gimnázium

MEGiNT eltelt tíz év!

Budapest – Március első napjaiban ünnepelte 10 éves jubileumát a MEGiNT, vagyis a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozója. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium és a Martin György Kulturális Egyesület közös szervezésében megvalósult rendezvény a 2010-es kezdete óta töretlen népszerűségnek örvend keresztény fiataljaink körében.

Lehetőséget adni mindenkinek

Bonyhád – A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumra egy ország figyelt fel, amikor néhány éve egy középiskolai rangsornak az előkelő ötödik helyén végzett. E rangsorban aszerint szerepeltek az intézmények, hogy melyik tud a legtöbbet fejleszteni a diákjain. Mi áll az azóta is tartó siker hátterében, hogyan tudnak felzárkóztatni, továbbtanulásra ösztönözni hátrányos helyzetű tanulókat is? Ennek jártunk utána a helyszínen.

300 résztvevő volt az idei MEGiNT-en

Budapest – 2018. március 2–3-án hangos volt a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium épülete a népzenétől és néptánctól. 9. alkalommal gyűltek össze ugyanis az ország legkülönbözőbb pontjairól az evangélikus iskolák diákjai, hogy részt vegyenek a MEGiNT-en, a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozóján, mely idén rendhagyó módon március első hétvégéjén került megrendezésre a Martin György Kulturális Egyesület és a fasori gimnázium szervezésében.

120 éve született a morfingyártás hazai atyja

Nyíregyháza – Kabay János Büdszentmihályon (ma Tiszavasvári) született 1896. december 27-én. Gimnáziumi tanulmányainak állomásai: Hajdúnánás, Nyíregyháza, Nagykálló és ismét Hajdúnánás. Az Evangélikus Fõgimnáziumban mindössze az 1908/1909-es tanévet töltötte, ennek emlékét 1984-től tábla is hirdeti a gimnázium falán.

ODA tették magukat – csapatban tanulják a demokráciát

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium PentaSkill csapata az Online Demokrácia Activity (ODA) élmezőnyében szerepel: tizenhét csapatból jelenleg a negyedikek. Az első öt csapat kerülhet az offline döntőbe, amit Budapesten rendeznek meg, az első három csapat pedig elutazhat Strasbourg-ba. A döntőbe kerülésért dolgozó és izguló csapatból. Boruzs Petrával, Győri Klaudiával, Tasnádi Tamarával és Varga Laurával beszélgettünk (a csapat ötödik tagja, Tremmel Nikolett éppen egy új feladathoz gyűjtött anyagokat).

Első lett a Deák Téri Evangélikus Gimnázium a 100 legjobb egyházi suli rangsorában

Budapest – A Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a Piarista Gimnázium és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium vezeti a HVG 2016-os, egyházi intézményeket rangsoroló listáját. Elkészült a HVG kiadványa az ország száz legjobb középiskolájáról.

Lendületbe jöttek a vajdás röpisek

Sopron – Október 10-én negyedik alkalommal került megrendezésre Sopronban az evangélikus gimnáziumok röplabdás versenye. Már 2 évvel ezelőtt, amikor evangélikus gimnázium lettünk, kinéztem ezt a versenyt, hogy elmegyünk és megmutatjuk, mit tudunk.

„Ha rajtam múlna, csak kórust vezetnék!” – Beszélgetések a kórusok vezetőivel a gimnazisták kórustalálkozóján

Sopron – Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Sopronban az evangélikus gimnáziumok országos kórustalálkozója. Azoknak a tanároknak és diákoknak az összejövetele ez, akiknek az életében meghatározó szerepet tölt be az éneklés, a kórusmuzsika, a közös zenélés közösségteremtő ereje. Megszólítottuk a kórusok vezetőit, meséljenek nekünk élményeikről, tapasztalataikról. Szöveg: Ittzés Szilvia, fotók: Mészáros Ildikó, Szabó Dániel, Muntag András

Gyorstanulási verseny is volt a kórustalálkozón – Dr. Arany János főiskolai tanárt kérdeztük erről

Sopron – A kórustalálkozók állandó – és legizgalmasabb – programja a gyorstanulási verseny, melyen egy helyben megkapott művet kell 40 perc alatt megtanulni. A kórusok tízpercenként kapják meg a darabot, elvonulnak vele, majd ugyanígy tízpercenként is jönnek vissza előadni, hogy mire jutottak. A zsűri az állandó hallgatóság, viszont minden, a darabot már előadó kórus meghallgatja a többit. Az egyre izgalmasabb, egyre nagyobb hallgatóság előtt előadott művet így a végére szinte mindenki már kívülről fújja. Szöveg: Ittzés Szilvia, fotó: pulzustv.hu

Cantate Domino – A szombat délelőtti összpróba az evangélikus gimnazisták kórustalálkozóján

Sopron – Először is alig fértünk be a soproni líceum dísztermébe, és már ez önmagában jó érzés volt. „Kell még negyven szék” – hangzott hátulról. Szöveg: Ittzés Szilvia

Oldalak

Feliratkozás RSS - gimnázium csatornájára