sír

Tanársírokat gondoznak a vajdások

Szarvas – Hagyományainkat követve ebben a tanévben is felkeresték tanulóink az Ótemetőben a gimnázium egykori tanárainak nyughelyeit halottak napja előtt. Az őszi szünetet megelőző időszakban az időjárás is kedvezett a sírok rendbetételéhez.

Felújították a Bakonycsernyén eltemetett orosz katona sírját

Bakonycsernye – Több hónapos egyeztetés után az orosz nagykövetség által megbízott szakemberek a bakonycsernyei evangélikus templom kertjében felújították az ott eltemetett orosz katona sírját – tudta meg szerkesztőségünk.

Összefogással újulhat meg Rázga Pál özvegyének sírja

Pozsony – Aki ellátogat a pozsonyi Kecske-kapui evangélikus temetőbe, művészi kivitelezésű síremlékeket talál, sajnálatos módon azonban néhányon az idő, a viharok és a vandálok keze nyoma is meglátszik. Bár ma már nem temetkeznek ide, sokan látogatják a sírkertet, amelyben a fák árnyéka alatt jó kicsit megpihenni. A temető a kulturális örökség része.

Megáldják id. Magassy Sándor és Urbán Margit sírját

Sopron – 2016. szeptember 18-án, vasárnap 15 órakor a soproni evangélikus temetőben (Balfi utca) id. Magassy Sándor evangélikus lelkész, egyháztörténész és Urbán Margit diakónus lelkész, óvónő síremlékének megáldása lesz. Szüleinkre emlékező alkalmunkon nagybátyánk, dr. Reuss András teológiai professzor szolgál. Kérjük, 1-1 szál virágot hozzanak, adományaikat a temetői perselybe helyezzék el! – írták a Magassy-testvérek honlapunkhoz eljuttatott értesítésükben.

Egy porosz tiszt emléke...

Makó – Makó városától mintegy 3-4 km-re található Jángor különleges sírkerteket rejt. Napjainkban a helyi evangélikusok megfogyatkozása miatt a temetőjüket az önkormányzat tartja rendben. Nemrégiben Szlaukó Orsolya evangélikus lelkész, Forgó Géza és dr. Orbán Imre történészek az első világháború egyik kései áldozatára bukkantak az evangélikus temetőben.

Aradi vértanúk: Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál is megelékezést tartottak

Pozsony – Pozsonyban az aradi vértanúk tiszteletére tartott megemlékezések hagyományos helyszínén a kecskekapui evangélikus temetőben, a vértanúhalált halt báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál idézték fel az aradi vértanúk és a szabadságharc emlékét vasárnap. Forrás: MTI

Megemlékezést tartottak D. Ordass Lajos püspök halálának 35. évfordulóján

Budapest – Az Ordass Lajos Alapítvány hívását elfogadva egy maroknyi gyülekezet emlékezett D. Ordass Lajos halálának 35. évfordulóján a püspök és felesége sírjánál. Szöveg és fotó: ifj. Zászkaliczky Pál
Feliratkozás RSS - sír csatornájára