tüntetés

Bűnös vagy nem bűnös? – Avagy ellentüntetés helyett

Közel tíz éve már, hogy Norbi, a neves aerobiktréner kimondta: „A kövér ember nem bűnös.” És bejelentésének különös következményei lettek. Attól, hogy valaki nem undorodott tőlük, hanem magával egyenértékűnek ítélt meg számtalan elhízott embertársat, sokan változtatni kezdtek az életmódjukon, komolyan, kitartóan edzenek, diétáznak, és mindennek eredménye is van: fogynak. Egészségtelen, már sok mindenben korlátozó súlyfölöslegük terhétől szabadulva kissé testesebb, de fitt férfiakká és nőkké változtak sokan.

Sok ezren tüntettek Kölnben az emberséges menekültpolitikáért

Köln – Körülbelül 7 ezer ember tüntetett vasárnap a kölni dóm előtt az emberséges menekültpolitikáért. A demonstrációt civil szervezetek, egyesületek, pártok, valamint az evangélikus és a református egyház szervezte, írja az WDR.

Tüntetésre hív Romániában a magyar oktatásért az evangélikus egyház is

Marosvásárhely – Kolozsvár – A romániai magyar kisebbségi közoktatás ellen szól a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működésének megakadályozása a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerint. Éppen ezért tüntetésre hív Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Székely Nemzeti Tanács és az evangélikus egyház is.

„Képes vagyok!” – Rehab Critical Mass 2016

Budapest – Harmadik alkalommal tartották meg vasárnap a fogyatékkal élők, valamint a velük szimpatizálók a Rehab Critical Mass felvonulást azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők problémáira, társadalmi kirekesztettségére.

Abortusztabletta és oltáriszentség – Avagy hogyan ismerjük fel saját határainkat

Vannak olyan minimumok, amelyek egy demokratikus társadalomban alapnak számítanak. 2016 van, amikor már kínos szexistának lenni, de az is ugyanennyire kínos, ha valaki gúnyt űz a másik vallásából. A lengyel nagykövetség előtt múlt vasárnap civilek tüntettek az abortusz teljes betiltásáról szóló tervezet ellen, melynek során az előbbi minimumot áldozták fel az utóbbi oltárán.

Egyházi iskolák és a pedagógustiltakozások – a feszültség és a túlterheltség beszivárog minden intézménybe

Végre észrevette az iskolák bajait a társadalom, a pedagógusok, szülők tiltakozásaival van tele TV, rádió, internetes és nyomtatott sajtó. Végre észrevettük a bajokat mi magunk az iskolákban. Nem szeretném elmagyarázni, hogy mik a pedagógusok fő problémái, erről nap mint nap születik számtalan írás.

Zöldek tüntettek a paksiatomerőmű bővítése ellen – Béres Tamás: „A nukleáris technológia emberellenes!”

Budapest – Budapest – A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről szóló orosz-magyar megállapodás ellen tüntettek civil szervezetek, 2014. február elsején, szombaton Budapesten. A tüntetésen jelen volt Béres Tamás evangélikus teológus, egyetemi tanár, aki szerint „a nukleáris technológia emberellenes, mert az esetleges tévedések beláthatatlan következményekkel járnak.” Forrás: MTI, Népszabadság, szöveg: Hargitai Miklós, fotó: M. Schmidt János

Tüntetést szervez vasárnapra Kolozsvárra a református egyház

Kolozsvár - A hívek élő láncával kívánja körbevenni vasárnap délután a kolozsvári alsóvárosi református templomot a református egyház, hogy ekképpen tiltakozzon a templom mögé, a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sportkomplexum megépítése ellen. A megmozduláson a történelmi magyar egyházak és a román egyházak képviselői is közös imát mondanak. Forrás: MTI
Feliratkozás RSS - tüntetés csatornájára