lelkészakadémia

Karantén ellenére is – Tabutémás lelkészakadémia

Révfülöp – Mindenkit motivál valami – csak úgy még a lelkész sem tesz dolgokat. A szoros időbeosztás, a sokrétű kompetencia-elvárás és a hónapokra előrelátás többszöri meggondolásra ösztönzi a lelkészt: hova megy, mit vállal – és hova nem, mit nem. A napi teendők mellett plusznak számító akadémiákra nehezen szánjuk rá magunkat, és lehet, hogy vannak, akik titkon arra is számítanak a jelentkezés után, hogy hátha közbejön valami… A vírushelyzet is egy ilyen „hátha”. De a szervezők nem hátráltak meg és bátran (némi vakmerőséggel) tartották magukat az év eleji tervekhez. Ennek jegyében jelent meg végül is húsz evangélikus lelkész 2020. október 18-án, vasárnap este, a révfülöpi oktatási központban.

Isten ajándékainak nincs szavatossági idejük – Lelkészakadémiai kurzus Révfülöpön

Révfülöp – Hosszú kényszerszünet után június 7-én, vasárnap nyitotta meg újra kapuit a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ. A ház március 16. óta nem fogadhatott vendégeket, ezért a szervezők már nagyon várták a Lelkészakadémia résztvevőit. Ráadásul az elmúlt hónapokban – különféle okok miatt – többször is úgy tűnt, hogy az úrvacsora évében épp az úrvacsora témáját meghirdető kurzust nem tudjuk megtartani. Így még nagyobb volt az öröm és a hála a szívünkben, hogy több hónap után mégis mi lehettünk a ház első vendégei. Végül egészen nagy létszámú csapat gyűlt össze – vágyva az oltáriszentség felfoghatatlan misztériumában való részesedésre és az ebből fakadó testvéri közösség megtapasztalására egyaránt.

Ránk bízott drága kincs

Révfülöp – Lelkészi szolgálat és nyilvános beszéd címmel lelkészakadémiai kurzust tartottak Révfülöpön, december 8-11-ig. Három nap, 12 lelkész és Benkő Vilmos vállalkozó, tehetséggondozó (Toastmasters, Speak Akadémia) különleges kihívás elé álltak Révfülöpön, a téli Balaton mellett.

Drámai lelkészakadémia adventben

Révfülöp – Történetünk az Úr 2019. évében, december havának első négy napján játszódik, Révfülöpön. Ha most egy dráma forgatókönyvét pötyögném, akkor instrukciók és a szereplők bemutatása következne. Pl. Mercutio jobbról, Tybalt balról be... Ez nem egy dráma forgatókönyve, így ettől eltekintünk, de az megállapítandó, hogy volt dramaturgiája a legutóbbi Lelkészakadémiának.

Lelkészakadémiai kurzus volt Bakonybélben

Bakonybél – Az erre az évre meghirdetett lelkészakadémiai kurzusok közül az egyikre Bakonybélbe, a bencés monostorba szólt a meghívó 2019. október 7. és 10. között. A hely szelleme minden körülményt biztosított ahhoz, hogy a meditáció és a lelkigyakorlat témája kerüljön előtérbe. Tizenegy evangélikus lelkész, valamint két lelki vezető – Varga Gyöngyi és Percze Sándor – segített elcsendesedni a bencés monostor vendégházában.

Ökumenikus témájú lelkészakadémiát rendeztek Révfülöpön

Révfülöp – Talán nem túlzás azt mondani, hogy történelmi jelentőségű esemény zajlott 2018. október 7–10. között Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Egy katolikus és egy evangélikus püspök szánt rá három és fél napot, hogy végig jelen legyen, megossza gondolatait, figyeljen a kérdésekre, észrevételekre a mintegy másfél tucatnyi evangélikus lelkész által alkotott közösségben.

Lelkészek túrabakancsban

Révfülöp – A zarándoklatok népszerűsége évek óta egyre nagyobb: zarándokutak, -szállások nyílnak Magyarországon is, vallási hovatartozástól függetlenül sokan járják a Szent Jakab-utat, amikor életükben fontos döntésre készülnek.

Lelkészakadémia: Próbaidő élesben – ordinálva, de még nem beiktatva – A beosztott lelkészi évek kihívásai és lehetőségei

Révfülöp – Lelkészakadémiai kurzust tartottak Révfülöpön 2017. március 26–29. között. A kurzus vezetői Szabóné Mátrai Mariann, Kendeh K. Péter és dr. Joób Máté voltak. Ez az első olyan lelkészakadémiai kurzus volt, amelyet beosztott lelkészek részére szerveztek. – Arató Eszter Dóra beszámolója.

Itt az Isten köztünk – Lelkészakadémiát tartottak Révfülöpön

Révfülöp – „Itt az Isten köztünk – a magyar evangélikus istentisztelet teológiai és gyakorlati kérdései” címmel – dr. Hafenscher Károly és dr. Fabiny Tibor vezetésével – zajlott 2013. június 2–6.között a harmincötödik lelkészakadémiai kurzus az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Forrás: Evangélikus Élet
Feliratkozás RSS - lelkészakadémia csatornájára