Csömör

Tót ősök megőrzött hagyatéka – Séta a csömöri néprajzi magángyűjteményben

Idén háromszáz éves az Észak-Pest Megyei Egyházmegyéhez tartozó csömöri evangélikus gyülekezet. Az 1720 óta létező közösség alapító tagjai azok a szlovák ajkú evangélikus telepesek voltak, akik a török pusztítása után érkeztek erre a területre. A gyülekezet mindenkori tagjai nemcsak lutheránus voltukhoz és hagyományaikhoz ragaszkodtak évszázadokon át, hanem a múlt század hatvanas éveiig a népviseletükhöz is. Hogy a nők mikor milyen ruhát viseltek az istentiszteleten, azt nemcsak az életkoruk, a családi állapotuk vagy az anyagi helyzetük szabta meg, hanem az egyházi esztendő ünnepei is. Mindezekről sok titkot elárul Dombrádi Lászlóné evangélikus gyülekezeti tag Örökségünk című, tavaly áprilisban nyílt néprajzi magángyűjteménye.

Adventi könyvbemutató

Csömör – A Luther Kiadó mindenkit szeretettel hív a Visszhang – Imádságok, olvasmányok című kötet bemutatójára. Szabó Lajos szerkesztővel Boda Zsuzsa beszélget. Áhítatot tart Szabóné Mátrai Marianna.

„...erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” (Ézs 12,2b) – Kórustalálkozót tartottak az Észak-Pesti Evangélikus Egyházmegyében

Csömör – Cantate vasárnapján a csömöri gyülekezet látta vendégül az Észak-Pest Megyei Egyházmegye kórusait. A május 19-i alkalmon tizenegy énekkar közel százhetven fővel vett részt. A találkozó hangulatába külön színt hozott a csömöri gyülekezet rézfúvós zenekara.

Mézeskalács falu – Egy hely, ahol szívesen laknánk

A Csömöri Tót Hagyományok Házának ajtaján belépve csak az édes illatokat kellett követnem, hogy megtaláljam Szabó Erzsébetet, a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökét. Ő és társai nem kevesebbre vállalkoztak ugyanis, mint hogy adventre elkészítik a főváros mellett fekvő, tízezer lakosú település főbb utcáinak és fontosabb épületeinek makettjét – mézeskalácsból. Ez évben már harmadszor lehet majd megcsodálni a csömöri könyvtár rendezvénytermében a mesebeli, Én édes falum című kiállítást.

A keresztény közösségek sem nyitottak eléggé a legrászorultabbak irányában

Csömör – A csömöri Civil Klub október végi alkalmán katolikus és evangélikus egyházi vezetők fejtették ki olykor igen reformernek ható gondolataikat hitéleti és aktuális társadalmi problémákról.

Evangélikus óvodát áldottak meg Csömörön

Csömör – A Luther-rózsa Luther Márton személyes jelképe volt, okmányait ezzel pecsételte, hitelesítette, s később az egész evangélikus egyház szimbóluma lett. A Rózsakert evangélikus óvoda is jelkép, pecsét lett, amely hitelesíti a keresztény tanítást és az evangélikus nevelést Csömörön.

Evangélikus bringás istentisztelet lesz a 6. csömöri bringafesztiválon

„Gyere Te is Csömörre, ha fontosnak tartod a települések közötti kerékpáros közlekedés fejlesztését!” – Ez a jelmondata a csömöri bringafesztiválnak, melyet 2018. június 16-án, szombaton rendeznek meg a helyi Bulgárkertben.

Bemutatták a csömöri protestáns könyvet

Csömör – A reformációi jubileumi év záróeseményeként mutatták be 2017. december 1-jén a Hit által, kegyelemből – Protestáns gyülekezetek Csömörön című százoldalas kiadványt az evangélikus ifjúsági házban. A Csömör Nagyközség Önkormányzata által kiadott kötetet Boda Zsuzsa szerkesztette.

Biciklizz lelkesen! – Ismét lesz bringás istentisztelet Csömörön

Csömör – „Gyere Te is Csömörre, ha fontosnak tartod a települések közötti kerékpáros közlekedés fejlesztését!” a jelmondata a három éve létrehozott Csömöri Bringafesztiválnak, melyet idén június 25-én, vasárnap rendeznek meg a Bulgárkertben.

Farsangi imahét – Beszélgetés Johann Gyula csömöri lelkésszel

Csömör – Majd hét évtizede, pontosabban hatvanhét éve egy tél végi napon Csömörön, ezen a Pest környéki településen az evangélikus gyülekezet asszonyai kitaláltak valamit. A farsang kellős közepén arra gondoltak: jó lenne lassacskán felkészülni lelkiekben a böjti hetekre. Az ötletet megosztották lelkészükkel, aki azonnal felkarolta a szándékot, s létrejött ez az átvezető, afféle „híd” a két időszak között: a farsangi imahét. A történetről, a páratlan, szép tradícióról Johann Gyula csömöri parókus lelkészt kérdeztem.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Csömör csatornájára