Szentháromság

Miről szól a nyár – Csak uborkaszezon vagy netán az év vasárnapja?

„A Szentháromság dogmája valójában az emberről is szól. Ha rácsodálkozunk Isten létének misztériumára, akkor felfedezhetjük emberi életünk titkát is” – fogalmazott Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök a Kossuth Rádió Evangélikus félórájában, 2019. július 22-én elhangzott jegyzetében. Alábbiakban a teljes szöveget közzétesszük.

A Szentháromság ismerete és szolgálata

Túróczy Zoltán Ne félj! című áhítatos könyvének gondolatait szeretnénk közreadni honlapunkon az evangélikus püspök hagyatékát gondozó Túróczy-hagyaték Alapítvány kérésére. Szentháromság ünnepe.

Nikodémus találkozása a „három-az-egyben” és „egy-a-háromban” Istennel

Az egyházi naptárban ma Szentháromság ünnepe van. A vasárnap evangéliumának középpontjában Nikodémus áll, aki csak éjszaka mer Jézushoz menni. De beszélgetni akar vele, útbaigazítást vár tőle. A nagytanács tagjaként nem vállalja a nyilvánosságot. Tekintélyes férfiúnak, ismert embernek számít. A közéletben szerepel, sőt a nagytanács – ma úgy mondanánk: az országgyűlés – tagja. A János evangéliumának 3. részében olvasható történet szerint Jézus szívesen fogadja Nikodémust. Időt szán rá. Nem mondja, hogy már késő van, ezért a képviselő úr szíveskedjék majd munkaidőben felkeresni. Ő elfogadja ezt a tétova közeledést is. Mert ő megbecsüli „a Nikodémusok óráját”.

A Szentháromság titkát megérteni

Szent Ágoston egyszer a tengerparton sétált és a Szentháromság titkán elmélkedett. Egyszer csak észrevette, hogy egy apró gyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe próbálja átmeríteni. Megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt: látod, a tenger vizét akarom ide átönteni. Gondolod, hogy ez sikerül? – kérdezte a püspök. Miért ne hinném – válaszolt komolyan a fiúcska, aki Isten angyala volt – te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e kis kagylóval kimeríteni, mint neked a Szentháromság titkát megérteni. Szöveg: dr. Fabiny Tamás, forrás: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság, 2013. május 26.

Luther Márton gondolatai a Szentháromságról - Szemelvények reformátorunk Házi kincstárából

Szentháromság vasárnapján. Evangyéliom: János 3. rész, válogatta: Garai András, forrás: www.garainyh.hu

SZENTHÁROMSÁG-szobor – Videó!

A budapesti Szentháromság-szobor Budapest I. kerületében áll a Szentháromság téren, a Mátyás-templom előtt. Ezt a fogadalmi oszlopot mutatja be a Zákeus Média Centrum filmjében Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész. Közreműködött: Horváth Kornél, operatőr - vágó: Győri András Timótheus
Feliratkozás RSS - Szentháromság csatornájára