Kiskunhalasi Evangélikus Egyházközség

Teremtés ünnepe Kiskunhalason

Kiskunhalas – Október 13-án vasárnap családi istentiszteleten tartották meg a teremtés ünnepét a kiskunhalasi gyülekezetben, ahol minden esztendőben fontosnak tartják ennek az ünnepnek megünneplését. Az énekek, a zsoltár, a Himnusz, az ige és az áldás, mind a Teremtő Isten dicsőségére szólt. Fiatalok olvastak imádságokat, ezekhez kapcsolódóan pedig képeket láthattak a hívek. Az imádságokat a teremtésvédelmi munkacsoport állította össze.

Jeruzsálemet és Názáretet is meglátogatta a halasi lelkész

A kereszténység bölcsőjének is tartott Izraelbe zarándokolt Honti Irén kiskunhalasi evangélikus lelkész. A vallási helyszíneken átélt intenzív élményeiről mesélt hallgatóságának.

Luther útján egykor és ma

Kiskunhalas – A reformáció és a Luther Márton-évforduló jegyében, október 14-én a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjai Baráti Köre előadást szervezett. A rendezvényt a Thúry József Könyvtár olvasótermében tartották, ahol dr. Bognárné Nagy Éva egyesületi elnök köszöntötte az ország több tájékáról érkezőket.

Reformációs évforduló a Continental Singers-szel

Kiskunhalas – Telt ház volt a kiskunhalasi Közösségek Háza udvarán, még vidékről is érkeztek látogatók a Magyar Continental Singers koncertjére. Ez a program része volt a reformáció ötszáz éves évfordulójára emlékező halasi eseményeknek.

Mindenért Istennek kell hálát adni – Adventi összejövetel Kiskunhalason

Kiskunhalas – „Advent második vasárnap délutánján, december 6-án újra megtelt a gyülekezeti termünk. Hálaadó összejövetelre Dudla Erzsébet egyházmegyei felügyelő és Szeverényi János országos missziói lelkész is elfogadta meghívásunkat” – írta szerkesztőségünknek küldött beszámolójában Jeszenszky Péter másodfelügyelő. Az alábbiakban az ő személyes sorait olvashatják.

A gyülekezeti épület felújítását ünnepelték Kiskunhalason

Kiskunhalas – Kiskunhalasi Evangélikus Egyházközség szervezésében 2013. december 8-án délután hálaadó ünnepségre hívtak mindenkit az imaházba. Az épületfelújításáért való hálaadó alkalmon HontiIrén lelkész szolgált és meghívott vendég volt Dudla Erzsébet egyházmegyei felügyelő, iskolaigazgató. Az ünnepség után szeretetvendégséget tartottak. Forrás: facebook.com / Kiskunhalasi Evangélikus Egyházközség

A kiskunhalasiak Piliscsabán pihentek

Piliscsaba – A Kiskunhalasi Evangélikus Egyházközség tagjai három csodálatos napot töltöttek a Pilisben. „Kirándultunk a pilisi hegyekben, együtt elmélkedtünk a szabadság témájáról. Sok értékes látnivalóval gazdagodtunk. Feltöltődtünk testileg-lelkileg. Hála legyen Istennek mindezért!” - írták Facebook oldalukon. Forrás: facebook.com/KiskunhalasiEvangelikusEgyhaz
Feliratkozás RSS - Kiskunhalasi Evangélikus Egyházközség csatornájára