anyakönyv

Az ország legrégebbi evangélikus anyakönyve

Sopron – Az 1624-es esztendő húsvétján került ennek a könyvnek az első lapjára két sor írás. Ezek a sorok tekinthetők a legrégebbi evangélikus anyakönyvi bejegyzésnek Magyarországon. A közel 400 éves keresztelési anyakönyvet az első magyarországi protestáns gyülekezet tagjai, a soproni evangélikusok kezdték el vezetni, és őrizték meg a viharos évszázadokban.

Mi vagyunk az anyakönyv

Jankovits Béla nyugalmazott evangélikus lelkész hosszú évek óta kutatja gyülekezetének anyakönyveit, időt, erőt nem kímélve jegyzeteli és tanulmányozza a különböző típusú matrikulák adatsorait, foglalja táblázatba az adatokat, s von le belőlük következtetéseket. Hogy az anyakönyvek egy-egy közösség múltjának hordozói, s hogy a számsorok mögött egy egész falu, gyülekezet, közösség története bújik meg, arról tanúskodik a Kajárpéci személynevek és életfordulók című, nemrégiben megjelent kötete is.

Evangélikus Őskereső a világhálón – Interjú Kovács Eleonórával, a Gyűjteményi Tanács elnökével

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) 2014-ben megkezdte anyakönyveinek digitális feldolgozását. Az egyház Gyűjteményi Tanácsa által koordinált és ellenőrzött országos projekt eredményeképpen az evangélikus anyakönyvi adatbázis, az Őskereső immár bárki számára elérhető és kutatható az interneten. Az Evangélikus Élet a feldolgozás menetéről, módszereiről és a további feladatokról kérdezte a projekt vezetőjét, Kovács Eleonórát, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosát, az MEE Gyűjteményi Tanácsának elnökét.

Csicsely, Kutyej, Danyo, Lászik és az evangélikus anyakönyv

Békéscsaba – Összegyűlt a békéscsabai szlovákság krémje, színe-virága csütörtök este a megyei jogú város önkormányzatának fenntartásában működő Békés Megyei Könyvtárban. Ünnepeltek a boldog, békességes „tótok” – volt is mit. Forrás: hir6.hu, szöveg: Dányi László, fotó: Petró Zsolt

Németországban hivatalossá válik a harmadik nem

Berlin – Novembertől a német szülők meghatározatlan neműként is anyakönyveztethetik újszülött gyermeküket. Ez az első ilyen törvény Európában. Forrás: Magyar Kurír

Nem lesznek elektronikusak az egyházi anyakönyvek

Nem a jelenlegi papír alapú anyakönyvek digitalizálására fog sor kerülni az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás indulását követően, hanem csak az abban szereplő adatokat kell majd meghatározott esetekben az elektronikus anyakönyvbe rögzíteni – közölte lapunkkal a közigazgatási tárca. A papír alapú dokumentumokat továbbra is az anyakönyvvezetők és a levéltárak őrizetében maradnak. Az egyházi anyakönyveket nem érinti a digitalizáció. Forrás: vg.hu, szöveg: Éber Sándor, fotó: kiskoros.lutheran.hu, Petőfi Sándor anyakönyve
Feliratkozás RSS - anyakönyv csatornájára