természetvédelem

Ökoegyház – műanyag tányérból?

A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete, az IPCC friss jelentése – közvetlenül a teremtés hete után – azzal az eredménnyel állt elő, hogy bő egy évtizedünk maradt arra, hogy megállítsuk az éghajlatváltozást, és a beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat visszafordítsuk. Mit tehetek én kisemberként? Mit tehet egy kis gyülekezet, egy kis egyház és egy kis ország?

Erdőtűz a sarkkörön – Európa lakói is bőrükön érzik a klímaváltozást

Ideje felébredni! Ezzel a két szóval lehet a legtömörebben összefoglalni a lényegét annak az előadásnak, amely a júliusi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó Ökosátrában hangzott el. Amiről Antal Bálint, a Luther Kiadó munkatársa bő egy órán keresztül beszélt, az a mi mindennapjainkban is megtapasztalható. A klímaváltozás itt, Európában sem csak teória ma már, hanem valóság, a globális felmelegedésről nemcsak beszélünk, hanem a saját kontinensünkön is szembesülnünk kell a következményeivel.

Szabadok-e a gazdagok?

A világon élő felnőttek két százalékának kezében összpontosul az anyagi javak több mint fele, míg az emberiség ötven százaléka az anyagi javaknak csupán egy százalékán osztozik. Vajon akik ma a javak nyolcvan százalékát birtokolják, kiben bíznak, s kikkel szemben bizalmatlanok? Vajon a felnőtt népesség két százaléka, akik az anyagi javak több mint felével rendelkeznek, mire mernek szabadok lenni?

Kapcsolódj a Földhöz! – Föld órája 2018

Több mint harminc ország csatlakozott a március 24-én megrendezésre kerülő Föld órája kezdeményezéshez. Kapcsolódj a Földhöz! mottóval az idei év fókuszában bolygónk biológiai sokféleségének megőrzése áll, továbbá hogy vegyük észre és védjük saját környezetünket.

Ökogyülekezeti cím és díj – pályázat

Budapest – A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma pályázatot hirdet, a környezettudatosságban elkötelezett gyülekezeteknek, egyházi intézményeknek, közösségeknek.

Az Egyházak Világtanácsa a teremtésért való imádságra szólított fel

Genf – Az Egyházak Világtanácsa (EVT) arra szólította fel tagegyházait, hogy 2016. szeptember elsején imádkozzanak Isten csodálatos munkájának megmaradásáért – jelentette be a szervezet vezetője, Olav Fykse Tveit főtitkár, Genfben. Az imanapon katolikus, protestáns, ortodox és anglikán keresztények egyaránt részt vesznek.

Faültetés a Szélrózsán – Videó

Mátrafüred – Sástó – „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát” – fogalmazott Luther Márton. A Szélrózsa – 11. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón hagyományteremtő céllal egy facsemetét is elültettek.

Rajzpályázat – világmegváltó kütyük

Ha van elképzelésed, vagy láttál már olyan eszközt, amely napelemmel, vízhajtással, szélenergiával működik, rajzold le nekünk. A fenntartható életmóddal és gazdálkodással kapcsolatos rajzokat is szívesen fogadjuk.

Újrahasznosított játékok

Miskolc – A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola pedagógia szakos diákjai és gyógypedagógiai segítő szakos hallgatói 2016. április 12-én kiállítással kedveskedtek az intézmény óvodásainak.

Ligetként megőrizni a Városligetet? – Találkozás a természettel és lelki egészségünk megőrzése

A természettel kialakított minőségi kapcsolatnak nem csupán társadalmi, közösségi, kulturális jelentősége van, hanem hiánya hatással van az ember lelki egészségére is! Talán nem túlzás ezért azt állítani, hogy a budapesti Városliget átalakítása és beépítése nagymértékben hatással lesz az oda járó polgárok nem csak fizikai, de lelki jólétére is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - természetvédelem csatornájára