református

Mélyrehatóan a lelkészi lét kérdéseiről

Budapest – Korunkban a gyülekezeti tagok nem a lelkész tekintélyén, hanem személyén keresztül tapasztalják meg az egyház érvényességét. A fiatalabb lelkészek így már egészen más közegben kezdik meg életpályájukat, mint régebben. Siba Balázs most megjelent könyve a lelkészi pálya mély kérdéseire keresi a válaszokat.

Magyarokká válván – Reformátussá lett bihari evangélikusok

A 18. század közepén Bihar megyében mindössze két lutheránus egyházközség volt, és közülük csak a nagyváradi tudott megmaradni: a kezdetben sokkal jelentősebb – évszázadon át virágzó – svábolaszi gyülekezet végül áttért a református hitre. Evangélikus lelkészeinek feljegyzései azonban betekintést nyújtanak a közösség történetébe, hétköznapjaiba.

Hálás szívvel hazatérni Istenhez

Alsózsolca – Negyedik alkalommal szervezett cigánymissziós találkozót öt protestáns felekezet: a baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református egyházak cigánymissziós közösségei az alsózsolcai metodista templomban gyűltek össze Istent dicsőíteni és egymást megismerni 2019. február 9-én, szombaton. Az eseményen a gyülekezeti tagok a hálaadás témájában hallgathatták az igehirdetést, bizonyságtételeikben pedig néhányan 450 fő előtt mesélték el, hogyan tudtak köszönetet mondani életükért és megtérésükért.

Evangélikus vagy református? Mi a különbség?

Az evangélikus és református felekezetek közel állnak egymáshoz lelkületben, teológiában, megjelenésben. A keresztyén felekezeteket felszínesen ismerők össze is keverik őket. A protestantizmus jól elkülöníthető a katolikus irányzatoktól mind megjelenésében, mind teológiájában és szervezeti felépítésében, és még inkább így volt ez a reformáció korában. A protestáns irányzatok között viszont képlékenyebb a határ. A különbségekkel és hasonlóságokkal gyakran a protestáns gyülekezeti tagok sincsenek tisztában, sőt ilyen irányú kérdések hallatán még a lelkipásztorok is zavarba jöhetnek.

Steinbach József püspök az ökumenéről

„A megváltást, Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és visszajövetelének ígéretét nem lúgozhatjuk ki a bibliai üzenetből. Jézus Krisztus megváltó, mindent helyreállító kegyelme nélkül (1Kor 15,28), csak úgy, önmagában beszélni az igazságosságra való törekvésről utópia, emberi erőlködés, kirakat, önbecsapás, hazugság” – fogalmaz Steinbach József református püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének, akinek válaszát itt olvashatják.

Mit jelent az ökumené a 21. században?

Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést Márfi Gyula katolikus érseknek, Orosz Atanáz görögkatolikus, Steinbach József református, Székely János római katolikus és Szemerei János evangélikus püspököknek. Válaszaikat az imahét folyamán fogjuk teljes egészében közölni. Most egy-egy gondolattal világítjuk meg, hogyan látják a felekezetek püspökei az ökumenikus párbeszéd jelenét.

Aradon is közösen ünnepeltek az evangélikusok és reformátusok

Arad – 2018. október 31-én, szerda délelőtt az arad-belvárosi református templomban az evangélikus és református hívek közösen ünnepelték a reformáció emléknapját.

Református-evangélikus közös istentisztelet volt Nagykanizsán a reformáció napján

Nagykanizsa – Október 31. a reformáció emléknapja, ebből az alkalomból közös istentiszteleten vettek részt a kanizsai evangélikus és református hívek szerda este. Az evangélikus templomban előadást is tartottak, az érdeklődők Philipp Melanchthon életét és munkásságát ismerhették meg.

Ünnepi istentiszteletet tartottak a nyáregyházi református-evangélikus közös templom építésének 125. évfordulóján

Nyáregyháza – Mózes 5. könyvében olvashatjuk: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr…” Isten már akkor felhívta az emberek figyelmét az emlékezésre. Nem azért, hogy merengjünk a múlton, és legyen még egy ünnepnapunk, hanem hogy hálát adjunk Istennek őseink kitartó, felelősséget vállaló, példamutató hitéért. A két gyülekezet így készült erre a napra.

Családos papok és lelkészek: van-e hiány a protestánsoknál és a görögkatolikusoknál?

Nem könnyű összehangolni a családot a lelkészi munkával – mondja Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök. A Mandiner.hu magyarországi paphiányról szóló cikksorozatának harmadik részében a protestáns felekezeteket és a görögkatolikusokat kérdezte: van-e náluk lelkész- és paphiány, illetve hogy a házasság lehetősége enyhít-e ezen.

Oldalak

Feliratkozás RSS - református csatornájára