondta a köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott díszebéden hétfőn a Sándor-palotában. Az eseményen az államfőn és a meghívott egyházi vezetőkön kívül részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Reformáció hétről hétre: Reformáció és szeretetszolgálat

A Reformáció hétről hétre című, a Duna Televízióban, illetve a Duna World műsorán futó sorozat huszonharmadik ötperces epizódjában megszólalt Kőrösi-Gilicze Réka a Református Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, aki a diakóniai szolgálat fontosságáról és hangsúlyairól beszélt. Az adás a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült.

Luther megreformálni akarta az egyházat, nem megosztani: mondta a pápa a finn ökumenikus küldöttségnek

Róma – Csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban Ferenc pápa a Finnországból érkezett ökumenikus küldöttséget, akik immár 30 éve hagyományosan Rómába zarándokolnak Szent Henrik ünnepe alkalmából. A látogatás egybeesik a keresztény egységhéttel, amely a megtérésből kiinduló közeledésre szólít minket. Az igazi ökumenizmus ugyanis a Jézus Krisztusnak való megtérésen alapszik. Ha együtt közeledünk Hozzá, akkor egymáshoz is közelebb kerülünk – állapította meg a pápa.

Áder János a magyarországi egyházak vezetőivel találkozott

Budapest – A magyarországi egyházak nemcsak hirdetői, hanem eltökélt munkásai is a szeretetnek – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden, a Sándor-palotában.

Ha egy tag szenved, a többi is szenved vele! – Katolikus-evangélikus békeüzenet a világnak

Malmö – A világ szenvedőivel együtt érző egyházakra és azokban munkálkodó emberekre van szükség ma, amikor háború, békétlenség, klímakatasztrófa és igazságtalanság, gyűlölködés pusztít a világ számos régiójában. Olyan közös bizonyságtételekre van szükség, hogy lássuk, lehet „a szeretet őrületével” is viszonyulni a problémákhoz.

Ifjúsági vezető klub volt Szolnokon

Szolnok – A 2016/17. évi ifjúsági klub sorozatának első alkalma 2016. október 21-én és 22-én kezdődött el a Szolnoki Evangélikus Egyházközségben. A sorozat témájának előkészítését Kiss Szabolcs Máté és Győri Péter Benjámin lelkész dolgozta ki.

Vezetői műhely felsőfokon

Budapest – Sajtótájékoztatóra került sor a MOM Kulturális Központban a GLS Nemzetközi Vezető Konferencia hazai szervező csapata és a védnökséget vállaló szervezetek képviselőinek részvételével 2016. szeptember 21-én. Elhangzott, hogy idén harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a GLS Nemzetközi Vezetői Konferenciát, mely a Chicago melletti Willow Creek Gyülekezetből indult el, és ma már a világ több mint 120 országában tartják meg évről évre. A rendezvény időpontja: 2016. október 7–8., a helyszín: a MOM Kulturális Központja.

Oldalak

Feliratkozás RSS - vezető csatornájára