lelkészek

Kísértésbe eshet egy lelkész?

Mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést – mondja az egyszeri vicc. De felismerjük-e, ha megkörnyékez bennünket, vagy csak utólag látszik, ha elbuktunk benne? Egyáltalán, mik lehetnek kísértések az életünkben, meg lehetne-e szabadulni tőlük, vagy lehet-e bármi hasznuk számunkra? Az Erős Vár Podcast 15. adásában erre keresi a választ a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.

Kerítéses látogatás és e-kereszténység – Gyülekezeti élet járvány idején

A karantén első időszakában, 2020. májusában Nem állt le az evangélikus élet címmel közöltünk összeállítást arról, milyen megoldásokat találtak egyházunk lelkészei Isten igéjének hirdetésére – ötletességről, leleményességről is tanúságot téve – a veszélyhelyzet miatt bevezetett korlátozások közepette. Most a vártnál súlyosabb második hullám kapcsán érdeklődtünk néhány gyülekezetben a tapasztalatokról. A válaszokból megtudhattuk, hogyan alakult az istentiszteletek rendje, látogatottsága; a kötelező maszkviselés és kézfertőtlenítés mellett milyen egyéb intézkedések, esetleg szigorítások szükségesek az úrvacsoraosztás során vagy a hétközi alkalmakon; milyen visszajelzéseket kaptak az online közvetítésekről; csökkent-e a perselypénz, az adakozási kedv. Képet kaptunk arról is, miként zajlanak most a család-, illetve a beteglátogatások, és a közösségek hogyan készülnek az adventi időszakra. – Az összeállítás még 2020. októberében készült.

„Megverem a pásztort…” – A szabadságharc után meghurcolt evangélikusokra emlékezünk

Az egyházakat is elérte az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás. Kivégzett és bebörtönzött lelkészek, kolostorba száműzött vagy emigrációba kényszerült katolikus püspökök, a zsidó hitközségekre kivetett hadisarc, a protestánsok önrendelkezési jogának felfüggesztése, iskoláinak ellehetetlenítése jelezték, hogy a hatalom minden eszközt megragadott az egyházak megfélemlítésére. A legkeményebb büntetés az evangélikusokat érte: mind a négy püspökünket felfüggesztették állásából. Október 6-án erre is emlékezünk.

Ultrabalaton: Civilekkel erősödött a lelkészcsapat – Ismét körbefutották a magyar tengert

Balatonfüred – Az idei évben is elindult az evangélikus lelkészek csapata a XIII. NN Ultrabalatonon, 2019. május 11-én. A mintegy 220 kilométeres távot az eddigi legjobb eredménnyel, 20 óra 4 perc és 50 másodperc alatt tették meg.

A megújulás reményével – Visszatekintő, avagy lelkészek a mögöttünk hagyott évről

A naptári év utolsó EvÉlet-számában fiatal, vidéken szolgáló evangélikus lelkészeket kérdeztünk arról, hogyan tekintenek vissza a jubileumi évre, amelyben a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára emlékeztek a protestánsok szerte a világon, és mi volt számukra az esztendő legnagyobb élménye.

„Nem vagyunk mi vén papok” – vagy mégis?

Budapest – A Déli és Északi Evangélikus Egyházkerületek szervezésében december 1-jén hagyományos adventi találkozójukra gyűltek össze nyugdíjas lelkészeink és házastársaik az Evangélikus Középiskolai Kollégiumban a Rózsák terén.

Ultrabalaton: „Ti hisztek abban, hogy lefutjátok?”

Balaton – 12 evangélikus lelkész, 12 „tanítvány” futotta le az elmúlt hétvégén az Ultrabalaton versenyt. A Bence Áron, Dávid Adél, Gombkötő Beáta, Keczkó Pál, Kondor Péter, Krámer György, Laczi Roland, Nagy Zoltán, Stermeczki András, Szabó Szilárd, Vancsai József, Zsugyel Kornél lelkészek alkotta csapat a 442 induló csapatból a 136. lett. 20 óra és 23 perc alatt futották le a távot.

Kiút a rengeteg e-mail és a megfáradás zsákutcáiból

Budapest – Hetedik alkalommal hívta össze Gáncs Péter püspök és Deák László kerületi missziói lelkész a déli egyházkerület lelkészeit egy missziói konzultációra. Minden évben változni szokott a meghívottak köre. Idén ősszel a megyei missziói lelkészek, a nagyvárosi környezetben szolgáló és a lelkészi pályájukat nemrég elkezdő pásztorok voltak együtt.

Családos lelkészek is kaphatnak csokot

Budapest – Megjelent a családi otthonteremtési támogatási kedvezményről szóló kormányrendelet legújabb módosítása a 138. számú Magyar Közlönyben. Már korábban megszellőztették az illetékesek, hogy hamarosan bővül a csokra jogosultak köre.

Együtt kirándult a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye lelkészi kara

A Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye lelkészeinek kétévente esedékes kirándulását idén Pannonhalma célállomással szervezte meg Lupták György esperes, püspökhelyettes.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkészek csatornájára