hittantábor

A Győztes oldalán – hittantábor Tésen

Tés – Sikátor, Várpalota és Tés gyermekei Józsué történetén keresztül ismerték meg azt, hogy mit jelent: „Én is a győzteshez tartozom!”

A dunaújvárosi magocskák Kismányokon

Kismányok – 2019. augusztus 12. és 17. között a Tolna megyei Kismányok adott otthont közel negyven gyereknek és kísérőiknek, hogy a magvető példázata alapján körbejárják a világot, azaz öt kontinenst öt nap alatt. „Az érkezéskor elültetett magocskákra reménységgel tekintettünk és a hét során bekapcsolódtak a tematikus délelőtti beszélgetésekbe. Az útfélre, a sziklára, a tövisek közé és a jó földbe esett magok helyzetét egy-egy rövid filmrészlettel szemléltette filmes barátunk és a meséket kedves felesége tolmácsolta” – írta Stermeczki András lelkész szerkesztőségünknek küldött beszámolójában.

Az örömhír krónikásai

Kajárpéc – Minden tábor végén az első szó, ami megfogalmazódik bennünk: a hála. Hála – a Szentlélek hívó szaváért, amely Felpécről, Kajárpécről és környékéről 27 gyermeket és fiatalt gyűjtött össze a három délután folyamán; a segítőkért, akik lelkesedésükkel, kreativitásukkal és ötleteikkel segítették a program megvalósulását; a háttérben munkálkodókért, akik imádsággal, süteménnyel, a terep előkészítésével vagy anyagilag járultak hozzá az alkalomhoz; a jó időért, amely lehetővé tette, hogy birtokba vegyük a tágas templomkertet is.

„Egy hét boldogság!” – Szívtől szívig all inclusive

Beszámoló Nagymányok-Váralja, valamint Gyönk és környéke gyülekezeteink közös nyári táboráról.

Gyülekezeti nap és táborzáró alkalom Nádasdon

Nádasd – Gyülekezeti napunk idén egyben a hittantábor záró alkalma is volt. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy szép számmal, megközelítőleg százötvenen voltunk együtt kicsik és nagyok.

„Gyökereink” – Hittantábor volt Ágfalván

Ágfalva – 2019. június 24–28. között gyülekezeti hittantábort tartottak Ágfalván, amelynek a „Gyökereink” címet adták. A hét során Sopron környékének német nemzetiségi hagyományaival ismerkedtek a résztvevők. Az alábbiakban Heinrichs Eszter lelkésznő beszámolóját olvashatják.

Dunaújvárosiak hittantábora Csákváron

Csákvár – Csákváron tartotta nyári hittantáborát a Dunaújváros–Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség.

Vidám táborral indult a nyár az őrimagyarósdi hittanosoknak

Őrimagyarósd – Az idei évben harmadik alkalommal szervezett tematikus tábort az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség hittanosainak. A tábor időpontja az eddigi bevált gyakorlat szerint a nyári szünet első hete volt, helyszíne pedig a gyülekezet táborhelye, az Életfa Evangélikus Ifjúsági Tábor.

A víz kérdésével foglalkoztak a kaposváriak hittantáborában

Kaposvár – A Kaposvári Evangélikus Egyházközség az idei évben is nagy sikerrel rendezte meg nyár eleji hittantáborát Zala megye egyik legkisebb településén, Paton. Az 1–6. osztályos evangélikus hittanos gyermekek számára megrendezett táborral egy hétre majdnem duplájára nőtt az apró falu lakossága.

Nyárbúcsúztató – tanévkezdő hittan- és élménytábor zajlott Ajkán

Ajka – Először szervezett nyári tábort az Ajkai Evangélikus Egyházközség. A legfiatalabb résztvevő óvodába, a legidősebb táborozó pedig középiskolába készülő fiatal volt. Az ötnapos napközis tábor változatos helyszínekkel, programokkal kínált tartalmas kikapcsolódást a nyár utolsó napjaira.

Oldalak

Feliratkozás RSS - hittantábor csatornájára